Ezen a héten lesz 70 éve, hogy elhunyt a zsidó állam egyik legkiválóbb tudósa és úttörő politikusa.
Háim Ázriel Weizmann 1874-ben született egy 14 gyerekes oroszországi szegény zsidó családba.
A Weizmann családban a tanulásnak akkora jelentősége volt, hogy a mélyszegénység ellenére egy kivételével minden gyermekből tudós, orvos, fogorvos, mérnök és tanár lett.
Háim maga is tudós volt, aki bejárta a világot, odaköltözve, ahol feljebb tudott jutni a szakmai ranglétrán. Oroszországban megtagadták tőle a továbbtanulást, mert az egyetemre beiratkozni kívánó zsidókra szigorú kvótákat alkalmaztak, ezért Németországban és Svájcban tanult, később pedig kémiát tanított.
Végül 1904-ben feleségével, Verával és két fiával Angliában telepedett le, majd a Manchesteri Egyetemen kapott kinevezést. Ekkor választották be a Cionista Általános Tanácsba is. Theodor Herzl halálával ugyanebben az évben Weizmann készen állt arra, hogy átvegye a cionista ügy stafétabotját – annak ellenére, hogy személyesen is összeütközésbe került korábban Herzllel.
Weizmann számára a judaizmus több volt, mint egy vallás; maga az emberiség volt. 1907-ben Izraelbe látogatott, hogy megnézze, lehet-e ott ipart fejleszteni. Izraelbe érve szorgalmas zsidó bevándorlók tömkelegével találkozott, akik a mocsarak lecsapolása és a malária elleni küzdelem mellett próbálták megművelni a földet. Ez a látogatás megerősítette abban a meggyőződésében, hogy a politikai lobbitevékenység (a diaszpóra feladata) és a letelepedés (Izraelben) mind szerves része Izrael állam létrehozásának. Ez a „Weizmann-doktrína” később „szintetikus cionizmus” néven vált ismertté.
Weizmann így ötvözte két legszenvedélyesebb meggyőződését a tudományra és az oktatásra alapozott zsidó haza megteremtésében. Nem volt elég csak egy zsidó államot létrehozni, csakis egy olyan zsidó államot lehetett létrehozni, amely végső soron az egész világ javát szolgálja.
„Bízom és szívem mélyén biztos vagyok benne, hogy a tudomány egyszerre fogja elhozni ennek a földnek a békét és a fiatalság megújulását, megteremtve itt egy új szellemi és anyagi élet forrásait”
– írta.
Az első világháború idején Weizmann a brit lőszeriparnak nyújtott segítséget egy olyan eljárás kidolgozásával, amellyel a robbanóanyagok egyik létfontosságú összetevőjét lehetett kinyerni. Ez az akció – amely a későbbiekben olyan vezetőkkel, mint David Lloyd George, Herbert Samuel és Winston Churchill, kialakított mély kapcsolatokban csúcsosodott ki – segítette a cionista politikai tárgyalásokat, amelyeket egyidejűleg folytatott a brit kormánnyal.
Vegyészként is elismert volt, de politikai karrierje ugyanilyen úttörő volt. Mindössze 11 évesen írt egy levelet oroszországi héber tanárának, amelyben arról írt, amiben a leginkább hitt:
hogy a zsidó népnek vissza kell térnie a Cionba.
Izrael államban betöltött szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Cionista politikusként vált ismertté, és döntő szerepet játszott az 1917-es Balfour-nyilatkozat megszületésében. Nem meglepő módon nem sokkal később a Cionista Világszervezet és a Zsidó Ügynökség vezetője lett, és fáradhatatlanul járta a világot, hogy a cionista ideológiát hirdesse és adományokat gyűjtsön.
Ahogy egy tudóshoz illik, szisztematikusan haladt előre, lépésről lépésre, gondosan megvalósítva célkitűzéseit. 1922-re a zsidó haza gondolatát a Népszövetség nemzetközi legitimációval ruházta fel, de 1931-re a cionista szélsőségesekkel való összeütközések és a cionista ügy számára kedvezőtlen brit politikai változások miatt elvesztette a bizalmatlansági szavazást, és nem választották újra vezetőnek.
Ezt az időt arra használta fel, hogy Izraelben, a tudomány és az oktatás jövőbeli központjának ügyét előmozdítsa.
Létfontosságú szerepet játszott olyan fejlett vállalkozások létrehozásában is, mint a Holt-tengeri foszfátgyár és a Naharajim-i vízerőmű. 1949-ben, Izrael függetlenné válását követő évben Izrael elnökévé választották, és ezt a tisztséget 1952-ben, 78 éves korában bekövetkezett haláláig töltötte be.
„Nem fogom megkísérelni, hogy teljes mértékben leírjam a nemzet kiválasztottjának eredményeit és személyiségét, akinek Herzl óta nem volt párja…
mert Weizmann két koronát viselt a fején – az államférfiúság és a tudomány koronáját. Egyszerre volt Nemzetünk első embere és a tudomány legnagyobbjai között”
– emlékezett meg David Ben-Gurion izraeli miniszterelnök Weizmannról a Knesszetben.
