Putyin: Oroszország nem szándékozik atomfegyvert bevetni Ukrajnában

Oroszország nem szándékozik atomfegyvert bevetni Ukrajnában – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Valdaj nemzetközi vitaklub csütörtöki moszkvai plenáris ülésén.

Putyin azt hangoztatta, hogy Moszkva sohasem fenyegetőzött az atomfegyver bevetésével, és azt mondta hogy ezzel szemben a Nyugat, mások mellett Liz Truss volt brit miniszterelnök a „nukleáris zsarolás” eszközéhez folyamodott.

Az orosz elnök szerint Ukrajna rendelkezik a „piszkos bomba” előállításának technológiájával, most pedig mindent elkövet, hogy eltüntesse annak nyomait, hogy erre elő is készült.

„A Nyugat osztatlan uralmának történelmi időszaka a világ ügyeiben a végéhez közeledik. Az egypólusú világ kezd a múlté lenni. Történelmi határon állunk. A második világháború vége óta valószínűleg a legveszélyesebb, legkiszámíthatatlanabb és egyben legfontosabb évtized áll előttünk” – mondta Putyin.

„A Nyugat képtelen egyedül uralkodni az emberiség felett, de kétségbeesetten próbálkozik vele, és a világ népeinek többsége már nem hajlandó ezt eltűrni” – állította az orosz elnök.

Oroszország nem intéz kihívást a Nyugat ellen, nem törekszik hegemóniára, de fenntartja magának a jogot a létezésre és a szabad fejlődésre – jelentette ki Vlagyimir Putyin.

Álláspontja értelmében a Nyugat „veszélyes, véres és piszkos játékot” játszik Ukrajnában, az ottani konfliktust pedig globális dominanciája fenntartására próbálja meg felhasználni.

Úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek végül tárgyalniuk kell Oroszországgal, és azt jósolta, hogy a Nyugat és Moszkva, valamint a fejlődés többi központjának párbeszéde egyre fontosabbá válik.

Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Karpuhin

Ukrajna, és az atomfegyverek évszázada

A világ legtöbb állama nemsokára sietősen előhúzza sufniból a titkos atomprogramját, és lázas fejlesztésbe kezd – jósolja Robert C. Castel.