Új izraeli védelmi miniszter: Izrael ellenségei kudarcot fognak vallani!

Joáv Galant védelmi miniszter vasárnap az IDF főhadiszállásán tartott ünnepségen, amelyen Beni Ganzot váltotta, kijelentette, hogy Irán és proxyai, valamint minden Izrael-ellenes terrorcsoport kudarcot fog vallani Izrael elpusztítására irányuló törekvéseikben.

„Egy közös céljuk van: meggyengíteni minket, megfertőzni minket félelemmel és hogy tanúi legyenek a pusztulásunknak. Ezt a célt nem fogják elérni!”

– mondta Galant.

Megjegyezte, hogy Irán

„keményen nyomul az atomfegyver megszerzése felé, miközben Izrael Állam elpusztítására törekszik”.

A védelmi miniszter az Izraelt körülvevő rakétafenyegetést (a Hamasz és Hezbollah részéről), valamint a palesztin terrort nevezte az ország másik legjelentősebb biztonsági kihívásának.

Galant elmondta, hogy támadásba fog lendülni a palesztin terror ellen, amiről már tábornagyként is ismert volt, amíg az IDF-ben szolgált.

Galant hétvégén lépett hivatalba, a ceremónia pedig hivatalosan is jelezte a váltást, és megmutatta a két hivatásos katona közötti szoros munkakapcsolatot, ami ellentétben áll néhány más minisztériummal, ahol a hivatalba lépő és a távozó miniszter a nyilvánosság előtt távolságtartóan viselkedett egymással.

Az elmúlt napokban mind Galant, mint Ganz nyilatkozatokat adtak ki, amelyekben hangsúlyozták, hogy az IDF-et a politika felett kell tartani.

Vasárnap Galant megismételte, hogy távol fogja tartani az IDF-et a politikától.

Benjamin Netanjahu bemutatta új kormányát az izraeli parlamentnek

Itt az új jobboldali kormány.