Forradalom készül Franciaországban?

Az igazi „válság” már úton van – írja John Lichfield, aki 20 évig volt az Independent párizsi tudósítója.

Lichfield szerint Nagy-Britanniában, ahol az infláció meghaladja a 10%-ot, a pénzügyi válságba csomagolt politikai válság azzal fenyeget, hogy tönkreteszi a magánnyugdíjrendszert, amelytől milliók függenek. Nagy-Britannia azonban eddig megúszta a polgári zavargásokat.

Kedden azonban Franciaországban (ahol az infláció „csak” 6%-os) mintegy 200 000 ember volt az utcán. Az olajfinomítók dolgozóinak magasabb bérekért folytatott sztrájkja miatt kevés a benzin és a gázolaj, és a sztrájk kiterjedt a vasútra, a metróra, az iskolákra és más közszolgáltatásokra is.

Egyesek szerint ez egy „új 1968” vagy a harmincas évek „népfront” lázadásainak kezdete lehet, amely magasabb béreket és fizetett szabadságot biztosított a francia munkásoknak. Lichfield úgy véli, hogy mindez egy általános lázadás kezdetét jelentheti, mind az utcán, mind a parlamentben, ami tönkreteheti Emmanuel Macron második ciklusát. Miniszterelnöke, Élisabeth Borne a héten kénytelen volt rendkívüli felhatalmazáshoz folyamodni, hogy kormánya 2023-as költségvetését keresztülvigye a nemzetgyűlésen.

A júniusi törvényhozási választásokon (két hónappal az elnöki újraválasztás megnyerése után) elvesztett parlamenti többsége most kísérti Macront.

Az UnHerd szerzője szerint azonban van egy alapvető különbség a Franciaországot és Nagy-Britanniát sújtó válságok között.

„Ami az Egyesült Királyságban az elmúlt napokban történt, az bizarr és példátlan. Ami Franciaországban történik, az többé-kevésbé normális – Franciaország számára”

– írja.

A zöldek árulása – így pénzeli a Kreml a Nyugat progresszív klímaharcosait

Oroszország és a Gazprom dollártízmilliókat költött az évek során arra, hogy az energia terén kiszolgáltatottá tegye Európát.

Macron szélsőbaloldali riválisa, Jean-Luc Mélenchon még egy új „népfront” kezdetét is megjósolta – a baloldali és a környezetvédelmi ügyek „összekapcsolásával”, hogy olyan lázadást hozzanak létre, „amire még nem volt példa az országunkban”. A pártvezér jóslata azonban kudarcot vallott. Mélenchon 300 000 felvonulót jósolt vasárnapra, de szerinte végül csak 140 000-en mentek el. Egy független felmérés azonban mindössze 29 500 főt számolt.

A keddi sztrájknap valamivel eredményesebb volt, de nem sokkal. Csak minden negyedik vasutas szüntette be a munkát. A tanárok 6%-a és a közalkalmazottak 4%-nak csatlakozásával. A legnagyobb francia szakszervezeti szövetség (legalább nyolc ilyen van), nem csatlakozott. Egy másik olajsztrájkja, azóta kudarcot vallott. A hét finomítóból csak kettő van még mindig leblokkolva, a benzinkutak működése lassan visszatér a normális kerékvágásba, és a szakszervezetek egy része pedig már aláírták a Total és az Esso cégekkel a bérmegállapodásokat.

Lichfield azonban figyelmeztet, hogy még mindig nincs vége teljesen a sztrájkoknak. Veszélyes kihívást jelentenek Macron számára a nukleáris ipar sztrájkoló munkavállalói. Franciaország 56 atomreaktorának valamivel kevesebb mint fele már le van zárva sürgősségi javítások és rutinszerű karbantartási munkálatok miatt, és a sztrájk késlelteti az újranyitásukat.

Ha a sztrájk tovább folytatódik, ezen a télen széles körű áramszünetekre kerülhet sor.

Macron és kormánya az Európai Unió bármely más országánál korábban lépett az infláció hatásának enyhítésére. Idén 100 milliárd eurót költöttek, és 2023-ban további 45 milliárd eurót terveznek költeni a benzin, a gázolaj, a háztartási gáz és az áram árának alacsonyan tartására. Franciaországban a legalacsonyabb az infláció az EU-ban – szeptemberben 5,6% volt az éves inflációs ráta, míg az euróövezet egészében 9,9%. Macron szerencsétlenségére a franciák nem vásárolnak vagy tankolnak „máshol”. Ők Franciaországban vásárolnak. Még a mérséklődött infláció mellett is sok alacsony vagy átlagos fizetéssel rendelkező embernek okoz gondot a megélhetés.

„Nincs elég hajó a világon ahhoz, hogy elég gázt lehessen szállítani Európába”

David Laborde Debucquet, francia élelmezési szakember a Neokohnnak adott interjúban beszélt arról mennyire érintheti Európát az élelmiszerválság és miért nem lehet megoldás az LNG.

Macron azért akarja alacsonyan tartani a béreket, hogy megelőzze az inflációs spirált, amely ártana Franciaország versenyképességének. Ehelyett támogatja az energiaárak csökkentését, és adókedvezményeket kínált az egyszeri bónuszokhoz, remélve, hogy ez tompítja a magasabb bérek iránti igényeket. Az elmúlt napokban azonban miniszterelnöke és más miniszterei késve sürgetik már a munkaadókat, hogy fontolják meg a béremelést – a bónuszok és az infláció megfékezésére szánt állami kiadások mellett.

„Más szóval, a hosszú távú gazdaságpolitikát sutba dobták a társadalmi nyugtalanság lecsillapítása érdekében”

– véli Lichfield.

Macron ragaszkodik ahhoz, hogy márciusig keresztülviszi terveit, amelyek szerint 2027-ig 62-ről 64 évre emelné a francia nyugdíjkorhatár alsó határát. Figyelmeztet, hogy szükség esetén új választásokat fog kiírni, ha elveszíti a bizalmi szavazást (ahogy ebben a kérdésben lehet, hogy el is veszíti). Lichfield szerint ugyanakkor jó érvek szólnak amellett, hogy Franciaországban miért kellene tovább dolgozni: Franciaországban a legalacsonyabb jelenleg a nyugdíjkorhatár az EU-ban. Politikai szempontból veszélyes, sőt vakmerőség lenne most ehhez ragaszkodni. A kormánynak nincs többsége.

A nyugdíjakkal kapcsolatban a franciák többsége, beleértve a mérsékelt szakszervezeteket is, egységesen hevesen ellenzik Macron ötletét. Egyelőre az elnök továbbra is eltökélt a folytatás mellett.

Az igazi „válság”, mind az utcán, mind a parlamentben, nem most következik be, de már úton van

– írja Lichfield.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Nyugdíjreform? Franciaországban? Minek?

A franciákat éppen a megélhetésük és szociális helyzetük izgatja a legjobban, a kormányoldal mégis ízlelgeti a nyugdíjreform gondolatát. Soós Eszter Petronella beszámolója.