A háború kezdete óta többször írtam arról, hogy a két harcforma közötti egyensúly egyre inkább a védelem javára látszik elbillenni. Ez a változás a háború arculatában az egyik oka annak, hogy az ukrán háborúból hiányzik az a nagy mélységben végrehajtott műveleti manőver amit a két Öböl-háború óta természetesnek tartunk. Robert C. Castel elemzése.
Ezt a diagnózisomat kénytelen vagyok némiképp módosítani az orosz stratégiai légioffenzíva tapasztalatai alapján.
A legjobb megítélésem szerint, a harkivi huszárvágás ellenére, a taktikai és a műveleti szinten a fenti megállapítás még mindig megállja a helyét.
Ami viszont a stratégiai szintet illeti, az egyensúly az ellenkező irányba látszik elbilleni.
Miért?
Azért mert
a stratégiai bombázás tudománya és művészete demokratizálódott.
Ahhoz, hogy csapást mérjünk az ellenség hátországára már nincs szükség igen költséges és a hatalmak luxustermékének számító stratégiai bombázókra és ballisztikus rakétákra. Ezek helyét egyre inkább az olcsó és könnyen hozzáférhető drónok és még olcsóbb, gyakran improvizált rövid hatótávolságú rakéták foglalják el.
A stratégiai támadás eszközei két, esetenként három nagyságrenddel olcsóbbak mint a stratégiai védekezésé.
Az ukrán háború tapasztalatai ezen a téren teljesen egybevágnak az izraeli, szaúdi, és a többi közel-keleti ütközőpont tapasztalataival.
Nyugati légvédelmi rendszereket telepíteni Ukrajnába katonailag észszerű lépés, de igen kétséges, hogy gazdaságilag fenntartható-e.
Egy egymillió dolláros AMRAAM rakéta igen hatékony lehet egy húszezer dolláros iráni drónnal szemben, a kérdés csak az, hogy ki fogja, és meddig fogja állni az árkülönbözetet.
Ameddig az irányított energiájú fegyverek meg nem jelennek számottevő mennyiségben, addig a stratégiai szintet a támadás fogja dominálni.
Hogy mit jelent mindez az ukrán háború menetére nézve?
Azt jelenti, hogy
mivel az ukrán védelem nem lesz képes kielégítő választ adni az orosz légioffenzívára, az ukránok kénytelenek lesznek egy hasonló stratégiai offenzívát indítani az orosz hátország ellen.
Hogy sikerül-e létrehozni a kölcsönös elrettentés egyensúlyát vagy pedig egy ellenőrizhetetlen eszkalációs spirál előtt állunk az a következő hetekben elválik.
Robert C. Castel összes cikkét elolvashatja itt.
Ezzel egyet kell érteni! A fent leírt védekezés amellett, hogy aránytalanul drága (ezt Izrael nagyon jól tudja a gazai tapasztalatok birtokában), még nem is hézagmentes. Ezért az egyetlen „védekezés” a hasonlóval való viszonzás, vagy az ezzel való reális fenyegetettség megteremtése. Ez természetesen eszkalációt jelentene, de ezt a támadó számlájára kell írni. Ha ő nem folytatja a módszeres bombázást-rakétázást, nem is kap hasonló választ.
Ami a gazai rakétázást illeti Izraelnek már rég nehéztüzérséggel kellett volna apritani ellenségeit. Izrael szállitja a vizet és áramot is ez se örök kötelezettsége egy ellenséges entitással.
Tudjuk, hogy Izraelnek hátrakötött kézzel kell harcolnia a gazai provokációkkasl szemben. Megtesz amit tud, hogy kímélje a polgári célpontokat és a lakosságot, amit senki máson hasonló helyzetben nem kérnek számon, mégis ő a rosszfiú. Ugyanakkor méltó választ ad a katonai célpontokra.
Ez jogos lenne Oroszország esetére is, elvégre ők küldik a bombákat és rakétákat Ukrajnai célpontok ellen. A többről már szó esett.
Hát igen, de a vaskupola rakéta nagyon drága és az usa-ban gyartják. Voltam a Gordon beachon Tel Avivban törtem a fejem vajon a Khartumban megölt Gordon pasa emlékét őrzi?
A Gordon beach a Tel Aviv-i J L Gordon Street-ről van elnevezve (és nem rólam, akinek szintén ez a neve, ha-ha). És ki volt J L Gordon? Judah Leib Gordon, Vilniusban született zsidó költő, itt olvasható róla: https://en.wikipedia.org/wiki/Judah_Leib_Gordon
Caterpillar D9 harci dózer sokkal hatékonyabb.
Szeretem a szerző elemzéseit. Meg kell azonban hagyni, hogy nem annyira előrejelzi a háborút, mint inkább magyarázza a végeredményt, sokszor magával is ellentmondásba keveredve. Ez nem baj! Csak mondom. Mert azt, hogy a támadó mégis lehet sikeres a védekezővel szemben, azért már akkor is fel lehetett volna vetni, amikor a front képe még nem ezt mutatta. Fel lehetett volna vetni, hogy milyen feltételekkel tud mégis a támadó felülkerekedni. A drónok, olcsó rakéták megjelenésére is lehetett számítani. Ahogy diverzáns akciókra is, meg akár arra a némileg sajátos módszerre, ahogy az ukránok támadtak.
Egy apró eltérés azért van.
Az ukrán hátország Lembergig tart.
Az orosz hátország Vlagyivosztokig.
Mekkora kárt tud okozni a 20ezer dolláros le nem lőtt rakéta
Akár igaz is lehetne – csakhogy a valódi károkat nem a sufnituning, médiamunkások által agyonhájpolt drónok okozzák, hanem a nagyon is költséges „robotrepülőgépek” és ballisztikus rakéták.
A drónoknak egy átlagos légvédelemmel szemben esélyük nincs. Nagy kérdés, hogy miért ennyire eredményesek – ha egyáltalán ez a valóság.
A probléma az, hogy a drónok egyszerre nagyszámban jelennek meg a célterület fölött, ott keringenek aztán váratlanul, előre nem tudni melyik, lecsap. A légelhárítás nem tudja eldönteni melyiket semmisítse meg. Ha az összesre rátámad az igen költséges és tempósan fogyasztja a rendelkezésre álló készletet.
Ez azt jelentené, hogy az oroszok nagy számban állítottak hadrendbe egy külföldi fegyverrendszert.
Na és? Az ukránok is ezt csinálják.
Oroszoknak vas van elég, a drón fejlesztésben lemaradtak.
iráni drónból van/lesz 1-2 ezer. az 1-2 milliárd dollár. kerekítési hiba az amerikai katonai költségvetésben
Hmm Really?..