Meloni: Nem Olaszországot, hanem az emberkereskedőket kell elszigetelni!

Nem Olaszországot, hanem az emberkereskedőket kell elszigetelni Európában Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pénteki nyilatkozata szerint, aki elfogadhatatlannak nevezte a francia kormány reakcióját a migránsokat szállító Ocean Viking hajó ügyében.

Az SOS Mediterranee francia civilszervezet norvég felségjelzésű hajója az olasz kormányfő kijelentéseivel egy időben érkezett meg Toulon kikötőjébe, ahol megkezdődött a 230 ember kiszállása.

Korábban Gérald Darmanin francia belügyminiszter embertelennek minősítette Olaszország eljárását, mivel nem engedélyezte a hajó kikötését, és jelezte: emiatt Párizs felfüggeszti az európai megállapodást, amelynek értelmében egy év alatt 3500 olyan menedékkérő befogadására kötelezte el magát, aki Olaszországban ért partot.

Giorgia Meloni sajtótájékoztatón úgy reagált, őt és úgy gondolja, az olasz közvéleményt is „megütötte” a francia kormány agresszív reakciója, ami „érthetetlen és igazolatlan”.

„Ez a legelső NGO-hajó, amely Franciaországban ér partot, 230 emberrel, ezért keménynek tartom az Olaszországgal szembeni állásfoglalást, miután év eleje óta a mi nemzeti területünkre 90 ezren léphettek be” – hangoztatta Meloni. Hozzátette, az összes NGO-hajó Olaszországba viszi a migránsokat.

A menedékkérők befogadásának leállításával kapcsolatban a jobboldali római kormány vezetője azt mondta, Párizs szerint „ha nem vagyunk szolidárisak, nem részesülhetünk szolidaritásban, de a szolidaritásra épülő európai szétosztási rendszer értelmében az Olaszországba érkező 90 ezer emberből kevesebb mint tíz százalékot kellene átvenni a többi tagállamnak, ezzel szemben eddig 117-et vettek át, Franciaország harmincnyolcat”.

Megjegyezte, hogy miközben Olaszországot embertelennek, felelőtlen államnak minősítették hatszáz bajba jutott embert mentett ki egy nap alatt a tengerből: „és akkor 230 ember felborítja a diplomáciai kapcsolatokat?”.

„Mondják meg, mit akarnak. Olaszországnak kell lennie az egyetlen kikötőnek a Földközi-tengeren, ahol a migránsok kikötnek? És ez hol van leírva”

– kérdezte Giorgia Meloni.

Kifejtette, több megoldás létezik: vagy Olaszország marad a migránsok egyetlen kikötője Európában, „de a kormányom nem erre kapott felhatalmazást a választóktól”, vagy minden egyes hajót viták kísérnek olaszok, franciak, spanyolok és máltaiak között, vagy megkezdődik az EU külső határainak védelme, az indulások leállításával, az afrikai országokban felállítandó regisztrációs központok felállításával, a menedékkérők szétosztásával.

Hozzátette, hogy kormánya első napjaiban erről egyeztetett Emmanuel Macron francia elnökkel, Ursula von der Leyennel az Európai Bizottság elnökével és Olaf Scholz német kancellárral.

„A fő kérdés itt nem a migráció kezelése, hanem az, hogy ugyanazokat a jogokat kell biztosítani minden tagállam számára. Miközben az EU szolidaritást és megosztást hirdet, a politikai dinamika egyesek elszigetelésére irányul”

– jelentette ki Giorgia Meloni, aki európai csúcsot sürgetett a migrációs helyzet európai megoldására.

„Nem Olaszországot kell elszigetelni, hanem az embercsempészeket” – jelentette ki.

Rámutatott, Franciaország rögtön megegyezett Németországgal, hogy utóbbi átveszi a most érkezettek egyharmadát: „és ki veszi át az Olaszországba jött 90 ezer egyharmadát?” – tette fel a kérdést.

Újságírói kérdésre elmondta, hogy a római kormány újabb rendeleteket készül bevezetni a migráció szigorítására. Franciaország bejelentette, hogy megerősíti az Olaszországgal közös határa védelmét, e célból ötszáz rendőrt már csütörtökön az olasz határhoz irányítottak.

Hajótöröttek, vagy illegális migránsok? Áll a bál Olaszországban

Az olaszok 63 százaléka támogatja a korábbi baloldali kormányokhoz képest „szigorúbb” migrációs politikát.