Hanukai menóra az amerikai Szabadság-szoborból

A hanukai gyertyatartók kinézete és díszítése a lehető legszélesebb skálán mozog. Az alkotók széles spalettáról válogathatnak, hiszen a hanukia használhatósága („kósersága”) szempontjából csupán néhány követelménynek kell megfelelnie, mint hogy a nyolc micva (a parancsolathoz kapcsolódó) gyertya – legyen az viasz, vagy olaj – egyenes sorban és egy szinten álljanak, egymástól megfelelő távolságban, hogy a lángjaik jól elkülöníthetők legyenek, illetve a sámesz, vagyis a szolgagyertyát az előzőektől megkülönböztetett helyre tegyék. Cseh Viktor írása.

Az elmúlt évszázadok hanukai menórái ezáltal könnyen megkülönböztethetők, reneszánsz, barokk, rokokó, klasszicista, neoklasszicista aztán a szecessziós és art deco darabok a készítés korszakáról árulkodnak, az egyes díszítőelemek, mint például a gyakorta megjelenő címerállatok pedig a készítés helyét mutatják meg. Egyértelműen megkülönböztethetők az askenáz és szefárd közösségek ünnepi gyertyatartói, míg előzőeken nem ritka a figuralitás, addig utóbbiakon szinte kizárólag geometrikus formák, az arabeszkek díszítenek.

Létezik egy különleges hanukia, melyet alig több mint harminc évvel ezelőtt készítettek, mégis korszakokat ível át. Ebben a hanukiában forrt össze az Egyesült Államok a zsidókkal. A gyertyatartót Manfred Anson (1922–2012) készítette 1986-ban.

Anson Németországban születetett, idilli gyermekkorának pedig a nácik 1933-as hatalomra jutása vetett véget. Szülei egy mezőgazdasági iskolába íratták, abban a reményben, hogy majd tudnak vízumot szerezni neki Palesztinába. Élete másképp alakult, szentföldi kitelepülés helyett, azon szerencsés 20 fiú közé választották, akit közvetlen a második világháború kitörése előtt Ausztráliába menekítettek ki.

Míg Mandfred az ausztráliai hadseregben harcolt, addig hátramaradt családját különböző koncentrációs táborokba deportálták, de szülei a csodával határos módon túlélték a theresienstadti tábort, nővére Bergen-Belsenben szabadult fel, öccsét viszont a majdaneki koncentrációs táborban pusztították el. A világégés után a megcsonkított család újból egymásra talált, ugyanis célba ért a család levele, mely címzésén csupán annyi állt: „Manfred Anson, Ausztrália”.

A család egy része az Egyesült Államokba emigrált, ahová Manfred Anson 1963-ban csatlakozott és a New Jersey-i Bergenfieldben telepedett le. Lelkes gyűjtője lett a legkülönbözőbb amerikai szuveníreknek, melyek kombinálásával különböző tárgyakat készített. 1986-ban, a Szabadság-szobor leleplezésének centenáriumára készítette el új hazája hanukiáját.

Ma már az amerikai zsidóság szimbólumának számító tárgyban egyesül a régi és az új világ, az európai őshaza az álmok országával. Megjelenik a büszkeség a hazára, és a zsidó örökségre, vallásra egyaránt. Anson kilenc kis Szabadság-szobros emlékfigura fáklyáját alakította át viaszgyertya-tartókká, majd olvasztotta össze egy eredetileg Lengyelországból származó menórával, melynek hét karjához további kettőt illesztett, hogy alkalmas legyen hanukára. A lámpás közepén, a sámesz felett az amerikai sas trónol szétterpesztett szárnyakkal; a szobrok piedesztáljaira pedig a zsidó történelem jelentős dátumait véste fel.

A hanukián megjelenő események és dátumai jobbról-balra a következők: „Egyiptomi kivonulás”, „Babilóniai száműzetés i.e. 597–538”, „Júda Makkabi i.e. 168”, „2 felkelés a Rómaiak ellen”, a sámeszen: a Szabadság-szobor száz éves évfordulójára utalva: „1886–1986”, „Gálut”, „Herzl Cionista Kongresszus – Bázel 1897”, „Holokauszt 1939–1945”, „Izrael 1948”.

Anson ezekből a hanukiákból többet is készített, de a legelsőt az Amerikai Nemzeti Történeti Múzeumnak ajándékozta. Időnként aukciókon is megjelenik egy-egy ilyen gyertyatartó, legutóbb, ez év szeptemberében árvereztek el egy Anson-féle hanukiát méghozzá 18.750 dollárért (mintegy 5 és fél millió forintért).

Források:

Bermann, Nancy M., The art of Hanukkah. New York: Universe Publishing, 2016. 84–85. o.

www.americanhistory.si.edu

www.jgreenstein.com