Ősi strucctojásokat találtak Izraelben

A tojásokat a Negevben egy olyan táborhelyen találták, amelyet a sivatagi nomádok már az őskorban is használtak.

Az Izraeli Régészeti Hatóság (IRH) a közelmúltban több ezer éves strucctojásokat fedezett fel a Negev-sivatagban egy ősi tűzrakóhely közelében végzett ásatás során.

„Találtunk egy körülbelül 200 négyzetméteren elterülő táborhelyet, amelyet a sivatagi nomádok a történelem előtti idők óta használtak. A helyszínen égetett köveket, tűzkő- és kőszerszámokat, valamint kerámiacserepeket találtunk, de az igazán különleges lelet ez a strucctojásgyűjtemény” – mondta Lauren Davis, az IRH ásatási igazgatója.

„Ezeket a táborhelyeket a dűnék hamar elborították, majd a homokmozgással több száz – vagy ezer – év kellett, hogy újra felszínre kerüljenek. Ez magyarázatot ad a tojások kivételesen jó állapotára, és bepillantást enged a sivatagot az ókorban bebarangoló nomádok életébe” – tette hozzá.

A struccok a korai őskortól kezdve gyakoriak voltak Izraelben, míg a 19. században ki nem haltak.

Tojásaikat több korszakból származó régészeti lelőhelyeken is megtalálták, ami kiemelt fontosságukat tükrözi.

„A régészeti lelőhelyeken strucctojásokat temetkezések során, valamint luxuscikkekként és vizes kulacsokként találunk. Természetesen táplálékforrásként is használták őket: egy strucctojás tápértéke körülbelül 25 normál csirketojásé!” – mondta Dr. Amir Gorzalczany, az IRH kutatója.

Izraeli régészek teljesen feltárják a jeruzsálemi Siloáh-víztározót

A helyszín várhatóan a város egyik legfontosabb történelmi és turisztikai helyszínévé válik majd

„A strucctojásokon néha még díszítésre és metszésre utaló nyomok is találhatók, ami azt mutatja, hogy dísztárgyként is használták őket. Érdekes, hogy míg a strucctojások nem ritkák az ásatásokon, a nagytestű madarak csontjai még nem kerültek elő ásatásokon.

Ez arra utalhat, hogy az ókorban az emberek kerülték a struccvadászatot, és megelégedtek a tojások gyűjtésével”

– tette hozzá.

Davis a maga részéről megjegyezte, hogy a tojások tűzrakóhelyhez való közelsége arra utal, hogy valószínűleg táplálékként szolgáltak a táborlakók számára.

„Az ásatás után rekonstruálni fogjuk a tojásokat, akár egy kirakós játékot. Az egész tojásból megtudhatjuk, hogy milyen fajról van szó, és hogy pontosan mire használták őket. Ami engem illet, minden tojáshéj aranyat ér! Nagyon várom már a laboratóriumi kutatásokat.

A legjobb még előttünk áll!”

– mondta Davis.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Négyszázezer éve kihalt elefántfaj maradványaira bukkantak Izraelben

Már másfél millió évvel ezelőtt megjelentek az elefántok ebben az akkor valószínűleg mocsaras, a mainál csapadékosabb térségben.