Film készül Amy Winehouse életéről

Hónapok óta tartó pletykák után a Deadline megerősítette, hogy Marisa Abela fogja alakítani Amy Winehouse-t.

Sam Taylor Johnson (Nowhere Boy, A szürke ötven árnyalata) fogja rendezni a filmet, a Focus Features és a Monumental Picture pedig a produceri munkálatokban fog össze. Abela állítólag „lenyűgözte a vezetőket”, valamint Taylor-Johnsont is a hőn áhított szerepért, amelyre több színésznő is versenyben volt.

A 2011-ben, 27 éves korában elhunyt Amy Winehouse-t a 21. század egyik meghatározó énekeseként tartják számon. A Back to Black című kiemelkedő albumával 2008-ban öt Grammy-díjat nyert, köztük az év lemeze és az év dala díjat a „Rehab” című slágerért, bár olyan kiemelkedő dalokkal is ismert volt, mint a „You Know I’m No Good” és a „Valerie”. Kiemelkedő zenei tehetségén kívül, gyakran írtak a függőséggel való személyes küzdelmeivel és a brit zenésztársával, Blake Fielder-Civilrel való viharos kapcsolatáról.

A Deadline szerint az életrajzi film „Amy zsenialitására, kreativitására és őszinteségére fog koncentrálni, amely mindent áthatott, amit csinált”.

„Először egy tehetségkutatón láttam őt fellépni a Soho-i Ronnie Scott’s Jazz Clubban, és azonnal nyilvánvaló volt, hogy ő nem csak ‘tehetség’… ő egy zseni. Filmkészítőként ennél többet nem igazán kérhetsz” – mondta a rendező.

Majd így folytatta: „Izgatottnak és alázatosnak érzem magam, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy Amy gyönyörűen egyedi és tragikus történetét mozivászonra vigyem, örökségének legfontosabb részével – a zenéjével – kísérve. Teljesen tisztában vagyok a felelősséggel, írótársammal – Matt Greenhalgh-gal – olyan filmet fogok készíteni, amit mindannyian szeretni és örökké becsben tartani fogunk. Pontosan úgy, ahogyan mi is Amyt.”

Amy Winehouse zsidó szülei, Mitch és Janis Winehouse, akik egyben a hagyatékának végrehajtói is, szintén közös nyilatkozatban osztották meg a film támogatását.

„Nagyon örülünk, hogy a Studiocanal, a Focus Features és a Monumental elkészíti ezt a filmet, amely Amy lányunk rendkívüli zenei örökségét ünnepli, és úgy mutatja be a tehetségét, ahogy azt megérdemli” – mondták mindketten.

Alex Clare, aki a hitét választotta a karrier helyett

Clare elárulta, hogy zsidó hite miatt kellett visszautasítania egy Adele-turnét, és a lemezkiadója is ugyanezen okból dobta őt.