Oroszország és a Gazprom dollártízmilliókat költött az évek során arra, hogy az energia terén kiszolgáltatottá tegye a Nyugatot, azon belül is leginkább Európát.
Energiaapokalipszis Németországban
Friss hír, hogy Németországban mind a három még működő atomerőmű üzemidejét meghosszabbítják 2023 tavaszáig. Ezzel Olaf Scholz, szociáldemokrata kancellár véget vetett a közte és koalíciós partnerei között régóta tartó vitának.
A Zöldek érhetően nem repdesnek az örömtől, hogy három (!) teljes hónappal tovább kell elviselniük a „bűnös” nukleáris energia jelenlétét az országukban.
A német környezetvédőknek – élen a zöldpárti gazdasági miniszterrel – az országot sújtó energia- és gazdasági válság közepette nincs jobb dolguk, minthogy a saját agendájukat próbálják ráerőltetni a társadalomra. Ahogyan arra a Neokohn németországi szerzője is felhívta a figyelmet legutóbbi cikkében: szeptemberben a német infláció olyan magas volt mint 1952 óta (!) még soha, az élelmiszerek ára augusztusban 16,6 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben, a fűtőolajé 111,5 százalékkal, a földgázé 83,8 százalékkal, az elektromos áramé pedig 16,6 százalékkal.
Mindezt pedig tetőzte, hogy 1991 óta (!) először lett negatív a német kereskedelmi mérleg.
A legtöbb nyugati embert, ha megkérdeznénk, bizonyosan azt mondaná, hogy a környezetvédelem helyes és támogatandó ügy, ami így is van rendjén. Azonban a német (és nyugati) környezetvédők egy része nem képes levetkőzni a saját ideológiai béklyóit, és zöldevangélium terjesztésének oltárán hajlandó feláldozni embertársai gazdasági jólétét és boldogulását. A fanatizmusukra nincsen mentség.
Ugyanakkor van közöttük egy jelentős réteg, amely „zöld álruhában” szolgál idegen érdekeket, teljesen tudatosan.
Mindez egyeltalán nem újdonság, a nyugati szélsőbalos és zöld „árulóknak” a hidegháborúig visszanyúló történetük van.
Nyugatnémet zöldek a Stasi szolgálatában
A német Zöldek a saját történelmükkel való szembenézés jegyében rendelték meg azt a 2016-ban megjelent 360 oldalas tanulmányt, amelyet „Az állambiztonsági minisztérium és a Zöldek” címmel Jens Gieseke és Andrea Bahr történészek írtak. A tanulmány részletesen bemutatta, hogy a hidegháború végén a nyugatnémet Zöld Párt 15-20 tagja, hogyan működött szorosan együtt a kommunista Kelet-Németország titkosrendőrségével, a Stasival. Mindezek mellett mintegy 450-500 forrás szolgáltatott információkat a keletnémeteknek az 1980-ban alapított párt belső működéséről. A kollaboránsok közül a legkiemelkedőbb Dirk Schneider berlini Bundestag-képviselő volt.
Egy ideig Dirk Schneider volt a Zöldek belpolitikai szóvivője, aki mindent megtett, hogy a nyugatnémet pártot a keletnémet rezsim hivatalos politikájához igazítsa. A Stasival való kapcsolata azonban olyannyira közismert volt, hogy párttársai csak „az NDK állandó képviselete a Zöldeken belül” becenévvel illették.
Jens Gieske ugyanakkor megjegyezte, igaz, hogy sok nyugatnémet zöld kritikus volt az Egyesült Államokkal szemben az 1980-as években, de ez nem jelentette azt, hogy hajlandóak voltak a Kreml által diktált irányvonalat követni.
„Volt a pártnak egy „baloldali” szárnya, amely a békemozgalom nyomán mindig is némileg Amerika-ellenes volt, és hajlamos volt a fegyverkezési versenyben inkább a szovjet oldalnak hitelt adni”
– magyarázta Gieseke, aki azonban hozzátette, hogy a Stasi és szovjetek befolyásának megvoltak a maga korlátai a Zöld párton belül.
