A 92 éves Michael Brown a Holocaust Educational Trusttal együttműködve mesélte el történetét.
A Brit Birodalmi Érdemérem kitüntetettje, aki a holokausztoktatásért tett szolgálataiért kapott kitüntetést, azt mondta, hogy a kristályéjszaka megmentette az életét.
A kristályéjszaka a nácik által 1938 novemberében végrehajtott, összehangolt erőszakhullám volt, amelyet a zsidó tulajdonú ingatlanok és zsinagógák ellen követtek el.
Az erőszak következtében a brit kormány elkezdte beengedni az országba menekültként a kísérő nélküli zsidó gyerekeket – amely később „Kindertransport” néven vált ismertté. A 92 éves Michael Brown egyike volt azoknak a gyerekeknek, aki csak néhány nappal azelőtt érkeztek meg a szigetországba, hogy Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak és leállította a transzportokat.
Azóta Brown az Egyesült Királyságban és Németországban önkéntes szervezeteknek, vallási közösségeknek és diákoknak beszél a náci üldöztetés elől menekülve szerzett tapasztalatairól.
Az elmúlt két évben a Holocaust Educational Trusttal együttműködve több mint 2000 ember előtt beszélt, és az egyik első túlélő volt, aki megpróbálta megosztani történetét a Zoom segítségével virtuálisan is.
Munkája elismeréseként most az újévi kitüntetések részeként megkapta a Brit Birodalmi Érdemérmet.
„Mindig ezt mondom a gyerekeknek, kicsit ironikusan hangzik. Azt mondom, hogy bizonyos értelemben a kristályéjszaka megmentette az életemet. Azért mondom ezt, mert a Kindertransport története, amely lehetővé tette a zsidó gyermekek Angliába való kivándorlását, valójában ezután kezdődött.
Mindig arra gondolok, hogy milyen szerencsés vagyok, mert valószínűleg, ha nem is a legutolsó, de az utolsó előtti transzporton voltam, mielőtt a háború elkezdődött.
- augusztus 23-án érkeztem Angliába.”
Brown elmondta, hogy hannoveri kisfiúként gyakran sétált el az SS főhadiszállása mellett, ahol egy alkalommal az antiszemita náci újság, a Der Stürmer legújabb heti száma volt az ablakban, amely a zsidókat keresztény gyerekek vérét ivó emberként ábrázolta.
„Gyermekként tisztában voltam vele, hogy a dolgok egyre rosszabbra fordulnak, és tisztán emlékszem az 1938 novemberi kristályéjszakára. Abban az időszakban a lakásban maradtunk, nem mentünk ki. A szüleim angolul beszélgettek egymással, mert nem akarták, hogy megtudjuk, mi történik.
Ahogy a gyerekeknek mesélem, együtt rettegtünk attól, hogy a Gestapo vagy az SS feljön a lakásunkba, és elviszik apámat.
A nagyapámat, aki Kelet-Németországban élt, őrizetbe vették a nagybátyámmal együtt, és néhány hétre, sőt hónapra eltűntek. Az idős ember megtört emberként tért vissza, és nem mert beszélni semmiről, ami vele történt, nehogy újra letartóztassák, a nagybátyámat pedig soha többé láttuk. Bizonyára meghalt a fogság alatt.”
Brown édesanyját és édesapját később a nácik a lettországi Rigába, egy gettóba vitték, és nem élték túl a háborút.
„Kaptam néhány visszajelzést a tanároktól, akik azt mondták, hogy a gyerekek egy része nagyon meghatódott attól, amit elmondtam nekik. Fontos, hogy felismerjék, mi történt, és remélhetőleg ez ellenszerül szolgál majd arra, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő.
Ez talán egy kicsit optimista, de muszáj annak lenni”
– mondta Brown egy nemrégiben tett hannoveri útjáról, ahol több száz gyerekkel beszélt.
