Volt némi iróniája annak a telefonbeszélgetésnek, amely szombaton zajlott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Benjamin Netanjahu újonnan beiktatott izraeli miniszterelnök között. Utóbbi telefonon azt kérte, hogy Ukrajna ellenezze az ENSZ azon határozatát, amely a Nemzetközi Bíróság (ICJ) jogi véleményét kéri a Júdea, Szamária és Jeruzsálem területén való izraeli jelenlétről — írja véleménycikkében Jonathan S. Tobin, a Jewish News Syndicate főszerkesztője.
A „quid pro quo” kifejezés – latinul egy szívesség valami másért cserébe – központi eleme volt a Donald Trump volt elnök elleni első vádemelési eljárásnak, amely szerint Trump a támogatás megvonásával fenyegette Zelenszkijt, hogy vizsgálja ki Joe Biden elnök fiának, Hunternek Ukrajnában folytatott korrupt tevékenységét.
Most kiderült, hogy Zelenszkij maga is jól tudja, hogyan kell játszani ezt a játékot, amikor Izraelre kell nyomást gyakorolni.
Az ENSZ Közgyűlés határozata a palesztinok újabb kísérlete volt arra, hogy „törvénykezést” folytassanak Izrael ellen. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ugyanebben a témában készült vizsgálóbizottsági jelentéséhez hasonlóan ez is egy alig leplezett antiszemita támadás volt a zsidók hazájukban való élethez való joga ellen.
És bár Zelenszkij érve az Oroszország illegális és brutális ukrajnai inváziója elleni támogatás mellett az, hogy országa a nyugati értékek és a demokrácia bástyája, Kijev novemberben a nemzetközi testületben az antiszemita többséggel együtt szavazott a Nemzetközi Bíróságnak a területek körüli vitába való bevonásának kérdésében.
Az ukrán külügyminisztériumot hibáztatva a fentiekért, Zelenszkij apologétái itthon és külföldön azt állították, hogy nem ő a hibás.
Mégis, amikor Netanjahu arra kérte, hogy cselekedjen helyesen, és csatlakozzon az Egyesült Államokhoz és más nyugati nemzetekhez, hogy ellenezzék ezt a palesztin provokációt, Zelenszkij úgy döntött, hogy keményen játszik.
Mint egy „ukrán tisztviselő” az Axiosnak elmondta, Zelenszkij „azt mondta, hogy a határozat ellen szavazásért vagy a tartózkodásért cserébe hallani akarja, hogy az új izraeli kormány hogyan változtatna a politikáján, és hogyan biztosítana Ukrajnának védelmi rendszereket”.
Talán Zelenszkij úgy gondolta, hogy az ENSZ-szavazás megadta neki a szükséges befolyást ahhoz, hogy Netanjahutól más választ kapjon, mint amit a korábbi izraeli miniszterelnököktől, Naftali Bennettől és Jair Lapidtól kapott. Ki tudja. Bár Netanjahu óvakodott attól, hogy vitába keveredjen egy olyan emberrel, aki globális ikonná vált, mégis nemet mondott – igaz, azzal a megkötéssel, hogy hajlandó a jövőben valamikor újra megvitatni a kérdést.
Zelenszkij a múlt hónapban diadalmas látogatást tett Washingtonban, a kongresszus pedig úgy éljenezte a G.I. Joe-szerű ukrán vezetőt, mintha jelenléte Winston Churchill második eljövetele lenne. És mivel Amerika összesen több mint 100 milliárd dolláros segélyt folyósított, a TIME magazin „az év embere” már hozzászokott ahhoz, hogy megkapja, amit akar.
Az Axios forrása szerint Zelenskynek nem tetszett Netanjahu „válasza, és nem volt hajlandó a határozat ellen szavazni vagy tartózkodni. Ehelyett utasította Ukrajna ENSZ-nagykövetét, hogy ne vegyen részt a szavazáson”.
Zelenszkij követelte, hogy Izrael osszon meg vele a legfejlettebb védelmi rendszerei közül néhányat, például a Vaskupolát, amelyre Ukrajnának valóban szüksége van. Bár úgy tűnik, hogy a csata patthelyzetbe jutott – bár Kijev függetlensége most már nagyrészt biztosított még akkor is, ha Moszkva továbbra is rakétákat lő ki, amelyek jelentős anyagi károkat és áldozatokat okoznak.
Ukrajna egyértelműen a sértett fél ebben a háborúban, és az ügye iránti szimpátia több mint jogos. De az az elképzelés, hogy Izraelnek ki kéne adnia saját védelmi rendszerét és fegyverellátását, hogy segítsen Kijevnek tovább harcolni, teljesen abszurd.
