Donald Trump, Mitch McConnell, a Legfelsőbb Bíróság, mindenki megtalálta, hogy kit okoljon a republikánusok teljesítményéért. Összeszedtük, hogy mi vezetett az eredményhez, amely közel egy hét után még mindig nem végleges.
Népszerűtlen elnök, magas infláció, és általános elégedetlenség, ezen tényezőknek a papírforma szerint republikánus győzelmet kellett volna hoznia. A republikánusok várakozása azért is volt jogos, mert utoljára 1978-ban fordult elő, hogy egy első ciklusában levő demokrata elnök meg tudta tartani a kongresszusi többségét a félidős választáskor. Azonban a papírforma ment a kukába; a demokraták megtartották a szenátust, és jelenlegi állás szerint, ha meg is nyerik a republikánusok a képviselőházat csak néhány fős többségük lesz. (Jelenleg statisztikailag még az is elképzelhető, hogy nem lesz republikánus többség).
A demokraták diadalt ülnek, a republikánusok pedig egymásra mutogatnak. Az elmúlt héten számtalan amerikai kommentátor fogalmazta meg nézeteit azzal kapcsolatban, hogy mi okozta a kudarcot.
Trump-fáradság
A választást követő napokban a republikánusok jelentős része Trumpot hibáztatta. Egyes elemzők szerint a volt elnök azzal, hogy még mindig 2020-ról beszél, árnyékot vet a pártra. Úgy tűnik január 6-ának és általában Trump választással kapcsolatos retorikájának komoly hatása volt a magukat „független” szavazókként aposztrofáló amerikaiakra. Az olyan jelöltek, akik nagyon kiemelték Trump iránti hűségüket több helyen elijeszthették a megnyerhető szavazókat.
A felmérések szerint a független szavazókat annak ellenére elvitték a demokraták, hogy a felmérések szerint szeptemberben még 59%-a gondolta úgy, hogy rosszul teljesít az elnök.
A republikánus elemzők azzal is vádolták Donald Trumpot, hogy olyan jelölteket támogatott, akik végül elbuktak. Az bizonyos, hogy Trump támogatása nem jelentett biztos győzelmet egyetlen jelöltnek sem, de az sem teljesen igaz, hogy minden fontos versenyt elvesztettek volna a jelöltjei. A volt elnök rengeteg jelölt felé jelezte a támogatását, ezeknek többsége győzött is. Azonban több létfontosságú versenyre negatív hatással volt, különösen a szenátusi versenyekben, ez különösen két államban érződött: Pennsylvaniában és Arizonában. Pennsylvaniában az ő segítségével szerezte meg a jelölést a tévé-doktorként ismert Dr. Oz, aki könnyedén kikapott az agyvérzés után még lábadozó John Fettermantól. Azonban az igazán negatív hatás Arizonában volt érzékelhető. Ezt az államot 2020-ban elvesztette Trump, mivel az ottani szavazók nem bocsátották meg, hogy az elnök nekiment John McCain-nek, aki 1987-től egészen 2018-ban bekövetkezett haláláig az állam szenátora volt. Így nem meglepő, hogy Trump szenátor-jelöltje Blake Masters elbukott itt, a visszafogott, és valóban középre húzó demokrata Mark Kellyvel szemben.
Egyes elemzők szerint az is gondot okozott, hogy a párt nem tudta, hogyan viszonyuljon Trumphoz, mert nem akarták elidegeníteni a szavazóit. Nem tudtak sem beállni mögé, sem megszabadulni tőle. Így a szavazók számára nehéz volt eldöntetni, hogy ha a republikánusokra szavaznak, akkor ez vajon Trumpot is jelenti-e. A választás óta megnövekedett azon republikánusok száma, akik szerint Trumpnak vissza kellene vonulnia.
Rossz jelöltek
Ben Shapiro konzervatív kommentátor szerint a republikánusok szimplán azért vesztettek, mert nem tudtak jó jelölteket állítani. „A Republikánus Pártnak egyetlen feladata volt a 2022-es választási ciklusban: a felelős vezetés látszatát kellett volna keltenie. Ahol ezt nem tették meg, ott veszítettek” – írta Shapiro.
Szerinte az olyan jelöltek, mint Ron DeSantis vagy a Georgia állambeli Brian Kemp azért nyertek könnyedén, mert az elmúlt években már bizonyítottak.
Shapiro szerint ezzel szemben az olyan jelöltek, mint Dr. Oz vagy a korábbi futballsztár Herschel Walker nem tudták meggyőzni alkalmasságukról a szavazókat.
Fontos különbség a demokrata és a republikánus szavazók között, hogy a demokraták sokkal inkább nézik a pártot, mint magát a jelöltet, és hajlandóak nagy számban szavazni olyan jelöltekre, akik kívülről nem tűnnek alkalmasnak. Ahogy Victor Davis Hanson, amerikai történész írta: „A demokraták a demokrata jelöltekre szavaztak, függetlenül John Fetterman egyértelmű kognitív alkalmatlanságától a szenátusi szolgálatra, valamint Joe Biden népszerűtlensége, kudarcai, és a középosztálynak okozott károk ellenére.” Ezt azonban hasonlóan rossz jelöltek esetében nem tették meg a republikánusok.
A „rossznak” titulált jelöltek jelentős részét a republikánus vezetés választotta, és ők voltak azok, akik eldöntötték, hogy ki kap pénzügyi támogatást a kampányához. Így a republikánus harag nemcsak Trump, hanem a pártvezetés ellen is irányul.
