Megoldaná a kettejük közti nézeteltéréseket Francia- és Németország

Emmanuel Macron francia államfő és Olaf Scholz német kancellár szerdai párizsi találkozójával új lendületet kíván adni a francia-német együttműködésnek az Európai Unión belül, miután az ukrajnai háború nyomán felmerült kérdésekben nézeteltérések alakultak ki a két ország között – jelezte a francia elnöki hivatal.

A német kancellár a munkaebédet követően a Twitteren leszögezte, hogy a Franciaország és Németország közötti viszony továbbra is „nagyon szoros”, a két ország együtt néz szembe a kihívásokkal, s úgy vélte, hogy „nagyon jó és fontos megbeszélést” folytatott Párizsban az európai energetikai ellátásról, az áremelkedésről és a közös védelmi projektekről.

Francia részről az Elysée-palota kiemelte, hogy a „közép- és hosszú távú francia-német viszonyt nagyon szoros munkaszellemben” vitatta meg a két ország vezetője.

A közlemény szerint megegyeztek, hogy „folytatják az európai szuverenitási, újraiparosítási és dekarbonizációs közös agendát”.

Emmanuel Macron és Olaf Scholz több mint három órán át egyeztetett egy munkaebéd keretében, amelyből félórát négyszemközt töltöttek. A megbeszélés előtt mosolyogva álltak a kamerák elé, de egyikük sem nyilatkozott a sajtónak, s a megbeszélést követően nem tartottak sajtótájékoztatót.

Az energetika terén megerősítették az európai szolidaritás fontosságát, valamint az európai védelmi politika megerősítésének szándékát, és megállapodtak abban, hogy munkacsoportokat hoznak létre az energetikai, védelmi és innovációs kérdésekben

– mondta el az AFP francia hírügynökségnek egy francia elnöki tanácsadó.

Az ukrajnai háború nyomán

több nézeteltérés is felmerült Párizs és Berlin között az európai kérdésekben (gázársapka, a védelmi politika beruházásai, a 200 milliárd eurós német csomag az energiaárakkal szembeni védelemre), amelyeket egyre több elemző figyel aggodalommal Franciaországban.

A legutóbbi európai uniós csúcstalálkozón Emmanuel Macron óva intette a berlini kormányt az elszigetelődéstől, amely a francia elnök szerint „nem jó sem Németországnak, sem Európának”.

A nyilatkozatok tanúsága szerint Párizs és Berlin szerdán a megbékélést kívánta hangsúlyozni, jóllehet mindkét fél elismeri, hogy a vitás kérdéseket egyelőre nem sikerült megoldani, s emiatt a szerdára tervezett német-francia közös kormányülést el is halasztották. A francia diplomácia szerint a válságot sokan eltúlozzák, míg a német kormány azt hangsúlyozza, hogy továbbra is Franciaországot tekinti a legközelebbi szövetségesének.

Meloni: nem ellenség vagy eretnek, aki kérdéseket vet fel az EU működéséről

Az olasz miniszterelnök szerint téved, aki azt hiszi, hogy az ukránok szabadságát ki lehet váltani saját nyugalmunkkal.