Nácik elől elrejtett zsidó tárgyakra leltek Lengyelországban

Egy elpusztított világ emlékei kerültek elő a föld alól.

A 19. század folyamán jelentős iparvárossá fejlődött Lódzban a zsidók a lakosság mintegy 40 százalékát képezték a második világháború előtt.

A belváros Pólnocna utcájában álló ház felújításakor az épület udvarán talált leletegyüttesben vannak vallási tárgyak, például menórák, valamint olyan hétköznapi használati tárgyak, mint evőeszközök, poharak, cigaretta- és szalvétatárca, szalvétatartó, egy kozmetikai üvegedény-készlet. A régiségek többsége ezüstözött – tudatta vasárnap a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió.

Agnieszka Kowalewska-Wójcik, a bérház felújítását felügyelő helyi szakember rendhagyónak nevezte a leletet, mindenekelőtt a tárgyak mennyisége miatt. „Rendkívül értékes régiségekről van szó, amelyek tanúi a ház lakói történetének” – mondta el.

Közölte: a tárgyakat leltározták, jelenleg vizsgálják és restaurálják őket, ezt követően a lódzi régészeti és népművészeti múzeumba kerülnek.

A lódzi műemlékvédelmi hivatal múlt héten kiadott közleményében olvasható: a tárgyak jellege arra utal, hogy egyszerre, feltehetőleg a második világháború elején rejtették el őket zsidó vallású helyi lakosok.

A leletekről folyamatosan tájékoztatták a helyi zsidó községet, két megtalált hanukai gyertyatartót pedig meggyújtottak december 22-én a község által a városi múzeumban szervezett ünnepségen – áll a közleményben.

Régészeti vita Izraelben: néhányan kétségbe vonják egy lelet hitelességét

Az egész ügy a Jeruzsálemben felfedezett, kőbe vésett feliratok és azok értelmezése körül zajlik.