Putyin egykori beszédírója szerint volt főnöke másnak adhatja át a hatalmat

Abbasz Galljamov szerint „egy ponton Putyin összetörhet, mert már elvesztette a kezdeményezést és úszik az árral” – számolt be róla a Mandiner.

Az orosz elnök egykori beszédírójának előrejelzése szerint, még idén felajánlhatják Putyinnak, hogy adja át az irányítást. Abbasz Galljamov jelenleg Izraelben élő politikai stratéga és Putyin egykori szövegírója szerint az orosz hadsereg kudarcai miatt következhet be a váltás, valószínűleg télen. Hozzátette:

Putyint könnyebb rávenni a távozásra, mint a kormányt megdönteni.

Galljamov úgy véli, hogy már több mint 20 éve folyik a tisztogatás az orosz elitben, ahonnan kiszorították a cselekvőképes alakokat. Szerinte az orosz elit gerinctelen és bizalmatlan. Hangsúlyozta:

„egy ponton Putyin összetörhet, mert már elvesztette a kezdeményezést és úszik az árral.”

„Az elit cselekvésre szánhatja el magát, ha Putyin visszautasítja az ajánlatot, de először megjelölnek egy utódot” – mondja a volt szövegíró.

Gallyamov: Putyin nem támadta volna meg Ukrajnát, ha tudja, hogy ez lesz

Az orosz elnök egykori beszédírója szerint „Putyin megértette, hogy bajba került, és biztosan nem erre számított.”