2022 volt az év mikor az új és békés világrend álma végleg szertefoszlott – írja a történész.
„Három évtizeddel ezelőtt, 1992-ben, elérhetőnek tűnt egy olyan jövő, amelyben a Nyugat állt az élen. A Szovjetunió egy évvel korábban felbomlott, a hidegháborút George H.W. Bush és Borisz Jelcin nem sokkal később hivatalosan is befejezettnek nyilvánította.1992-ben jött létre az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás, majd a Maastrichti Szerződés, amely hivatalosan is létrehozta az Európai Uniót. A „globalizáció” volt az új divatszó.
Az egyre inkább határok nélküli világban – így szólt az érvelés – a kereskedelem, a migráció és a határokon átnyúló befektetések mindenütt emelni fogják az életszínvonalat”
– kezdi Ferguson.
Az általános lelkesedés mellett voltak, akik szkeptikusan tekintettek a pozitív várakozásokra. Jöttek a délszláv háborúk, az Öböl-háború stb. A történész szerint a pozitív hozzáállás egyik legfőbb oka Kína volt, amely úgy tűnt egyre nyitottabbá válik a Nyugat felé.
„Kína vezetői – különösen a novemberben elhunyt Jiang Zemin, 1993 és 2003 közötti elnök – úgy tűnt, hogy teljes mértékben a gazdasági növekedésre összpontosítanak. Sőt, szinte megható volt az a buzgalmuk, hogy a nyugattól tanuljanak a gazdaság és a technológia területén. Nem csoda, hogy Washingtonban kétpárti konszenzus alakult ki arról, hogy Kína növekedése mindenkinek érdeke – ezért döntöttek úgy, hogy 2001-ben felveszik Kínát a Kereskedelmi Világszervezetbe, függetlenül attól, hogy betartja-e a WTO szabályait vagy sem” – idézi fel Ferguson.
Azonban három évtized telt el és a történész szerint idén világossá vált, hogy Kína nem abba az irányba halad, ahogy sokan remélték.
„Számomra az év legvillanyosabb pillanata nem Volodimir Zelenszkij halálmegvető közvetítése volt Kijevből februárban, amikor az orosz erők halálos támadást indítottak hazája ellen. Sokkal megdöbbentőbb volt Hu Csin-tao volt kínai elnök brutális kidobása a Nép Nagy Csarnokából a KKP pártkongresszusának végén, októberben.
Semmi sem fejezhette volna ki jobban, hogy Hszi Csin-ping milyen vasmarkot gyakorol most Kína felett, mint az a hideg megvetés, amellyel elődjét kezelte. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy a jelenet nem volt megrendezve.
Pontosan az a fajta nyilvános megaláztatás volt, amit Mao Ce-tung – a pszichopata kommunista diktátor, aki megalapította a Kínai Népköztársaságot – szeretett politikai riválisainak okozni” – jelenti ki Niall Ferguson.
Ferguson leírja, hogy 10 éve egy dokumentumfilmben elmondta, hogy
a modern Kína három elem erőteljes, de veszélyes kombinációja: saját birodalmi hagyományai, Mao ideológiai öröksége és az égető ambíció, hogy megnyerje a Nyugat elleni globális hatalmi versenyt.
A szerző megjegyzi, hogy Hszi nem csupán egy Mao óta nem látott vezetői kultuszt hozott létre újra, a „Hszi Csin-ping-gondolat” kötelező oktatásával együtt. Újra a párt tekintélyét erőltette a nagy technológiai cégek nagyhatalmú báróira, és megnyirbálta Jack Ma, az Alibaba (az Amazon kínai megfelelője) milliárdos alapítójának szárnyait.
„Hszi világossá tette, hogy a KKP hatalmát a gazdasági növekedés fölé helyezi. Mindenekelőtt Kína katonai, haditengerészeti és légi erejét építette ki, hogy tartósan törekedjen az Egyesült Államokkal való stratégiai egyenrangúság elérésére, vagy akár az Egyesült Államok megelőzésére”
– jelenti ki a történész.
Ferguson korábban pontosan ezt tartotta a rémálom forgatókönyvnek.
