Az IDF ismét rakétakilövő helyeket fedezett fel gázai iskolák mellett

Mintegy két héttel azután, hogy az ENSZ palesztin menekültügyi szervezete, az UNRWA nyilvánosságra hozta, hogy az egyik iskolája alatt megdőlt a talaj – és hogy a Hamász terrorista alagútjának építése okozta az összeomlást, az izraeli hadsereg vizsgálatainak köszönhetően kiderült hogy az alagút mellett a Hámász rakétakilövő állomásokat is telepített iskola mellé, hogy a gyerekeket élő pajzsként használja egy újabb Izraelt támadó hadjárat során.

„A Hamász a Moath Bin Jabal iskola mellett, Gáza város Shejaiya negyedében helyezett el egy rakétaindító állomást. Az iskolát az UNRWA vészhelyzetekben menedékhelyként használja” – közölte az IDF.

Izraeli korábban is számos alkalommal bizonyította, hogy a Hámász bevett szokása rakétakilövő állomásait iskolák, óvodák vagy kórházak közelében felállítani, élő pajzsként használva a civil lakosságot.

Igen gyakran előfordult korábban az is, hogy kifejezetten az ENSZ palesztin menekültügyi szervezetének, az UNRWA-nak intézményei közelében helyezi el az ilyen állomásokat, hiszen amennyiben az izraeli hadsereg kilőné a rakétaindítókat, azzal kiváltja a nemzetközi közösség haragját.

A mostani vizsgálat azután történt, hogy a Hamász december 9-én fegyverkiállítást tartott Gázában, ahol a palesztin terrorista csoport megalakulásának 35. évfordulóját megelőző rendezvénysorozat részeként helyi gyártású fegyvereket mutatott be – derül ki a Közel-Keleti Médiakutató Intézet (MEMRI) jelentéséből.

Jó hír Gázából: akadozik a palesztin terrorcsoportoknak szánt iráni pénzcsap

Vannak olyan csoportok, amelyek már az áramszámláikat sem tudják kifizetni.