Levélszavazás és a stratégia hiánya
A 2020-as választás jelentős változást hozott: a levélszavazat széleskörű elterjedése megváltoztatta a kampányokat. A demokraták hatalmas aktivista bázisa ezt sokkal jobban kezelte. Ezrek kopogtattak be, hogy kitöltessék a szavazólapot olyan emberekkel, akik egyébként nem mentek volna el szavazni. Ez a rendszer részben maradt, és Mollie Hemingway a Federalist főszerkesztője a Fox Newsnak elmondta, hogy ennek ellenére a republikánusok továbbra is a választás napjára koncentráltak.
Így hiába tűnt úgy a választáshoz közeledve, hogy a republikánusok irányába dől a verseny, ha a függetlenek és a demokraták jelentős része már rég leadta a szavazatát.
Ez azért olyan fontos, mert például csökkenti a viták jelentőségét, valamint az utolsó pillanatban kirobbanó botrányok befolyásoló erejét.
Például Pennsylvania államban a demokraták 70%-a már azelőtt leadta a szavazatát Fettermanra, mielőtt látták volna a Dr. Oz elleni vitáját, ahol nyilvánvaló volt, hogy egészségi állapota rosszabb, mint azt korábban állította a kampány-stábja.
A statisztikák szerint a választás napja előtt már 40 millióan szavaztak, akiknek közel fele levélben adta le a voksát. Ahol szoros a verseny ott az aktivisták megmozgatása, a szavazatok begyűjtése könnyedén eldönthette a végeredményt.
Sikeres demokrata narratívák
A republikánusok abban reménykedtek, hogy a választás Joe Bidenről fog szólni. Ehelyett azonban úgy tűnik a demokrata narratívák diadalmaskodtak.
Biden ijesztgetése a demokrácia haláláról, a Trump elleni nyomozások és az abortusz-kérdés megmozgatta a demokrata szavazókat.
Egy statisztika szerint házassági státusz alapján egy csoport kivételével mindenki a republikánusokra szavazott, az egyetlen réteg, amelynek közel 70%-a a demokratákat preferálta, az egyedülálló nők voltak. Ez azt mutatja, hogy az abortusz bizonyos államokban valóban döntőnek bizonyulhatott. A demokraták narratívája, miszerint „veszélyben van az abortusz” úgy tűnik sikeresebb volt, mint azt sokan gondolták volna.
Egy másik sikeres narratíva a „választás tagadókra” irányult, vagyis azokra a republikánus jelöltekre, akik bármilyen kritikát fogalmaztak meg a 2020-as választások menetével vagy eredményével kapcsolatba. Többen megjegyezték, hogy a „választás tagadás” mindkét oldalt jellemzi, hiszen a demokraták négy éven át állították, hogy Trump nem legitim elnök. A demokraták narratíva-építését segítette, hogy a média nagy része átvette a pejoratív kifejezést, de csak a republikánusokra használták.
Victor Davis Hanson szerint a legsikeresebb narratíva az erőszakkal való ijesztgetés volt:
„Beváltak Biden rosszindulatú támadásai a konzervatívok ellen, akikről azt állította, hogy félfasiszták és Amerika-ellenesek. Amikor meggondolatlanul arra figyelmeztetett, hogy a demokrácia halála egyet jelent a demokraták vereségével, azzal még jobban felhergelte a bázisát.„
Az eredmény után azonnal jöttek a cikkek, hogy „megmenekült az amerikai demokrácia”.
A republikánusok hiába mutogattak az inflációra, a hatalmas kiadásokra, ez úgy tűnik nem mozgatott meg elég embert.
Történelmi precedens és a jövő
Joe Biden elnökségét gyakran hasonlítják Jimmy Carteréhez. Andrew Klavan a Daily Wire kommentátora elmondta podcastjében, hogy 1976-ban Carter győzelméhez hozzájárult, hogy Nixon Watergate-botránya általános ellenszenvet ébresztett az amerikaiakban a republikánusokkal szemben. Akkor az 1978-as félidős választásokon a demokraták megnyerték mindkét házat, annak ellenére, hogy nem volt jó a gazdasági helyzet, és nagy volt a bűnözés. Aztán 1979-ben jött az iráni forradalom, a szovjetek bevonultak Afganisztánba, nem javult a gazdasági helyzet és Carter ellen fordultak az amerikaiak. 1980-ban még demokrata kihívója is akadt, akit alig bírt legyőzni, majd jött Ronald Reagan. A vélt történelmi párhuzam azonban nem feltétlen jelent történelmi ismétlődést.
Biden magabiztosságát egyértelműen növelte az eredmény, amit Ben Shapiro szerint saját politikájának megerősítésének lát, annak ellenére, hogy támogatottsága továbbra is alacsony. A választás után tartott sajtótájékoztatón egy riporter megkérdezte, hogy szeretne-e bármin változtatni, mivel a felmérések szerint az emberek többsége szerint rossz irányba megy Amerika, amire azt felelte, hogy nem.
Egyre inkább úgy tűnik, ha egészségi állapota engedi Biden újra fog indulni 2024-ben. Hogy akad-e olyan kihívója majd, mint Carternek azt egyelőre lehetetlen megjósolni. Felmerül a kérdés, hogy bárki el mer-e indulni ellene a demokraták közül, ha a pártvezetés mellé áll.
A republikánusok is dilemma előtt állnak: mit csináljanak a vezetéssel, amely egyértelműen kudarcot vallott? Valamint mit kezdjenek Donald Trumppal, akit a párt bázisának egy jelentős része támogat? Olyan republikánus jelöltre lenne szükség, aki országos szinten is tud győzni. A republikánusoknak van másfél évük, hogy találjanak egy ilyen embert.
Borítókép: EPA/CRISTOBAL HERRERA-ULASHKEVICH
