90 év után újra meggyújtották a nácikkal dacoló menórát Németországban – videó

Rosi Posner legendás fotója a hanuka ünnepét jelképező gyertyatartóról 1931-ben készült kieli otthonukban. A kép szerepel a városban decemberben nyílt kiállításon.

Amikor 1931 decemberének egyik délutánján kompakt fényképezőgépével megörökítette a németországi Kiel városának ablakából nyíló kilátást, Rosi Posner többet tett, mint egy egyszerű pillanatfelvételt. Az előtérben egy sárgaréz menóra, a hanuka ünnepe alkalmából használt gyertyatartó; a közeli háttérben pedig egy horogkeresztes zászló hátborzongató képe, amely a náci főhadiszálláson lobog, amely annak az évnek az elején nyílt meg a lakásával szemben.

„A legtöbb zsidó a nácik hatalomra kerülése után behúzta a függönyét, hogy a hanukiját (hanukai menórát) ne lehessen látni az utcáról. De ő elhatározta, hogy megmutatja, ő és a férje nem félnek”

– mondja Nava Gilo, Rosi unokája.

A hanukai menóra, amely a mára ikonikussá vált képen szerepelt, visszatért Németországba több mint 90 évvel azután, hogy Rosi bátorságból és dacból kattintott a kioldó gombra – egy olyan időszakban, amikor a németországi zsidók egyre nagyobb üldöztetésnek voltak kitéve. Hétfőn, hanuka második napján, napnyugtakor Berlinben meggyújtották Frank-Walter Steinmeier német elnök, valamint és Rosi és férje, az észak-németországi Kiel város holokauszt előtti utolsó rabbija unokáinak a jelenlétében.

Menorah from iconic photo returns to Germany for Chanukah

President of Germany Frank-Walter Steinmeier celebrated Hannukah in Bellevue Palace on Monday with Yehuda Mansbach, grandson of Holocaust survivors Arthur and Rosi Posner, who took an iconic photo which came to symbolise Jewish defiance of the Nazis.

A menóra azon kevés vagyontárgyak közé tartozott, amelyeket Posnerék magukkal vittek, amikor 1933 júniusában három gyermekükkel elmenekültek Németországból. A képeslap méretű fotó is benne volt a fényképalbumban, amelyet a fényképezőgépükkel együtt bepakoltak.

Most mindkettő a kieli városi múzeum Kiel, Hanuka 1931 című kiállításának középpontjában áll, amely a Posner család történetén keresztül mutatja be a város zsidó életét – és a nácizmus felemelkedését, amely ezt elpusztította. Mielőtt Berlinbe került volna, a kieli lakosok három napig megtekinthették a menórát, amelyet a család a jeruzsálemi Jad Vasemtől kölcsönzött, ahol a hanuka nyolc napját kivéve minden évben állandó kölcsönben van.

Gilo „bölcsnek és melegszívűnek” emlékszik nagyszüleire – akiket héber nevükön Rahel és Akiva néven ismertek, miután 1934-ben kivándoroltak Palesztinába. Nagyapja egészen 1962-ben bekövetkezett haláláig tartotta a kapcsolatot zsidó közösségének azon tagjaival, akik túlélték a holokausztot. Nagyanyja, aki modern, magabiztos nő volt, újságíró szeretett volna lenni, mondja, „ezért szerette a kamerát és az írást – de ezt az álmát nem tudta megvalósítani, mivel rabbi felesége volt”.

Rosi sosem beszélt a fényképről vagy arról, hogyan jött létre, mondja Gilo.

„Csak egy volt a sok közül a családi fotóalbumban, ahol ma is ott van”.

Gerhard Paul, a Flensburgi Egyetem képtörténésze, aki a fénykép történetét kutatta, miután az 1990-es évek közepén először találkozott vele, a kép erejét annak tulajdonítja, hogy

Posner „megragadta a két szimbólum ellentéteit, és sikerült egy olyan fényképet létrehoznia, amely önmagában is szimbólummá válik – a közelgő antiszemita fenyegetés és a zsidó önérvényesítés szimbólumává az 1930-as évek Németországában”.

Gilo ragaszkodik ahhoz, hogy nagyanyja nagyon is tisztában volt a kép erejével, amely egyébként egy hétköznapi otthoni jelenet lehetett volna egy szürke decemberi napon.