Orosz ügynökök NGO-bőrbe bújva
A berlini székhelyű Rosa Luxemburg Stiftung (RLS) is komoly keletnémet titkosszolgálati örökséget tudhat magáénak.Kelet-Németország egykori kormányzó kommunista pártja, amely ma Németországban a Die Linke néven fut, még 1990-ben, a német újraegyesítés előestéjén hozta létre az RLS-t. Az intézmény a német adófizetők pénzéből hirdeti radikális eszméit, és komoly jelenlétet tart fenn az Atlanti-óceán mindkét partján, valamint világszerte számos szélsőbaloldali csoporttal áll kapcsolatban.
Az RLS számos vezetője azonban korábban egyenesen a Stasinak dolgozott, vagy pedig a hidegháború alatt a keletnémet kommunista párt politikusa volt.
Jó példa erre Kerstin Kaiser esete, aki az RLS jelenlegi moszkvai képviselője. Kaiser a Stasinak dolgozott, és jelentéseket írt a KGB-nek az 1970-es években. Kaisernek, a már újraegyesített Németországban sem kellett aggódnia az egzisztenciája miatt, és így maradt ideje arra, hogy aktív résztvevője legyen – a német-orosz kapcsolatok megromlása miatt azóta megfeneklett – Petersburger Dialognak is, amelyet Gerhard Schröder volt szociáldemokrata német kancellár még 2001-ben hozott létre közösen Putyinnal.
A volt kancellárról széles körben ismert, hogy az oroszok zsebében van, akik hivatali ideje letelte után gazdagon megjutalmazták Schrödert a „szolgálataiért” pár jól fizető igazgatótanácsi hellyel az orosz energetikai cégeknél (erről az orosz gyakorlatról itt írtunk korábban).
Fontos megjegyezni, hogy a Stasi 1990-es feloszlatása után a „munka nélkül” maradt ügynökök közül sokan csatlakoztak a KGB-hez, a napjainkban működő orosz Szövetségi Biztonsági Hivatal (FSZB) és a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SVR) elődjéhez.
Mindezek után nem meglepő, hogy a RLS egykori Stasi ügynökei a manapság annyira népszerű baloldali, környezetvédő és „woke” ideológiák leple alatt végzik tevékenységüket és képviselik Oroszország érdekeit.
Az RLS hosszú évek óta folytat kereszteshadjáratot az amerikai és európai palagáz ellen, amellyel (a környezeti szempontok mellett) egyrészt célja volt az orosz energiafüggőség fenntartása az öreg kontinensen, másrészt pedig az amerikai cégek hátrányos helyzetbe hozása az európai piacokon. A szervezet amerikai szárnya nem meglepő módon emellett hangos támogatásáról biztosította a demokraták „Green New Deal”-jét, valamint támogatta a Trump által szorgalmazott, de az Obama és Biden-adminisztrációk alatt folyamatosan hátráltatott, és végül elkaszált Keystone XL-projekt kinyírását is.
És ezzel az RLS nincsen egyedül Amerikában.
Az olyan befolyásos szervezetek mint, a Sierra Club, az NRDC és a Greenpeace több tízmillió dollárt kapott a Sea Change Internationaltól, egy bermudai fedőcégeken keresztül működő szervezettől, amely valószínűsíthetően kapcsolatban áll a Kremllel. De Oroszország nem csak ilyen módon, hanem trollfarmokon keresztül is igyekszik a Facebookon, az Instagramon és a Twitteren folyó vitákat befolyásolni, hogy támogatást szerezzen a progresszív klímapolitikáknak, gyengítve ezzel az amerikai olaj- és gázipari vállalatok versenyképességét Oroszországgal szemben.
