1924-ben egy könyv jelent meg Németországban, amely az első világháborúban az országért harcoló több mint 200 zsidó pilóta hősiességét méltatta. Ekkoriban rágalomhadjárat zajlott a zsidók ellen: a világháborús vereségéért őket okolták, és a könyv kísérlet volt ennek az antiszemitizmusnak az ellensúlyozására.
A Judische Flieger im Weltkrieg című könyvet Felix Theilhaber katonaorvos írta. Könyve borítóján az orvos egy német-zsidó pilóta fényképét tette, aki egy horogkereszttel díszített vadászgép pilótafülkéjében ült.
„Ma már mélységesen megdöbbentőnek tűnik, de amikor Fritz Beckhardt azt a horogkeresztet a repülőgépére festette, a náci párt még nem létezett. 1920-ban alapították”
– mondja az izraeli Elimor Makevet, aki a könyv új angol nyelvű változatának társszerkesztője.
„Négy évvel később a horogkeresztet az antiszemiták kisajátították, és Dr. Theilhaber ezt a fényképet arra használta, hogy kigúnyolja őket. Az első világháború alatt a pilóták körökkel, háromszögekkel díszítették repülőgépeiket, néhány nem zsidó német még a Dávid-csillagot is felfestette a gépére. Abban az időben ez egy népszerű sörfőzde emblémája volt” – folytatta Makevet.
„A horogkeresztek eléggé elterjedtek az egész világon, sőt Izraelben régészeti ásatásokon is találtak már ilyeneket”.
„Az európai zsidók bizonytalanok voltak” – mondta Makevet. „Németországért, Franciaországért és Nagy-Britanniáért harcolni nemcsak a hazafiságról szólt. Ez egyfajta hála volt ezeknek az országoknak”.
Franz Beckhardt, a Dr. Heilhaber könyvének címlapján szereplő német-zsidó pilóta megtanulhatta, hogy az általa érzett hála nem volt kétirányú.
Az első világháborúban Vaskereszttel kitüntetett pilótát 1938-ban Buchenwaldba küldték, mert viszonya volt egy nem zsidó nővel.
Két évvel később a Gestapo létrehozását felügyelő Hermann Göring szabadon engedte.
„Ugyanabban a században repültek”
– mesélte Beckhardt unokája, Lorenz Beckhardt újságíró.
„Kétféle náci volt: olyan emberek, mint Hitler és Himmler, akik a zsidókat emberteleneknek tartották, és olyanok, mint Göring, akik az antiszemitizmust politikai karrierjük előmozdítására használták, de akik magánemberként nem vallották magukénak a Harmadik Birodalom ideológiáját. Göring más zsidókat is szabadon engedett” – tette hozzá.
Szabadulása után Berkhardt zsidó feleségével együtt elmenekült Németországból, hogy csatlakozzon a Kindertransporton Nagy-Britanniába utazó gyermekeikhez. Az 1950-es években aztán a család visszatért Németországba.
„Furcsa döntés volt ez, annak a jele, hogy vadászpilóta nagyapám még mindig németnek érezte magát”
– mondja Beckhardt.
Amikor a család visszatért Wiesbaden-Sonnenbergbe, hogy a falu egyetlen élelmiszerboltját üzemeltesse, amelyet Beckhardt nagyszülei a háború előtt alapítottak, nem sokkal később rájöttek, hogy a falubeliek közül sokan, akik az 1930-as években bojkottálták a boltot, még mindig elutasítóak vele szemben.
„Az antiszemitizmus nem múlt el. A bojkott 1977-ben ért véget, amikor a boltot eladták egy nem zsidónak” – magyarázta Beckhardt.
Ő 1961-ben született, négy hónappal azelőtt, hogy nagyapja meghalt. A háború utáni antiszemitizmus miatt, amit tapasztaltak, a szülei nem mondták el neki, hogy zsidó.
„Tizenéves korom végén tudtam meg. A nácik által üldözött emberek leszármazottai mentesültek a katonai szolgálat alól. Ekkor derült ki az egész.”
Azonban még 20 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Beckhardt felkeressen egy kölni rabbit, megmutassa neki a születési bizonyítványát, és az általa leírtak szerint a németországi zsidó közösség tagja legyen.
Aztán, amikor 40 éves volt, átesett a körülmetélésen.
„Ez volt az a pillanat, amikor zsidóként teljesnek éreztem magam”.
Az újságíró később könyvet is írt családja történetéről Der Jude mit dem Hakenkreuz címmel.
„Mint Fritz nagyapám, én is nagyon németnek érzem magam, de nem vagyok olyan vak, mint ő. Tudom, hogy az antiszemitizmus elleni harc soha nem ér véget”.