„Azt hiszem, csak meg kell fordítani a fotót, hogy erre választ kapjunk”

– mondja Gilo. A fotó hátoldalára Rosi Posner azt írta:

„miközben a [náci] zászló azt üzeni, hogy a judaizmus meghal, úgy a [gyertya]fény azt válaszolja, hogy örökké élni fog”.

A zsidóüldözés Kielben korábban kezdődött, mint Németország nagy részén, részben ezért is döntött a család – a közösség nyomására – a menekülés mellett. Már 1932-ben, Hitler hatalomra kerülése előtt elkezdtek megjelenni városszerte a „Zsidóknak tilos a belépés” feliratú hirdetmények.

Arthur Posner hivatalos panaszt tett a táblák miatt, amiért nyilvánosan kigúnyolták, a családot pedig megfenyegették. 1932 augusztusában felrobbantották Kiel zsinagógáját és egy zsidó tulajdonban lévő áruházat. Miután a náci párt megnyitotta székházát egy népszerű koncertteremben, a Volkskampf című náci hetilap egyik rovata azt kérdezte, hogy „vajon a szemben lakó rabbi tud-e még aludni éjszaka?”.

A család tudta, hogy komolyan kell venni a fenyegetéseket.

1933 júniusában, három hónappal Adolf Hitler hatalomra kerülése után Posnerék elindultak a város vasútállomásáról, ahol a rabbi arra biztatta őket, hogy hagyják maguk mögött Németországot, de „soha ne felejtsék el, hogy kieliek”. Antwerpenen keresztül Palesztinába mentek, ahol Arthur átképezte magát könyvtárosnak, és szabadidejében összeállította a kieli zsidó közösség történetét. Rosi pénztárosként dolgozott, és belevetette magát a jótékonysági munkába.

Arthur kampányolt egy emléktábla felállításáért a zsinagóga helyén, amely az 1938 novemberi pogromok során szinte teljesen megsemmisült, de 78 évesen, hat évvel a tábla felavatása előtt meghalt.

Ő és halála után felesége, aki 1982-ben, 81 éves korában hunyt el, többször is kérték Kiel városát, hogy adják ki a kieli zsidó életről szóló átfogó krónikáját, amelyben számos meggyilkolt vagy elmenekült, a világban szétszóródott család életrajzi adatait gyűjtötte össze. A város többször is visszautasította az ajánlatot, míg nemrégiben végre jelezte, hogy támogatja a kritikai kiadást, amely jelenleg is folyamatban van.

A fénykép 1974-ben került először napvilágra, amikor a városi múzeum felhívást tett közzé olyan hétköznapi tárgyakra, amelyekkel először szerette volna elmesélni a zsidó élet történetét.

„Rahel körülbelül 17, a mindennapi életről készült fényképet küldött nekik”

– mondja Yehuda, az unokája.

„Az ablakos kép csak egy volt közülük, de ez volt az, amelyik a leginkább megragadta az emberek figyelmét.”

Miután az így létrejött kiállításról szóló újságkritikákban megjelent, később elterjedt az iskolai tankönyvekben és magazinokban, és másolatokat küldtek archívumoknak és múzeumoknak. Yehuda szerint a kép „saját útját járta” szerte a világban.

„Meglepődtünk, hogy az iránta való érdeklődés folyamatosan nőtt. Dél-Afrikából, az Egyesült Államokból és egész Európából kaptunk felkéréseket, hogy meséljük el a történetét”.”

Ő és a nővére ezen a héten járt először Kielben. A lakás és az egykori náci főhadiszállás eltűnt, 1944-ben egy szövetséges légitámadás pusztította el.

„Így ha úgy tetszik, csak a kép maradt meg”

– mondja.

A Jad Vashem támogatása ellenére nehéz volt számukra a döntés, hogy Németországba, az elkövetők földjére jöjjenek, ismeri el Gilo.

„Néhány barátunk nem értett meg minket. De a hanuka fényt jelent, és mi ezt a fényt szeretnénk megosztani. Ahogy a zsidó mondás tartja: ‘egy kis fény eloszlatja a sok sötétséget'”.

Hanukai menóra az amerikai Szabadság-szoborból

Létezik egy különleges hanukia, melyet alig több mint harminc évvel ezelőtt készítettek, mégis korszakokat ível át. Ebben a hanukiában forrt össze az Egyesült Államok a zsidókkal.