Igor Bartosik történész új könyvet írt a Sonderkommandóról. „Tanúk a pokol bugyraiból: Az auschwitzi Sonderkommando története” című, elsősorban SS-jelentéseken és a Sonderkommando tanúvallomásain alapuló műve az 1942-es létrehozásától a tábor 1945-ös felszabadításáig követi nyomon a hírhedt egységet. A könyvben található új felfedezésekről a Times of Israel készített összeállítást.
A nácik a Sonderkommandóba 2000 férfit kényszerítettek, akik közül kevesebb mint 60-an élték túl a háborút. Ezeket a rabokat osztották be a krematóriumokba, és a túlélők lettek a tanúi a halálgyárak szörnyű működésének.
A háború után sok Sonderkommando-túlélő „elhallgatott, és hosszú évekig hallgattak” – írta Bartosik, aki évtizedek óta kutat a lengyelországi Auschwitz-Birkenaui Állami Múzeumban.
Bartosik a The Times of Israel című lapnak elmondta, hogy az egykori haláltáborban végzett kutatásai olyanok, mintha egy repülőgép „fekete dobozát” elemezné, mivel csak dokumentált tényeket használ fel. A tudós hosszú éveken keresztül kapcsolatot tartott fenn egy lengyel származású túlélővel és a Sonderkommando egykori tagjával, Henryk Mandelbaummal, aki 2008-ban halt meg.
„Úgy gondolom, hogy a Sonderkommando foglyai áldozatok, de egyben a gonosz legyőzői is”
– mondta Bartosik. „Őket a pokol legmélyére dobták. Eközben a Sonderkommando magára hagyott zsidói, akiknek a hozzátartozói többnyire meghaltak, az SS akarata ellenére mégis emberek maradtak” – mondta a történész.
„A munkamegosztás ezekben a csoportokban a következő volt” – írta Bartosik. „Körülbelül 10 foglyot foglalkoztattak a holttestek kihúzásával a gázkamrából. Harmincan a holttesteket keskeny nyomtávú vasúti peronokra rakodták. Tíz fogoly a peronokat a hamvasztógödrökbe szállította. Húszan rendezték el a holttesteket a hamvasztógödrökben, és körülbelül 30-an a holttestek elégetéséhez szükséges fa szállítását végezték”.
Bartosik a Sonderkommandóval kapcsolatos kutatásainak fontos eredménye volt – mondta -, hogy több tucatnyi olyan férfi nevét sikerült visszaszerezni, akiket az egységbe kényszerítettek.
„Ahogy megtaláltam azoknak az embereknek a nevét, akik a Sonderkommandóba kerültek, elgondolkodtam rajtuk. Tanár, pék, diák… normális emberek, akik valószínűleg nagyon akartak élni. Tudom, hogy ez nem sok, de legalább sikerült kihoznom őket a feledés éjszakájából. Legalább ennyit”
– mondta a történész.
Az évtizedek alatt, amikor a Sonderkommando túlélői viszonylag csendben maradtak, több „széles körben elterjedt elképzelés” gyökeret vert az egységről, mondta Bartosik.
A legmarkánsabb „félrevezető sztereotípia”, mondta Bartosik, az volt, hogy a Sonderkommando tagjait néhány havonta kivégezte az SS. Bartosik szerint azonban csak egyszer, 1942 decemberében „irtották ki” a teljes állományt.
Az SS-dokumentumok és fogoly-feljegyzések mellett Bartosik több, a Sonderkommando foglyai által írt, emlékiratszerű kéziratra is hivatkozott, amelyeket 1944-ben a gázkamrák mellett temettek el.
„A Sonderkommando túlélésének alapvető meghatározója a mentális ellenálló képesség volt” – írta Bartosik. „A túlélő tanúk beszámolóiból kiderül, hogy a Sonderkommando foglyai közül néhányan mentálisan képtelenek voltak elviselni a rendkívül stresszes körülményeket, a munka során összeomlást szenvedtek, és ezért az SS megölte őket” – írta Bartosik.
Amikor a Sonderkommando foglyai 1944. október 7-én megkezdték régóta tervezett felkelésüket, az „a legkedvezőtlenebb körülmények között” zajlott – írta Bartosik, aki a helyi rendőrségi jelentések alapján összerakta a felkelés utóéletét.
„A felkelés szervezői a legmélyebb tiszteletet és csodálatot érdemlik” – írta Bartosik. „Szinte bizonyos, hogy ha a felkelés az eredetileg tervezett körülmények között tört volna ki, a végkifejlet egészen másképp alakulhatott volna”.
Egy hónappal a felkelés után a németek beszüntették az elgázosításokat Auschwitz-Birkenauban. A Bartosik által elemzett dokumentumokban a Sonderkommando a tábor utolsó hónapjaiban „krematórium-bontó munkaegységként” vált ismertté.
Bár az SS a felszabadulás előtt erőlködve próbálta likvidálni a Sonderkommando foglyait, több tucatnyian – köztük Mandelbaum – képesek voltak „elvegyülni” a többi rab között, és elkerülni a felfedezést. Néhányan közülük tanúvallomást tettek a szovjet hatóságoknak, és később emlékiratokat adtak ki a birkenaui Sonderkommando „szürke zónájában” való túlélésről.
Több évtizedes kutatás után Bartosik azt mondta, hogy a Sonderkommandóval kapcsolatos nyomozása lezárult.
Hacsak nem kerül elő egy újabb kézirat a láger hátsó részében, nem lesz több anyag a „különleges egységről”, amelyet a kutató elsajátíthatna.
Fotó: Auschwitz-Birkenau/Fortepan/Lili Jacob
