Fehér Ház: iráni katonák a helyszínen segítik az orosz erőket a Krímben

Az Egyesült Államok szerint iráni katonai személyzet segít a Krímben az orosz hadseregnek az Ukrajna elleni dróntámadásoknál – közölte Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője és a Fehér Ház csütörtökön.

„Ma már meg tudjuk erősíteni, hogy a Krímben állomásozó orosz katonák iráni drónokat irányítottak, Ukrajna – egyebek mellett az elmúlt napokban Kijev – elleni légicsapásokra felhasználva őket” – jelentette ki John Kirby, az amerikai elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője.

Hozzátette: úgy vélik, iráni katonák tartózkodtak a helyszínen és segítettek Oroszországnak ezekben a műveletekben.

Oroszország több tucatnyi drónt kapott eddig, és továbbiakat is kapni fog – tette hozzá a szóvivő. Hangsúlyozta: az Egyesült Államok attól tart: Oroszország más iráni fegyvereket, például föld-föld rakétákat is be akar szerezni, hogy Ukrajnában bevesse őket.

Az Egyesült Államok mindent megtesz, hogy véget vessen ezeknek a fegyverszállításoknak és továbbra is szigorúan alkalmazza az oroszországi és iráni fegyverszállítások elleni szankciókat – tette hozzá a szóvivő.

Az iráni külügyminiszter csütörtökön elutasította az Európai Uniónak azt az állítását, hogy Irán rakétákat és drónokat küldött volna Oroszországnak.

Josep Borrellel, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével folytatott telefonbeszélgetésén az iráni külügyminiszter kijelentette, hogy az iráni politika ellenzi az orosz-ukrán konfliktust és annak kiszélesedését. Ezt Hoszein Amirabdollahián közölte Twitter-oldalán.
„Irán ugyan együttműködik védelmi téren Oroszországgal, az Ukrajna ellen bevetendő drónok és fegyverek azonban nem képezik Irán politikájának a részét” – írta a külügyminiszter, hozzátéve, hogy alaptalan az az állítás, miszerint iráni rakétákat szállítanának Ukrajna elleni bevetésre.

Fotó: EPA/IRGC 

Az Iráni Forradalmi Gárda üzemeltetheti az Ukrajna ellen bevetett drónokat

Szakértők szerint a terroristaszervezet a Krímből segítheti az oroszokat, miközben Moszkva az ukrán infrastruktúrát bombázza.