A környezetvédő szervezetek orosz titkosszolgálatok általi felhasználására Anders Fogh Rasmussen, a NATO korábbi főtitkára már 2014-ben felhívta a figyelmet a Chatham House egyik eseményén.
„Találkoztam olyan szövetségesekkel, akik arról tudnak beszámolni, hogy Oroszország kifinomult információs és dezinformációs műveleteinek részeként aktívan együttműködött úgynevezett nem kormányzati szervezetekkel – a palagáz ellen küzdő környezetvédelmi szervezetekkel -, hogy fenntartsák Európa függőségét az importált orosz gáztól”
– mondta Rasmussen, nagy port kavarva megszólalásával.
Ezt erősítette meg egy a Wikileaks által nyilvánosságra hozott dokumentum is, amely Hillary Clinton, egykori amerikai külügyminiszter és elnökjelölt egyik beszédének leiratát tartalmazta:
„Még hamis környezetvédő csoportokkal is szembeszálltunk, és én nagy környezetvédő vagyok, de ezeket az oroszok finanszírozták”
– mondta Hillary Clinton egy zártkörű hallgatóság előtt.
Gut, besser, Gazprom
Ezzel egyidőben román tisztviselők is Gazpromot sejtették azok mögött a tüntetések mögött, amelyek során egy csendes vidéki román település a kitermelést ellenző aktivisták célpontjává vált, miután a Chevron amerikai vállalat kutatófúrásokba kezdett a környéken. A rendőrség és a tüntetők közötti összecsapások pedig nem egyszer erőszakba torkolltak.
A polgármestert, azon kevés helyiek egyikét, aki nyíltan a Chevron mellé állt, „elüldözték” a városból, és korrupt árulónak csúfolták az aktivisták, akik a kialakult helyzetet az elszegényedett helyi gazdálkodók és a nagyvállalatok közötti Dávid vs. Góliát harcnak állították be.
„Nagyon megdöbbentem”
– emlékezett vissza a polgármester.
„Soha nem voltak itt tüntetők, és hirtelen mindenütt ott voltak.”
Hasonló jelenetek játszódtak le ekkoriban egyébként Litvániában és Bulgáriában is.
„Oroszország számára kulcsfontosságú, hogy megmaradjon ez az energiafüggőség”
– mondta 2014-ben a The New York Timesnak Iulian Iancu, a román parlament ipari bizottságának elnöke.
„Tudomásul kell venni, hogy a titkosszolgálataik mennyire ügyesek”
– tette hozzá Iancu, aki elmondta azt is, hogy a Gazprom mintegy 100 millió dollárt költött arra, hogy finanszírozza a különböző európai országokban a palagáz-ellenes aktivisták tevékenységét.
Miközben a helyi tiltakozások nagyrészt eredményesen próbálták kiszorítani a Chevront Kelet-Európából, a Gazprom is saját kísérletekbe kezdett a régióban a palagáz kiaknázásra. A Gazprom szerbiai részlege, a Nis például Románia nyugati részén, a szerb határ mentén vizsgálta a kitermelés lehetőségét.
Érdekes módon, a Gazprom palagáz-kutatásai azonban gyakorlatilag nem váltottak ki semmilyen tiltakozást Romániában – szemben a Chevron kutatófúrásaival.
Ezek után korántsem meglepő, hogy a WWF Németország, a BUND (Föld Barátai) és a NABU (Természetvédelmi és Biodiverzitás-védelmi Unió), német környezetvédelmi szervezetek, amelyek korábban a Németország és Oroszország közötti Északi-Áramlat vezetékek nyílt ellenzői voltak, felhagytak a tiltakozásukkal, miután a Gazprom „környezetvédelmi támogatásokat” ígért számukra.
Szokatlan a Klima- und Umweltschutz (Klíma- és Környezetvédelmi Alapítvány) ügye is, amelyet 2021 januárjában hozott létre Mecklenburg-Elő-Pomeránia kormánya, azé a kelet-németországi régióé, amelynek területén a „jobb időket is megélt” Északi Áramlat 2 eléri a német szárazföldet.
