Nyögvenyelősen haladnak az izraeli koalíciós tárgyalások

Lassabban haladnak a kormányalakítási tárgyalások, mintsem azt elemzők korábban várták. Netanjahu kedden találkozott Betzalel Szmotrics vallási cionista párti képviselővel, hogy megpróbálja megoldani a kormányalakítás körüli válságot.

„A Likud visszalépett a tegnap este elért megállapodásoktól, és gyakorlatilag visszavitte a tárgyalásokat a kiindulópontra”

– mondta a Vallási Cionista Párt szóvivője.

A Likud tagadta a Vallási Cionista Párt állításait.

„Megegyeztünk a Vallásos Cionista Párt vezetőjével Betzalel Szmotricssal, hogy rotációs megállapodás keretében ő lesz a pénzügyminiszter, valamint a pártnak adják a közösségi ügyek minisztériumát és az alijával és integrálási ügyekkel kapcsolatos minisztériumot”

– áll a Likud közleményében.

A Likud szerint azonban Szmotrics a megállapodás megkötése után újabb követelésekkel próbálkozott, többek között azzal, hogy a pénzügyminisztériumnak nagyobb hatalmat és hatásköröket adjon, hozzátéve, hogy a Likud nem fog belemenni az ilyen követelésekbe.

Benjamin Netanjahu, a Likud vezetője és miniszterelnök-jelöltje kedden korábban találkozott Betzalel Szmotricssal, hogy megpróbálják megoldani a kormányalakítás körüli válságot.

Hétfői jelentések szerint Szmotrics beleegyezett, hogy visszalépjen védelmi miniszteri követelésétől, ha pártja megkapja mind a pénzügyminisztériumot, illetve a védelmi minisztériumon belül a ciszjordániai ügyekért felelős miniszteri hatáskört.

Itamar Ben-Gvir, a Vallásos Cionizmus pártszövetség másik fő pártjának vezetője kedd délután szintén megerősítette álláspontját, miszerint hat mandátummal rendelkező pártja nem fog csatlakozni a formálódó kormányhoz anélkül, hogy megkapná a periféria, a Negev és Galilea fejlesztési minisztériumát.

Netanjahu szerint kifizetődő volt szembe szállnia Obamával  

„Ez vezetett az Ábrahám-egyezmény alapjainak lerakásához” – mondta a leendő izraeli miniszterelnök.