Amerikai ortodox szervezet veszi fel a kesztyűt a New York Times-szal

Az Agudath Israel of America „Ismerj meg minket” kezdeményezésének célja, hogy visszavágjon a zsidó iskolákról szóló kritikus cikksorozatnak, melyet nemrégiben indított a véleményvezér liberális újság.

Egy vezető amerikai ortodox csoport, az Agudath Israel of America a héten kampányt indított a New York Times helyi zsidó vallási iskolarendszert bíráló tudósításai ellen. Az ernyőszervezet kampányának célja, hogy a nagyközönség számára egy alternatív narratívát nyújtson az ortodox közösségről.

A New York Times az elmúlt hónapokban egy sor nagy visszhangot kiváltó cikket közölt, amelyek keményen bírálták az ortodox jesivákat. A tudósítások azzal vádolják a jesivákat, hogy egyebek mellett megfosztják a gyerekeket a világi oktatástól, kihasználják az állami finanszírozást, hozzájárulnak a szegénységhez és rosszul bánnak a diákokkal.

A legutóbbi, csütörtökön megjelent cikk szerint a jesivák kihasználják azt a politikát, amelynek célja, hogy a speciális oktatás könnyebben elérhetővé váljon, és más célokra szánt finanszírozást vonnak el.

Sok ultraortodox zsidó, köztük a közösség vezetői is, rágalmazásként értékelték a Times tudósítását, és azzal vádolták az újságot, hogy bigottságból vagy politikai megfontolásokból indokolatlanul vizsgálja az ortodox közösséget és azzal érvelnek, hogy a kormányzati beavatkozás a vallási jogok megsértését jelenti.

Az Agudath új kampánya „rágalomhadjáratnak” nevezi a tudósítást, és azt mondja, hogy a cikkek „durván torz képet mutatnak jesiváinkról és életmódunkról”.

„Lealacsonyítják az életmódunkat – mindent, a gyermekeink nevelésétől, a házasság, a válás és a felügyeleti jogviták kezelésétől kezdve, és még azt is, ahogyan a családjainkat támogatjuk, pusztán azért, mert ragaszkodunk a hitünkhöz és a hagyományainkhoz”

– fogalmaz az Agudath.

A kampányhoz többek közt egy weboldal, a közösségi médiában való megjelenés, óriásplakátok és egy tájékoztató videó is tartozik. Az első óriásplakátot a Manhattanbe vezető Lincoln-alagút mellett helyezték el, továbbiak pedig a Times Square-en és a The New York Times épületének közelében fognak megjelenni.

Haszidok ellen uszít a The New York Times

A növekvő antiszemitizmus közepette az újság „jelentős erőforrásokat fektet be a gyűlölet légkörének kialakulásához” – közölte az Agudath Israel of America.

Shlomo Soroka rabbi, az illinois-i Agudath kormányzati ügyekért felelős igazgatója elmondta, hogy a tudósítás az egész Egyesült Államok zsidó közösségeit érinti.

„A New York Times-t nem csak a New York-iak olvassák, hanem az egész országban, és ez hatással van az ortodoxokra” – mondta.

„Azt szeretnénk, hogy a szélesebb társadalom megismerjen minket. A legtöbb bigottság, gyűlölet vagy előítélet tudatlanságból fakad. A legtöbb ember nem érintkezik rendszeresen ortodox zsidókkal, sőt, sokan még soha nem találkoztak ortodox zsidóval, így az egész benyomásuk arról, hogy milyen a közösségünk, az, amit a nyomtatott sajtóban, a tévében, a filmekben olvasnak”

– mondta.

„Ez nagyon messze áll a pontos képtől, és téves elképzeléseket, hamis narratívákat táplál”.

Az Agudath azzal érvel, hogy a jesiva-rendszer a sikeres közösségek alapja, összességében megtakarítja a közpénzeket, mivel a tandíjat a szülők fizetik, miközben még adót is fizetnek, és alacsonyabb a visszaélések aránya, mint az állami iskolákban.

Azt állítja, hogy a tudósítás igazságtalanul emeli ki a jesiva rendszert, kihagyja az alternatív nézőpontokat és a jesivák szószólóit, megbízhatatlan forrásokat használ és pontatlanságokat tartalmaz. A Times azt állította, hogy a tudósításhoz több száz emberrel készített interjút, köztük 175 jelenlegi vagy volt jesiva diákkal vagy alkalmazottal, és a számadatokat nyilvános adatokra alapozta.

Az Agudath vezetőségének legalább egy tagja találkozott a New York Times szerkesztőivel, hogy megvitassák a tudósítást.

A kampány támadja a Yaffed nevű New York-i nonprofit szervezetet is, amely a jesivák reformjáért száll síkra, és hozzájárult a New York Times tudósításához. A kritikusok szerint a cikkek többnyire a közösségből kilépett emberek álláspontjára összpontosítanak, miközben a közösség tagjainak túlnyomó többsége támogatja a jesivarendszert.

Az Agudath kampánya a kritikus tudósításokat az Egyesült Államokban felerősödő antiszemitizmussal is összefüggésbe hozza, és bírálja a zsidó nyári táborokról, a tavalyi kormányzóválasztásról, a gyermekbénulásról és a New York-i vallási sokszínűségről szóló pozitív cikket, amelyből kimaradtak az ortodox zsidók.

A sorozat első cikke egy nagy címlapos vizsgálat volt, amely jiddis nyelven is megjelent. Az újság szerkesztősége egy olyan írást is közölt, amelyben a jesiva reformja mellett érvelt.

Soroka szerint az Agudath a rendszert és a közösséget támadó cikkek folyamatos „könyörtelen áradata” miatt indította el ekkor a kampányt.

A jesivák kérdése a bűnözés mellett központi tényező volt abban, hogy sok ortodox szavazó Lee Zeldint, a New York-i republikánus kormányzójelöltet támogatta.

Zeldin a kampány során végig hangsúlyozta zsidó származását és a jesivák támogatását, és ezzel széles körű támogatást szerzett az ortodox közösségekben, de a választást elveszítette a demokrata Kathy Hochul ellen.

A vita többnyire az ultraortodox jesivákra nem pedig a modern ortodox iskolákra összpontosított, amelyek világiasabb oktatást nyújtanak.

2020-ban körülbelül 160 000 diák tanult New York állam mintegy 450 jesivájában. A Yaffed előrejelzése szerint 2030-ra a brooklyni iskolások 30 százaléka ultraortodox lesz, akik közül szinte mindenki jesivákban vagy kapcsolódó vallási iskolákban tanul.

Megint hazudott a New York Times Gázáról

Miután szembesítették a tényekkel, korrigálta az állítólagosan haldokló gázai halászati iparról szóló hamis riportját.