A regionális kormány 200 ezer eurót adott az alapítványnak a régió állami számvevőszékének adatai szerint.
Nem mellesleg az alapítványt 20 millió euróval támogatta a Gazprom tulajdonában lévő svájci székhelyű Nord Stream 2 AG is, a vállalat szóvivője szerint.
A vállalat továbbá évente további 2 millió eurót tervezett adni az alapítványnak. Az alapítvány honlapján megtalálhatóak az általa támogatott környezetvédelmi projektek is: például azt írták, hogy az állam minden óvodájának ingyenesen adományoznak egy fát, amelyet a gyerekek elültethetnek, valamint 500 eurót, továbbá versenyeket hirdetnek a gyerekeknek, hogy találják ki, hogyan lehetne az iskolákat klímabarátabbá tenni, a nyerteseknek pedig támogatást ígértek.
Az alapító okirat szerint az alapítvány másodlagos célja nem mellesleg, hogy biztosítsa az Északi Áramlat-2 gázvezeték megvalósulását.
Az alapítvány olyan földterületeket, eszközöket és gépeket szerezhet, kezelhet, birtokolhat, biztosíthat vagy adhat bérbe, amelyek segítik bármelyik cél elérését, beleértve a gázvezeték befejezését is – áll az alapító okiratban.
A Mecklenburg-Elő-Pomerániát a szociáldemokrata-szélsőbalos (SPD-Die Linke) koalíció élén vezető Manuela Schwesigről azóta kiderült, hogy összejátszott az oroszokkal, lehetővé téve a Gazprom számára, hogy a segítségével PR-tevékenységet folytassanak a gázvezetékkel kapcsolatban.
Schwesig odáig elment, hogy beszédeit és nyilatkozatait előre egyeztette az oroszokkal, majd a követeléseiknek megfelelően módosította azokat, mielőtt elmondta volna őket a nyilvánosság előtt.
A már emlegetett, zöldpárti Robert Habeck vezette német gazdasági minisztériumnál pedig nemrégiben került a német elhárítás látókörébe két vezető tisztviselő, akik „kulcspozíciókat töltenek be a német energiaellátásban”. A német biztonsági szervek azzal gyanúsítják őket, hogy Oroszországnak kémkedhettek.
Egy másik szembetűnő európai példa Belgiumé, ahol Tinne Van der Straeten szövetségi energiaügyi miniszter (és egyben a GROEN belga zöld párt képviselője) Belgium atomenergia termelésének leépítésére törekedett hivatali ideje alatt. Hogy mi volt Van der Straeten egyik korábbi munkahelye?
Ügyvédként dolgozott egy olyan ügyvédi irodánál, amelynek legnagyobb ügyfele nem más, mint a Gazprom volt.
Az orosz titkosszolgálatok által Amerika és Európa energiabiztonságának meggyengítésére – és energifüggőségének növelésére – irányuló törekvései azonban, ahogy láthattuk, se nem újak, se nem egyediek.
Céljaik elérése érdekében pedig előszeretettel használják fel a legkülönfélébb nyugati ideológiai irányzatok követőit és csoportosulásait.
Arthur Herman, a Hudson Institute kutatója hívta fel rá a figyelmet, hogy így volt ez már a hidegháború idején is, amikor a szovjet hírszerző szolgálatok segítették a Reagan-adminisztráció 1980-as években Európába telepített Pershing rakétáit ellenző baloldali csoportokat, vagy amikor titokban adtak 1 milliárd dollárt a „békepárti” amerikai szervezeteknek a vietnami háború idején.
Az orosz titkosszolgálatok válthattak nevet, és használhatnak új embereket eszközül, azonban azt teszik amihez a hidegháború óta a legjobban értenek: felforgatni és megosztani a Nyugatot és Európát.
S mindehhez a Földet hangosan védő, de az embereket semmibe vevő aktivisták egy csoportja önként asszisztál.
