A német parlament megpróbált egy törvényt titokban jóváhagyni, mellyel az államügyészségek maguk dönthetik el, hogy mi igaz és mi nem.
Október 20.-án éjszaka, amikor szinte senki sem figyelt oda, a német parlament 514 szavazattal 92 ellenében megszavazott egy kormányjavaslatot az úgynevezett Szövetségi Központi Nyilvántartási Törvény módosításáról. Még a politikában jártas polgárok sem tudják, hogy mi rejtőzik az értelmezhetetlen megnevezés mögött, és nem is kell, hogy tudják. Az elrettentően hangzó bürokráciaszörny ugyanis csak arra szolgált, hogy a bűntető törvénykönyv igazán fontos 130. paragrafusának életbevágó módosítását összekapcsolják vele és így elrejtsék a nyilvánosság elől, és ezt jó okkal.
A 130. paragrafus eddig is érvényes 3. bekezdése értelmében bűntetendő Németországban a soá tagadása, pénzbüntetéssel és öt évig terjedő börtönbüntetéssel súlytandó az, „aki a nemzeti szocializmus uralkodása idején elkövetett bűntetteket … a társadalmi békét zavaró módon, nyilvánosan, valamilyen gyülekezet elött helyeseli, tagadja vagy bagatellizálja.”
Már ez a megfogalmazás is sok kérdést vet fel, mert a törvény tudatosan és a jogállamisággal összeférhetetlen módon szinte korlátlan mozgásteret biztosít az államügyészségeknek, amelyek ezen az alapon maguk dönthetik el, hogy mi a „bagatellizálás” és mely kijelentések veszélyeztetik vagy zavarják a társadalmi békét.
Miután a „náci” fogalmát az utóbbi években a covid oltás vagy az energiafordulat bírálatától kezdve a klímakatasztrófa tagadásáig szinte minden ellenzéki véleményre kiterjesztették, nem túlzás azt állítani, hogy itt egy klasszikus gumiparagrafus esete forog fent.
Ezen az októberi éjszakán a képviselők egy újabb, 5. bekezdést fűztek a 130. paragrafushoz, amely általánosságával és legtágabb értelmezési lehetőségeivel messze felülmúlja még a fent idézett amúgy is problematikus 3. bekezdést is. Ezek szerint a jövőben a népírtás, az emberiség elleni bűntettek és a háborús bűntettek nyilvános helyeslését, tagadását és durva bagatellizálását felveszik a büntető törvénykönyvbe. Ezek a tettek irányulhatnak népcsoportok, illetve személyek ellen és „alkalmasnak kell lenniük arra, hogy gyűlöletet és erőszakot szítsanak személyek és csoportok ellen, valamint megzavarják a társadalmi békét.”
Mindenki számára, aki egy héttel később az ellenzéki médiából értesült az új büntető törvényről, nyilvánvaló volt, hogy itt egyetlen eseményről alkottak törvényt: az ukrajnai háborúról. A rendszermédiából ömlik az Ukrajna-párti háborús propaganda. Zelenszkij elnök naponta fordul hozzánk újabb és újabb követelésekkel, melyeket azonnal teljesítenünk kell, az oroszok naponta vesztésre állnak és csakis ők követnek el háborús bűntetteket. A német nyelvű médiából teljesen lehetetlen megtudni, hogy mi történik nemcsak Ukrajnában és Oroszországban, hanem a háborúval kapcsolatban világszerte.
A 130-as paragrafus új bekezdése mostantól bevethető minden hír és elemzés ellen, amely a politikai vezetés és az őt kiszolgáló média álláspontjának, illetve híreinek ellentmond, mindenki ellen, aki megpróbál valamelyest objektíven a háborúról tudósítani, és még inkább a hetente több tízezer békét követelő tüntető ellen.
Hiszen a törvény értelmében maga az államügyészség döntheti el, hogy mi meríti ki a háborús büntettek tagadását, mit nevezünk gyűlöletnek, és mi zavarja a társadalmi békét.
Hivatalos nyilatkozatok szerint a törvényre az EU által Németország ellen indított kötelességszegési eljárás miatt volt szükség. Az Európai Bizottság nehezményezte, hogy Németország jogilag nem tesz eleget a rasszizmus elleni harcnak, mivel ott eddig nem számított bűncselekménynek a háborús bűnök „nyilvános durva bagatellizálása”. Az EU követelése magában véve is hamis, nem más, mint az impérium szabad véleménynyilvánítás elleni hadjáratának része.
De ha már Németország mindenképpen meg akart az EU akaratának felelni, akkor lehetett volna egy a jogállamiságnak valamelyest megfelelő törvényt alkotni, büntethetővé lehetett volna tenni a Nemzetközi Bíróság által bizonyított és elítélt háborús büntettek tagadását. Semmiképpen sem volt szükséges a német államnak átengedni a háborús bűn mindenkori meghatározását. Most, hogy Ukrajna szövetségesei vagyunk, az államügyészségek azt neveznek ki háborús bűnnek, amit akarnak, nincsen bizonyítási kötelezettségük, elég, ha az állam által pénzelt rendszermédia egyoldalú jelentéseit idézik.
A parlament és a kormány nyilvánvalóan tudatában volt annak, hogy a törvény a jogállamisággal nehezen összeegyeztethető, hiszen miért rejtették volna el különben egy éjszakai akció keretében egy másik törvény mögött?
Hogy mi igaz és mi nem, azt már jó ideje felettes hatóságok határozzák meg, mostantól pedig államügyészek döntenek afelől, hogy mely kijelentéseket, illetve mely hírek terjesztését kell büntetni. Aki ma ki akarna menni az utcára, hogy Ukrajna német támogatása ellen és a békéért tüntessen, az háromszor is meg fogja gondolni, milyen kockázatnak teszi ki magát, és kérdéses maga az is, hogy engedélyeznek-e a jövőben ilyen és ehhez hasonló megmozdulásokat. A kevés ellenzéki újságíró és lapkiadó pedig még nagyobb nyomásnak lesz kitéve, ha folytatni akarja tevékenységét.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.