Magyarországon is válthatnak hivatalosan nemet a transzneműek

Két és fél év jogi küzdelem után engedélyezték a hivatalos nemváltoztatást és vele együtt a névváltoztatást a magyar hatóságok. A Háttér Társaság jogvédő szervezet két ügyfele is sikerrel járt, akik évek óta küzdenek azokért a jogaikért, amelyek egyébként megilletik őket a magyar alkotmánybíróság szerint is — írja az index.hu.

Magyarországon 2020 májusában szavazta meg a parlament azt a bizonyos 33-as paragrafust, amely megváltoztathatatlanná teszi az anyakönyvben, így az összes többi hivatalos papírban, a személyi igazolványban, a lakcímkártyán, a jogosítványban a születéskori nemet. Holott korábban volt rá lehetőség, hogy a transz és interszex személyek megváltoztassák nemüket, illetve nevüket a hivatalos irataikban.

Sőt, az érintettek nagy arányban igyekeztek is élni ennek lehetőségével.

A törvény elfogadása óta a Háttér Társaság jogvédő szervezet tanácsadással, beadványszerkesztéssel, illetve jogi képviselettel segíti az érintetteket, akik a 33-as paragrafus hatálybalépése óta próbálnak küzdeni a bürokratikus nem- és névváltoztatásért. Ráadásul az idézett jogszabályhely kimondta a születési nem megváltoztatásának tilalmát azokban az ügyekben is, ahol az ügyfelek a nem- és névváltoztatási kérelmüket a törvény hatálybalépése előtt nyújtották be.

A Háttér Társaság érdekérvényesítő munkája eredményeképp végül 2021 tavaszán az Alkotmánybíróság megállapította, hogy Alaptörvény-ellenes a transznemű emberek nemének jogi elismerését visszamenőleg betiltani, hiszen az a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközik.

Majd 2021 őszén újabb határozatban mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy a korábbi döntése minden, a 33-as paragrafus hatálybalépése előtt indult ügyben alkalmazandó.

Tehát aki 2020 májusa előtt kérvényezte a nem- és a névátírást a hivatalos papírjaiban, annak a kormányhivatal köteles lett volna az ügyét elintézni.

Budapest Főváros Kormányhivatala azonban még egy évig harcolt a kérelmek elbírálása ellen. Habár a kormányhivatal számára minden adott, hogy lefolytassa az eljárásokat a kérelem benyújtásakor hatályos jogszabályoknak megfelelően, a hatóság minden ügyben szakértői vizsgálatot rendel el, és annak megállapításától teszi függővé a döntését. Teszi mindezt úgy, hogy a támogató orvosi szakvélemények az eredeti kérelemnek is részét képezik – állítja közleményében a Háttér Társaság.

A cikk folytatását ide kattintva olvashatja.

Bibliaevéssel tiltakoztak transz-aktivisták egy amerikai egyetemen

Egy konzervatív dokumentumfilm bemutatóján borultak ki teljesen.