Tizedére csökkentette antiszemita termékeit a legnagyobb latin-amerikai webshop

Latin-Amerika legnagyobb online kiskereskedője idén lecsupaszította digitális polcait az antiszemita tartalmaktól, a Zsidó Világkongresszus regionális ágának nyomására.

A Mercado Libre-t („szabad piac” spanyolul) 1999-ben alapította Argentínában egy ottani zsidó üzletember; 76 millió felhasználóval büszkélkedhet, így Latin-Amerikában, ahol 18 országban működik, szélesebb körben használják, mint az Amazont.

Tavaly a cég bejelentette, hogy olyan könyveket, mint a „Mein Kampf” és a „Cion bölcseinek jegyzőkönyvei”, valamint náci érméket, plakátokat és emléktárgyakat töröl a kínálatából. Ezen a héten bejelentette, hogy 2021 első felében 89%-kal csökkent a cég erőszakkal és diszkriminációval kapcsolatos irányelveit sértő, eladásra kínált tárgyak száma az egy évvel korábbihoz képest.

„Nagyon büszkék vagyunk az ez idő alatt végzett közös munkára”

– mondta Federico Deya, a Mercado Libre vezető jogi igazgatója a Jewish Telegraphic Agency-nek. A vállalatnak a Latin-Amerikai Zsidó Kongresszussal közösen végzett munkájának tulajdonította a változtatás megvalósítását, amely a vállalat jelentése szerint azt is magában foglalta, hogy 23%-kal nőtt a gyűlöletbeszéd felderítése az oldalon megvásárolható kiadványokban.

„Aggodalommal szemlélve a gyűlöletbeszéd és az erőszak terjedését, valamint egyes vállalatok cselekvésképtelenségét, ez a közös erőfeszítés példa arra, hogy együtt tudunk működni azokkal az internetes vállalatokkal, amelyekben megvan a jószándék”

– mondta Ariel Seidler, a Latin-Amerikai Zsidó Kongresszus programigazgatója és a Web Observatory vezetője, mely olyan kezdeményezés, amelynek célja az antiszemitizmus eltávolítása a spanyol nyelvű honlapokról.

„Kulcsszerepet játszanak társadalmainkban, és vállalniuk kell felelősségüket a plurális, együttéléssel és sokszínűséggel rendelkező társadalmak építésében.”

Az antiszemita anyagok elérhetősége az online megaboltokon keresztül már azóta aggodalomra ad okot, amióta az online vásárlás létezik. A kiskereskedők különböző stratégiákat követtek annak érdekében, hogy korlátozzák a vásárlók hozzáférését az ilyen anyagokhoz, többek között azzal, hogy a történelmi művekhez nyilatkozatokat csatoltak, vagy teljes egészében kivonták azokat a forgalomból.

Egyes tételek azonban továbbra is elérhetőek maradtak, ami bosszantott néhány megfigyelőt. A Zsidó Világkongresszus különösen bírálta a „Mein Kampf”, Adolf Hitler antiszemita ideológiáját tartalmazó értekezése elérhetőségét; elnöke, Ronald Lauder szerint a könyvet „a történelem méregszekrényébe kellene zárni”. Idén pedig a Rágalmazásellenes Liga nyomást gyakorolt az Amazonra, hogy távolítson el egy antiszemita eszméket tartalmazó filmet a harmadik féltől származó értékesítői rendszeréből, miután a Brooklyn Nets sztárja, Kyrie Irving népszerűsítette azt. A vállalat ezt elutasította, vezérigazgatója pedig azt mondta, hogy felelőssége, hogy az ideológiailag sokszínű vásárlói kör nézeteit megszólítsa, „még akkor is, ha azok kifogásolhatóak”.

Németország után Franciaországban is újra kiadják a Mein Kampfot

A „Historizálni a rosszat” címmel megjelent kritikai kiadás megvilágítja, és történelmi kontextusba helyezi a Hitler által leírtakat, valamint a lerántja a leplet a Mein Kampf demagóg hazugságairól.