Meglőtték a volt pakisztáni miniszterelnököt

Meglőtték Pakisztánban az ország volt miniszterelnökét egy politikai rendezvényen csütörtökön, Imran Hán a lábán sebesült meg, állapota nem súlyos – közölte a politikus vezette Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) szóvivője, Favád Csódri.

A támadót őrizetbe vették, kilétéről a hatóságok nem adtak felvilágosítást, a támadás elkövetőjeként egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett.

Hán egy konvoj élén tartott Iszlámábádba, ahova tiltakozó felvonulást hirdetett az előrehozott választások kiírása érdekében.

A lövés a keleti Pandzsáb tartomány Vazirábád kerületében érte. A tájékoztatás szerint a PTI több, a konvojon Hán mellett lévő tagja megsebesült.

Sehbaz Sarif miniszterelnök elítélte a támadást, és felszólította a belügyminisztériumot, indítson vizsgálatot az ügyben.

Hán 2018-ban került hatalomra ellenfelei szerint az országban továbbra is jelentős befolyással bíró hadsereg támogatásával, és azt ígérte, hogy megtöri a Pakisztánt eddig irányító családok uralmát. Áprilisban bizalmatlansági szavazással távolították el a miniszterelnöki posztról, amiről ő azt állítja, hogy egy amerikai összeesküvés eredményeképpen a hadsereg részvételével végrehajtott akció volt.
Azóta több tüntetést szervezett és előrehozott választások kiírását követeli.

Michael Rubin: Pakisztán közelgő összeomlásának aggasztania kellene a világot

Az American Enterprise Institute vezető munkatársa szerint hamarosan kipukkad a pakisztáni buborék, és az eredmény nem lesz szép.