Az oroszországi zsidóknak adott tanácsot egy neves rabbi

„Csak a Tóra menthet meg titeket” – az oroszországi zsidóknak adott tanácsot a nehéz időkre a neves rabbi.

Az egyre durvuló orosz-ukrán konfliktus és különösen a tartalékosok besorozása pánikot keltett az orosz lakosság körében és ezrek fogták menekülőre. Moshe Lebel rabbi, a moszkvai Torát Chájim jeisva vezetője és egyben az Európai Rabbik Konferenciájának igazgatója Izraelbe utazott, hogy a nemzedék egyik bölcsének tartott, 99 éves Gerson Edelstein rabbitól, a Bnéj-Brákban működő és az ország egyik legjobbjának tartott ponyevicsi jesiva vezetőjétől kérjen tanácsot közössége számára – írja a Yeshivaworld, amelynek cikkét a zsido.com szemlézte.

Az idős rabbi, aki maga is Oroszországban, Szmolenszk közelében született, a következőt mondta:

„Minden az Ég kezében van. Tudnunk kell, hogy nincsenek véletlenek, mindent az isteni gondviselés irányít és ros hásánákor születik ítélet minden egyes ember és minden nemzet felett. Ha valaki érdemeket szerzett, akkor jutalmat kap és sikereket ér el, ha pedig – Isten ments – nincsenek érdemei, akkor ennek az ellenkezője következik be.

A legjobb tanács a megtérés és a jó cselekedetek gyakorlása, különösen az ítélet napjaiban”.

Edelstein rabbi emellett hangsúlyozta az Oroszországban élő jesivatanulók felelősségét: „Az menti meg őket, hogy a Tórával foglalkoznak.

A tóratanulás érdemében isteni segítséget kapnak ők is és a közösségeik tagjai is, mert a Tóra óv és véd.

Azt javaslom, hogy fordítsanak több időt az erkölcsi témákat feldolgozó művek tanulmányozására”.

Egyre több orosz kutatja fel zsidó gyökereit, hogy Izraelbe menekülhessen

„Az ügyfeleink 90 százaléka azért jön, hogy zsidó származását keresse” – mondta egy nyugat-moszkvai önkormányzati hivatal dolgozója.