Sürgősségi műtétet kellett rajta végrehajtani, előtte még megházasodott

Egy floridai tanár, akin három nappal az esküvője előtt sürgősségi műtétet kellett végrehajtani, úgy döntött, hogy inkább azonnal megházasodik a kórház kápolnájában, minthogy elhalassza az esküvőt.

Daniel Pecoraro és Lisa Siegel a tervek szerint november 10-én házasodtak volna össze, Daniel megtudta, hogy sürgősen meg kell őt műteni.

A tanár november 4-én kezdett mellkasi fájdalmakat érezni a munkahelyén.

„Szúró fájdalmat kezdtem érezni” – emlékezett vissza. „Beszéltem a titkárnővel, aki azt mondta, hogy jobb, ha komolyan veszem a dolgot.”

Amikor felkereste a kórházat, megtudta, hogy a szívében lévő egyik artéria csak 10%-ban engedi át a véráramlást.

A sokkoló hír hallatán beszélt mennyasszonyával, és megkérdezte, nem bánná-e, ha a kórház kápolnájában tennének egymásnak fogadalmat.

„Azt mondtam: Házasodjunk össze most rögtön. Hívjuk fel a rabbit, és hozzuk ide”

– mondta.

„Nem lettem volna képes állni vagy részt venni az esküvői szertartáson” – magyarázta az esküvőt elhalasztó döntését.

A pár rabbija hagyományos zsidó szertartás keretében adta össze őket, majd úgy gondolták, hogy visszamennek Pecoraro szobájába süteményezni és koccintani.

A kórházi személyzet azonban egy sokkal méltóbb ünnepséggel lepte meg az ifjú párt: a nővérek, ápolók és más egészségügyi dolgozók a kápolnában ünnepi asztalt állítottak fel, büfével kiegészítve.

„Annyira gyönyörű volt. El sem hittem, milyen gyönyörűvé tették” – áradozott Siegel a nem várt ajándékról.

Ki akartak szúrni Hitlerrel, ezért a Sasfészekben tartották a zsidó esküvőjüket

„Úgy érezték, hogy ezzel nem csak egy középső ujjat mutattak Hitlernek, hanem egyfajta megerősítése is volt a zsidó nép túlélésnek a kiirtásunkra tett kísérlettel szemben”.