A Republikánus Zsidó Koalíció elhatárolódott George Santostól, miután elismerte, hogy „megszépítette” az életrajzát, de ragaszkodott ahhoz, hogy soha nem mondta, hogy zsidó lenne.
A Republikánus Zsidó Koalíció kedden közölte, hogy George Santos megválasztott amerikai kongresszusi képviselőt a jövőben nem látják szívesen semmilyen rendezvényükön, amiért zsidó származást hazudott magának, miközben jelöltette magát.
„Nagyon csalódottak vagyunk Santos megválasztott kongresszusi képviselőben. Becsapott minket, és hazudott a származásáról”
– mondta Matt Brooks, az RJC vezérigazgatója közleményében.
„Nyilvános megjegyzéseiben és nekünk személyesen is azt állította korábban, hogy zsidó. Nagyon rosszul kezdte meg kongresszusi mandátumát. A jövőben nem látjuk szívesen az RJC egyetlen rendezvényén sem” – tette hozzá Brooks.

Komolyan vette a régi viccet ?
Mi az érvényesülés három feltétele :
– Légy éber !
– Légy stréber !
– Légy héber !
Hűűűű, de vicces! Hah-ha-ha! A nagy baj ezzel a hibbant kisfiúval az, hülyére veszi az embereket, így nem lehet belőle jó politikus.
Minden politikus hülyére veszi az embereket. Aki nem , az elítélendő példa ma is. Hivatalosan.
Igazából ezzel az egy botránnyal leplezi a többit.
Nem ott tanult , nem ott dolgozott , mint állította. Akkor mostanra már csak egy kérdés maradt.
Ki ez ?
Ha esetleg nem futnánk össze addig : Boldog Újévet Kívánok !