„És itt vagyunk. Kína gazdasága valóban megtorpant, a Nemzetközi Valutaalap becslése szerint tavaly 3,2 százalékkal, jövőre pedig talán 4,4 százalékkal növekedett, ami messze elmarad attól, amihez a kínaiak hozzászoktak. Novemberben a népharag az egész országra átragadt. Látszólag a drákói Covid-korlátozások elleni tüntetések formájában jelentkezett. Közelebbről megvizsgálva azonban a tiltakozások nagy része a KKP és maga Hszi Csin-ping ellen irányult” – írja a szerző.
Ferguson rámutat, hogy ma nem Oroszország az igazi nagy ellenfél, hanem Kína.
„Az ukrajnai orosz invázió előestéjén Hszi gyakorlatilag zöld utat adott Putyinnak, amikor kijelentette, hogy partnerségüknek „nincsenek határai”. Azóta megduplázta ezt az elkötelezettségét. A két vezető nemrég tartott videokonferenciát, amelyen Hszi „kedves barátjának” nevezte Putyint. Az orosz diktátor azt is állította, hogy Hszi tavasszal állami látogatást tesz Moszkvában.”
„Ukrajna sok szempontból olyan a második hidegháborúhoz képest, mint Korea volt az első hidegháborúhoz képest – a hidegháború első forró háborúja.
E két konfliktusban – Putyin idei inváziójában és a kommunista Észak- és a demokratikus Dél-Korea közötti harcban az 1950-es évek elején – sok a közös vonás, még akkor is, ha ezúttal az Egyesült Államok és szövetségesei a közvetlen beavatkozás helyett katonai és gazdasági segítség nyújtására szorítkoztak. Kína Oroszországnak nyújtott támogatása eközben főként abban nyilvánul meg, hogy kedvezményesen vásárolja meg a szankcionált olajat” – húz párhuzamot a történész.
A szerzőt különösen aggasztja a Kína, Oroszország és Irán közötti tengely.
„Ha meg kellene kockáztatnom egy jóslatot a jövő évre vonatkozóan, akkor az az lenne, hogy több közel-keleti konfliktust fogunk látni Iránnal, vagy a szaúdi olajlétesítmények elleni iráni támadások miatt, vagy az iráni nukleáris létesítmények elleni izraeli támadások miatt. Joe Biden kísérletének kudarca az iráni atomalku újraélesztésére, valamint a jobboldali nacionalista Benjamin „Bibi” Netanjahu visszatérése Izrael miniszterelnökévé nagyban növeli egy közel-keleti összecsapás valószínűségét” – jelenti ki a történész.
„Végül pedig ott van az a rémálom-forgatókönyv, amelyben Tajvan azt teszi a második hidegháborúval, amit az 1962-es kubai rakétaválság majdnem tett az első hidegháborúval – nevezetesen, hogy a harmadik világháborúvá változtatja azt. Az a megérzésem, hogy a következő amerikai-kínai összecsapásra Tajvan miatt nem 2023-ban kerül sor. De ebben az évtizedben biztosan bekövetkezik, mivel a két szuperhatalom a jelek szerint ütközőpályán van a sziget jövője miatt.
És amikor eljön, még ha nem is forr ki forró háborúvá, sokkal nagyobb gazdasági sokkot fog okozni, mint az ukrajnai orosz invázió.
A világ legfejlettebb félvezetőinek mintegy 92 százalékát – amelyek számos elektronikus eszközhöz nélkülözhetetlenek – Tajvanon gyártják. Az ellátási láncok megszakadása katasztrofális hatással lenne a globális piacokra” – írja Ferguson.
A szerző szerint ez az év megtanított minket néhány kemény leckére.
„Felfedte a második hidegháború rideg valóságát. De arra is emlékeztetett bennünket, hogy a hatékony elrettentés sokkal kevésbé költséges, mint egy lövöldözős háború. Reméljük, hogy 2023-ban a nyugati államférfiak alkalmazni tudják a régi római maximát: „Si vis pacem, para bellum”.
Ha békét akarsz, készülj fel a háborúra” – zárja a szerző.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.