Eltekintve attól, hogy Jeruzsálem indokoltan vonakodik csatlakozni egy olyan orosz rezsim elleni konfliktushoz, amely ténylegesen ellenőrzése alatt tartja a szomszédos Szíria nagy részét – és amely zsidó lakosságát gyakorlatilag túszként tartja fogva -, Izraelnek megalapozott katonai okai vannak arra, hogy elutasítsa Zelenszkij kérését.
A zsidó állam alig rendelkezik elegendő Vaskupola-elemmel és más kifinomult rendszerekkel ahhoz, hogy megvédje magát a déli határa mentén a gázai Hamász terroristáktól és északon a libanoni Hezbollah-tól érkező folyamatos fenyegetésekkel szemben.
Zelenszkijnek minden joga megvan ahhoz, hogy országa érdekében cselekedjen, de az, hogy arra kéri Izraelt, hogy Ukrajna érdekében hagyja magát két frontról érkező esetleges támadásnak kitenni, nem ésszerű és nem igazságos. Azért sem szabad felmentést kapnia, mert hajlandó zsarolásra felhasználni egy Izrael elleni ENSZ-szavazást.
Azoknak, akik készek voltak Trumpot az Ukrajnával kapcsolatos quid pro quo miatt a pellengérre állítani, elsőként kellene egyetérteniük.
Ukrajna áldozattá válása a háborús bűnöket elkövető Oroszország kezében nagymértékben magyarázza, hogy a világ hajlandó felmenteni Zelenszkijt szinte mindenért, amit az elmúlt évben tett.
Mégis, bár a 21. századi demokrácia megtestesítőjeként tetszeleg, kormánya minden, csak nem az. És Zelenszkij zsidó származása ellenére nem barátja Izraelnek vagy a zsidó népnek.
A kijevi hatalom korrupt természete – valamint az elnök azon törekvése, hogy betiltsa az ellenzékieket, elhallgattassa a sajtó kritikusait, vagy bizonyos templomokat is bezárasson – már hónapok óta ismert.
Ennek példája, hogy a The New York Times végre tudósított egy új törvényről, amelyet Zelenszkij azért vezet be, hogy kodifikálja a politikai ellenfelek cenzúrázásának lehetőségét.
Kijev továbbra is tagadja az ukrán nacionalizmus és az antiszemitizmus közötti szoros történelmi kapcsolatot. Valójában Zelenszkij tavaly tavasszal a Knesszetben tartott virtuális beszédét arra használta fel, amit csak holokauszttagadásnak lehet nevezni – tévesen azt állítva, hogy az ukránok szolidaritást vállaltak a zsidó áldozatokkal, nem pedig aktív náci kollaboránsok voltak. Ezen a héten az ukrán parlament kiáltványt adott ki, amelyben idézte Sztepan Banderát, a Hitler-szimpatizáns pogromistát, aki a náci megszállás alatt mind a lengyelek, mind a zsidók lemészárlásáért felelős volt, és akit Kijevben még mindig hősként kezelnek.
Nem alaptalan a feltételezés, hogy a Zelenszkij által Izraelre gyakorolt túlzott nyomás, hogy csatlakozzon az Oroszország elleni háborúhoz, valamint az, hogy nem hajlandó az Egyesült Államokkal és más nyugati nemzetekkel együtt szavazni az Izrael-ellenes ENSZ-határozatok ellen, abból a vágyból fakad, hogy az otthoni közvéleményre játszik.
Függetlenül azonban az indítékaitól, vagy attól, hogy a legtöbb ember szeretné segíteni az ukránokat függetlenségük megvédésében Oroszországgal szemben, nincs mentség Zelenszkij azon kísérletére, hogy Netanjahut Izrael gyengítésére kényszerítse.
Ellentétben azzal, amit a külügyminisztériumának novemberi viselkedéséről mondtak, Ukrajna jelenlegi vonakodása, hogy Izrael mellé álljon az ENSZ-ben, egyértelműen tudatos döntés, nem pedig bürokratikus baki.
A fentieknek ébresztőnek kellene lenniük azok számára, akik hajlamosak arra, hogy az orosz agresszió miatt felmentsék Ukrajnát mindenért, amit tesz. Meg kell érteniük, hogy lehetséges támogatni Ukrajna önrendelkezését, és csodálni a túlélésért folytatott harcát, miközben a Zelenszkij iránti rajongást a valóságtól elrugaszkodottnak tekintjük.
Azt is fel kell ismerniük, hogy ugyanígy lehetséges Oroszországgal szembeszállni anélkül, hogy úgy tennénk, mintha Zelenszkij olyasvalami lenne, ami nem az, vagy hogy a harcok befejezésére való felhívások – a Moszkva feletti teljes győzelemre törekvő ukrán politika helyett – orosz propaganda lennének.
Végül, amíg Zelenszkij továbbra is Izraelt terrorizálja és antiszemita lépésekkel kacérkodik ellene, azok, akiknek fontos a zsidó állam, jól teszik, ha nem állítják be őt zsidó, vagy egyáltalán bármiféle hősként.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.