Németország stratégiai újraorientálódásának egyik fő következménye a nukleáris elrettentő erő kifejlesztéséről szóló vita újjáéledése lesz – írja Stephen F. Szabo, a Georgetown Egyetem adjunktusa a National Interest oldalán megjelent cikkében.
A szerző szerint ez egy olyan kérdés, amelyet Németországban senki sem akar megvitatni, tekintettel az ország történelmére és a nukleáris dolgoktól való idegenkedésére.
„Ez azonban középtávon elkerülhetetlen kérdéssé válik a német politikai döntéshozók számára. Vlagyimir Putyin meggondolatlan ukrajnai háborúja és a nukleáris fegyverek bevetésével való fenyegetése világossá tette:
a nukleáris elrettentés kérdése most már nagyon is az európai biztonságpolitika középpontjában áll”
– jegyzi meg Szabo, hozzátéve, hogy az ukrajnai orosz invázió a hidegháború utáni biztonsági megállapodás végét jelenti, amelyet 1990-ben a német egyesüléssel értek el.
A szakértő úgy véli, hogy az e megállapodás köré formálódott összes feltételezés és politika mostanra „halott”, beleértve Németország azon kötelezettségvállalását, hogy nem gyárt vagy birtokol tömegpusztító fegyvereket.
Frank-Walter Steinmeier német elnök – aki hosszú éveken át a Moszkvával való szoros kapcsolatok híve volt – nemrégiben elmondott beszédében világossá tette, hogy Berlin már fenyegetésként tekint Oroszországra. Szabo felhívja rá a figyelmet, hogy stratégiai szinten egyértelmű szerepcsere történt a hidegháborúhoz képest, amikor a NATO a Szovjetunió hagyományos fegyverzetek terén birtokolt fölénye miatt aggódott.
„Ma már teljesen világos, hogy a német és az európai biztonságra nem az orosz hagyományos erők, hanem a nukleáris zsarolás és a hibrid háború jelenti a legfőbb fenyegetést.
Az orosz hadsereg kudarca a hagyományos erők területén arra késztette Moszkvát, hogy Ukrajnában a nukleáris zsarolásra támaszkodjon”
– írja Szabo, megjegyezve, hogy Washingtonban és Párizsban már most láthatóak e fejlemények következményei.
Emmanuel Macron nemrég világossá tette, hogy a francia nukleáris elrettentő erő a francia területek védelmére és megvédésére szolgál, és nem terjed ki európai partnereire. Szabo szerint Németország nem számíthat többé arra sem, hogy az Egyesült Államok stabil partnere lesz, tekintettel az amerikai demokrácia működési zavaraira és a Republikánus Párton belüli egyre inkább izolacionista politikákat támogató tendenciákra, valamint az USA Kínával szembeni stratégiai elmozdulására.
Szabo felhívja rá a figyelmet, hogy az NSZK-ban az 1960-as évek végén már folyt vita arról, hogy rendelkezzenek-e nukleáris haderővel, amit Franz Josef Strauss védelmi miniszter akkoriban szorgalmazott. A nukleáris törekvéseket végül a NATO hűtötte le, amelyért cserébe a németek kárpótlásul szerepet kaptak a NATO nukleáris tervezési csoportjában, majd beleegyeztek az atomsorompó-szerződés aláírásába, és lemondtak az atom-, biológiai és vegyi fegyverek gyártásáról.
A Németország-szakértő szerint Donald Trump elnöksége idején ez a vita újjáéledt, tekintettel az amerikai politikába vetett német bizalomvesztésre.
A neves politológus, Christian Hacke 2018-ban a Welt am Sonntagban közölt egy véleménycikket, amelyben úgy érvelt, hogy „Németországnak az amerikai elnök első számú ellenségeként betöltött új szerepe Németországot biztonságpolitikájának radikális újragondolására kényszeríti”. Kifejtette, hogy
„Németország 1949 óta először került ki az Egyesült Államok nukleáris védőernyője alól. Németország védtelen egy rendkívüli válsághelyzet esetén”.
Hacke nem volt egyedül ezzel a felvetéssel. A Bundestag kereszténydemokratáinak vezető védelmi szakértője, Roderich Kiesewetter is ezzel érvelt. Alexander Graf Lambsdorff, a szabaddemokraták alelnöke és vezető külpolitikai szakértője egyetértett azzal, hogy a német politikai döntéshozóknak nyíltan meg kell vitatniuk ezt a kérdést:
„A hidegháború vége semmiképpen sem vetett véget az atomfegyverek korszakának – lehet ezen siránkozni, de ez a valóság”.
Szabo szerint egy másik kulcsfontosságú tényező, amely korlátozza Németország nukleáris lehetőségeit, a polgári célú nukleáris erőművek leállításával kapcsolatos, amelyet először Angela Merkel kancellár jelentett be 2011-ben.
„Ahogy Ulrich Kuehne, Tristan Volpe és Bert Thompson állította, az atomenergia tervezett leállítása megnehezíti és költségesebbé teszi egy katonai nukleáris program elindítását. Míg Japán és Irán elég gyorsan átállhatna nukleáris fegyverkezésre, addig Németország esetében ez nem így lenne. Berlin döntését, hogy leállítja atomerőműveit, azonban Putyin ukrajnai háborúja és az ebből fakadó energiakimaradás késlelteti.
Ezért Németország hamarosan képes lesz arra, hogy rövid időn belül katonai célokra használja fel polgári célú nukleáris szakértelmét”
– írja a szerző, hozzátéve, hogy természetesen ezt a politikát nagyon nehéz lenne eladni a választóknak.
Szabo azonban úgy véli, hogy Németország a geostratégiai környezet megváltozása miatt kénytelen lesz újragondolni eddigi álláspontját. Példaként említi a zöldeket és az SPD-t, amelyek a háború kitörése óta már kénytelen volt módosítani eddigi katonai és klímapolitikával kapcsolatos nézeteit.
Szabo szerint a német nukleáris erő ugyanakkor komoly aggodalmakat kelthet Európa-szerte.
„Ahogy Steinmeier megjegyezte, Németország most nagyon nehéz döntések előtt áll. Egy nukleáris Észak-Korea, egy potenciálisan nukleáris Irán, valamint Japán és Dél-Korea nukleáris hatalommá válásának kilátása felveti a kérdést:
Miért maradna le tőlük Németország, tekintve hatalmát és azt a központi szerepet, amelyet betölt az európai biztonságban?”.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.