A tálibok már a parkokból is kitiltották a nőket

A radikális iszlamista afganisztáni tálibok kitiltották a nőket az edzőtermekből és parkokból is.

A nőkkel szembeni újabb korlátozó intézkedéseket a radikálisok egyik tisztségviselője jelentette be csütörtökön Kabulban.

Mohammad Szadik Akif Muhadzsir, az erkölcs terjesztéséért és bűnmegelőzésért felelős minisztérium, közismertebb nevén a tálibok erkölcsrendészete szóvivője azzal indokolta az új rendelkezést, hogy az emberek nem tartották be a nemek elkülönítésére vonatkozó előírásokat, illetve a nők nem viselték a kötelező fejkendőt, a hidzsábot.

Muhadzsir közölte, hogy a rendelet a héten lépett hatályba. Mint mondta, a tálibok „mindent elkövettek” az utóbbi 15 hónapban, hogy elkerülhessék a nők kizárását a parkokból és edzőtermekből, így például külön napokat hirdettek meg a nők és a férfiak számára.

„De sajnálatosan az utasításokat semmibe vették és a szabályokat megsértették, ezért be kellett zárnunk a parkok és edzőtermek kapuit a nők előtt” – nehezményezte a szélsőségesek szóvivője. „Sok esetben vettünk észre férfiakat és nőket is a parkokban, hidzsábot sajnos azonban nem láttunk. Ezért más megoldással kellette előhuzakodnunk, és egyelőre nem engedjük be a nőket az edzőtermekbe és parkokba” – húzta alá.

Muhadzsir közölte azt is, hogy a tálibok ellenőrizni fogják a szabályok betartását.

A névtelenséget kérő személyi edzőnő az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy nők és férfiak nem edzettek közösen abban a kabuli edzőteremben, ahol dolgozik. „A tálibok hazudnak. Külön edzettünk” – jelentette ki a megtorlástól tartó nő. Mint mondta, csütörtökön két férfi lépett be az edzőterembe azt állítva, hogy az erkölcsrendészet tagjai, és felszólították a nőket, hogy hagyják el az épületet.

„A nők próbáltak tiltakozni, de a tálibok őrizetbe vették őket. Jelenleg azt sem tudjuk, hogy életben vannak-e, vagy sem” – tette hozzá.
Alison Davidian, az afgán nők ügyeiért felelős ENSZ-különmegbízott elítélte a tilalmat. „Ez újabb példája annak, hogy a tálibok folyamatosan és módszeresen próbálják kitörölni a nőket a közéletből. Követeljük, hogy a tálibok állítsák vissza a nők és lányok szabadságjogait” – hangsúlyozta.

Muhadzsir egyébként szerdán jelentette be, hogy a vidámparkokból is kitiltották a nőket.

A hatalomba való visszatérésük után a tálibok szigorúan korlátozták a nők jogait, ismét rájuk kényszerítve az iszlám szigorú előírásait, kizárva őket a közéletből és a felsőoktatásból. A nők oktatási, munkavégzési és egyéb szabadságjogaiért tüntetők megmozdulásait sorra elfojtották. Mindemellett a nők sérelmére elkövetett – felderítetlenül maradt – gyilkosságok száma növekedett.

Fotó: MTI/EPA

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Azt hozták a tálibok, amire számítani lehetett

Több száz embert megöltek, mióta a tálibok átvették a hatalmat Afganisztánban.