Lassan, de azért alakul az új izraeli kormány

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök-jelölt vasárnap több órán át tárgyalt Betzalel Szmotrics Vallásos Cionizmus pártjával, és a Netanjahu vezette Likud „minden kérdésben előrelépésről” számolt be.

A párt közleménye szerint hétfőn folytatódnak a koalíciós megállapodásra irányuló erőfeszítések a két párt között.

Netanjahu a vasárnapot azzal töltötte, hogy a valószínűsíthető koalíciós pártok vezetőivel találkozott, és alkut kötött az ország következő kormányának megalakítására.

A Szmotriccsal való találkozó előtt Netanjahu megállapodott az egyszemélyes Noam törpepárttal, amelynek értelmében Avi Maoz radikális jobboldali törvényhozó az ország zsidó identitásáért felelős miniszter-helyettes lesz a miniszterelnöki hivatalban.

Pénteken Netanjahu előzetes megállapodást kötött az Itamar Ben-Gvir vezette radikális jobboldali Otzmá Jehudit párttal is.

A megállapodás részeként Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter lesz, mely a jelenlegi közbiztonságért felelős tárca kibővített változata lesz.

Netanjahu két héttel ezelőtt kapott felhatalmazást a kormányalakításra, a pártok közötti politikai nézeteltérések azonban késleltették a jobboldali koalíció megvalósulását.

A mostani megállapodások egy lépéssel közelebb viszik Izraelt ahhoz, hogy új kormánya legyen, a koalíciós tárgyalások Szmotriccsal való végső megegyezés mellett a Sász és az Egyesült Tóra Judaizmus pártokkal folytatódnak.

„Nem hiszem, hogy ez a kormány ki fogja tölteni a hivatali idejét”

Pesszimista jóslat érkezett a Likudból.