Drámai per Izraelben: Biológiai szülők harcolnak az idegenbe ültetett babáért

Miután rossz embriót ültettek be egy nőbe, a biológiai szülők harcolnak a még meg nem született gyermekért, mivel a szülőanya kéri, hogy megtarthassa a babát – számolt be a Ynetnews. 

A lodi kerületi bíróság bírái csütörtökön úgy döntöttek, hogy DNS-vizsgálatot kell végezni annak megállapítására, hogy egy házaspárnak milyen biológiai kapcsolata van egy másik nő által hordott magzattal.

A drámai események akkor kezdődtek, amikor szeptemberben egy terhes nő, aki a Rishon LeZion-i Assuta kórházban esett át in vitro fertilizáció, egy másik egészségügyi intézményben DNS-vizsgálatot végeztetett, és kiderült, hogy egy olyan magzatot hordoz, amely biológiailag nem kapcsolódik hozzá.

Az nem derül ki a cikkből, hogyan történhetett meg a hiba.

A bíróság elé hamarosan kerülő jogi kérdés az lenne, hogy melyik pár kapja meg a születendő gyermek felügyeleti jogát, ha bebizonyosodik a biológiai kapcsolat a felperesekkel, felügyeleti joggal kapcsolatos harc következik.

A felperesek szerint mivel a születés utáni első órák és napok kritikusak az újszülötthöz való kötődés kialakulásához, meg kell állapítaniuk a biológiai kapcsolatot, hogy a születés után azonnal érvelhessenek a felügyeleti jogért.

Vicotria Gelfand, a béranyasági ügyekben jártas ügyvéd elmondta, hogy nincs egyetlen kizárólagos megoldás a problémára, és bármilyen ítélet is születik, az egyik félnek fájni fog.

„Ha a teszteredmények pozitívak – vagyis az embrió genetikailag nem kötődik ahhoz a nőhöz, aki a terhességet kihordja, akkor a nő beleegyezése nélkül válik béranyává, a béranyaság pedig olyan folyamat, amelyhez beleegyezés szükséges” – mondta Gelfand.

A fiaik elestek, de nagyszülőkké akarnak válni

Egy törvénytervezet lehetővé tenné a gyászoló szülőknek, hogy halott gyermekük spermáját használják fel arra, hogy mesterséges megtermékenyítés segítségével unokájuk születhessen.

Elmagyarázta, hogy az izraeli béranyasági törvények szerint a béranya beleegyezését kétszer kell megadni a folyamat során: egyszer a terhesség kezdete előtt, egyszer pedig a szülés után, hogy a baba a biológiai szülőkhöz kerülhessen.

„Ez azt jelenti, hogy az izraeli béranyasági törvényben van egy olyan rendelkezés, amely lehetővé teszi a béranya számára, hogy megtagadja a baba átadását a biológiai szülőknek. Ilyen esetben a bíróságnak kell döntenie. Szerencsére ilyen esetek eddig még nem fordultak elő Izraelben” – mondta.

„Nem lehet visszavonni a szülői státuszt egy nőtől, aki szült, a nő beleegyezése nélkül. Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a nő kötődik a gyermekhez azáltal, hogy a terhesség és a szülés alatt kihordta a gyermeket: – mondta.

„A dilemma másik oldala – magyarázta Gelfand -, hogy a szülő nő partnere semmilyen jogi vagy biológiai státusszal nem rendelkezik a babával szemben. Nehezebb olyan státuszt adni nekik, mint egy párnak, akik felnevelhetik a babát. Emellett nem lehet elvenni a babát a biológiai szüleitől vagy a testvéreitől. Nincs értelme a testvéreket különböző házakban és családokban nevelni” – mondta.

„Ez az ügy el fog jutni a Legfelsőbb Bíróságig. Remélem, hogy a bíróságok gyorsan döntenek, a baba érdekében” – mondta.

Prof. Shahar Lipshitz, a Bar Ilan Egyetem családjogra és szülői jogokra szakosodott oktatója, egy magánjogi cég tanácsadója támogatja a bíróság döntését az ügyben.

Megjegyezte, hogy az Assuta kórházban már korábban DNS-t vettek a magzatból, és nem volt szükség az eljárás megismétlésére.
Lipshitz szerint három lehetőség van az ügy megoldására.

„A baba mehet a biológiai szüleihez, felnevelheti az a nő, aki világra hozza, vagy mindkét szülőpár felnevelheti a gyermeket”

– mondta.

Mivel azonban a magzatot kihordó nő élettársának nincs jogi státusza az ügyben, úgy vélte, a biológiai szülők nagyobb eséllyel kapják meg a felügyeleti jogot.

„Hogyan fogják elvenni a gyermeket a szülő anyától, ha az tiltakozik?”. Kérdezte. „Másrészt nem mondhatják a biológiai anyának, hogy a baba nem az övé, és le kell mondania róla” – mondta.

„Ez az ügy arra fogja kényszeríteni az izraeli igazságszolgáltatást, hogy meghatározza a szülői lét fogalmát” – mondta Lipshitz. ” Olyan kérdésekre kell majd válaszolniuk, mint „hogyan definiálják az anyát?”, „a szülő fogalma biológiai kérdés-e?” és „mi a fontosabb – a biológiai és genetikai kapcsolat vagy a fiziológiai paraméterek?”

Lipshitz azt is elmondta, hogy az igazságszolgáltatás vezérelve a családjogban az, hogy a gyermek érdekeit kell szem előtt tartani, és az ügyben eljáró bíró már jelezte, hogy szerinte a gyermeknek joga és szüksége van arra, hogy megtudja, kik a biológiai szülei.

Az anyaméh államosítása nem „családalapítási jog”

Izrael az egyetlen ország a világon, amely államilag finanszírozza a fizetett béranyaság lehetőségét. Most már melegek és transzneműek számára is.