Az orosz „magánhadsereg” egyik korábbi tagja mesélt az UnHerd-nek arról milyen egy olyan csoportban harcolni melynek mottója: A halál az üzletünk, és jól megy az üzlet.
2015-ben Marat Gabidullin, az orosz légierő veteránja csatlakozott a Wagner-csoporthoz. A kíméletlen katonai taktikáiról és elit katonáiról hírhedt katonai magáncéget Jevgenyij Prigozsin oligarcha finanszírozza. Először az ukrajnai Donbász régióban bukkant fel, a 2014-es Majdan-forradalom után szeparatista akciókban vett részt.
Ezután egyre több helyen bukkant fel az egész világon, katonai rezsimeket támogatva Afrikában és a Közel-Keleten. Maratot Szíriába küldték harcolni a Bassár el-Aszad elnököt támogató orosz hadsereg mellé, és hamarosan Wagner öt ottani egységének egyikének parancsnokává nevezték ki. Miután a harctéren súlyosan megsérült, Marat visszatért Moszkvába, ahol személyesen Prigozsinnak dolgozott stratégaként és asszisztensként.
Az ukrajnai háború a Wagner-csoportot is alkalmazkodásra kényszerítette. Már a szigorúan őrzött börtönökből toboroz, és a gyilkosoknak és erőszaktevőknek csökkentett életfogytiglani büntetést ajánl fel a szolgálatukért cserébe. Miután Marat szemtanúja volt annak, amit ő a „becsület hiányának” nevezett a csoport legmagasabb szintjein, Európába szökött és megszólalt, a csoport első és egyetlen tagjaként. Az UnHerd megjegyzi, hogy
az egykori harcosok hallgatása nem meglepő. Éppen ezen a héten került elő egy videó, amelyen egy orosz Wagner-katonát halálra vertek dezertálásért.
Marat Párizsban kért menedékjogot és onnan adott interjút az UnHerd-nek.
Az interjúban elmondta, hogy a kínzásokat és a bírósági eljárás nélküli gyilkosságokat (mint például a Bucsa városában talált tömegsírokat) újoncok követik el, nem pedig kiképzett katonák. Ahelyett, hogy ezeket az atrocitásokat a hadseregre hárítaná, inkább az egyének „beteg pszichéjét, a megtépázott elméjét” okolja.
A háború pusztítást végez a fiatal férfiak fejében, mondja, „a képzetlen elmék nem képesek ellenállni neki”. Elmondása szerint ezeket az újoncokat Oroszország ágyútölteléknek használja.
Marat azt mondja, hogy egyetlen magas rangú tisztviselő sem pazarolja szívesen a legjobbjait Ukrajnában, „mert a harcok nagyon aktívak és szó szerint felemésztik az emberi erőforrásokat. Prigozsin minden lehetőséget és opciót kihasznál, ami a sorok feltöltésére kínálkozik”.
A Prigozsin irodájában töltött napjaiban Marat beavatást nyert egy belső dokumentumba, amely a Wagner-csoport kiáltványát határozta meg. Elmondása szerint ez szektaszerű, neonáci filozófiát jelent, tele paranoiával egy láthatatlan „ellenségről” és a Nyugat Oroszország „lelkére” jelentette fenyegetésről.
Úgy véli, hogy mindennek alapja a rodizmus, egy pogány ideológia, amely olyan szláv országokban is honos, mint Lengyelország és Ukrajna.
Prigozsin, Marat elmondása alapján egyszerűen csak hataloméhes. Arra törekszik, hogy ő legyen a „Donbász királya”, és ezek az ambíciók arra késztették, hogy eltúlozza a Wagner-csoport feletti hatalmát. Marat szerint belülről nézve egyértelmű, hogy az orosz kormány és Vlagyimir Putyin azok akik végső soron a csoportot irányítják – a függetlenségére vonatkozó minden állítás csupán a tagadhatóság fenntartását szolgálja. A Wagner „állami források terhére működik” – mondta -, „nyilvánvaló, hogy soha nem volt katonai magáncég… a közvetítő mindig a védelmi minisztérium volt”.
Marat a fronton lévő egykori kollégáktól hallja, hogy az oroszok morálja nagyon rossz, és a védelmük napról napra gyengül. Az oroszok Herszonból való visszavonulása után is fenntartja, hogy legalábbis a Wagner-csoport a végsőkig harcolni fog: „A kétségbeesésüket agresszióba, keserűségbe és még több előrehaladásra való törekvésbe csatornázzák”.
