Biden nyomás alá helyezi Izraelt, hogy adjon légvédelmi rendszert az ukránoknak

Az Egyesült Államok nyomást gyakorol a szövetségesekre, köztük Izraelre, hogy sürgősen építsenek ki Ukrajna számára egy légvédelmi hálózatot, amely NATO-kompatibilis – részben ultramodern, részben régebbi – berendezésekből áll, hogy megvédjék a stratégiai célpontokat az orosz csapásokkal szemben – számolt be a Times of Israel.

Az erőfeszítések még sürgetőbbé váltak, miután Moszkva a héten rakétákkal támadta Ukrajnát, országszerte megrongálva az energetikai létesítményeket és legalább 20 ember halálát okozva.

„Amire az (ukrán) vezetésnek tegnap a legnagyobb szüksége volt, az a légvédelmi képesség”

– mondta Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter csütörtökön Brüsszelben, egy nappal a Kijevnek nyújtott katonai támogatásukat koordináló 50 szövetséges ország találkozója után.

Ahhoz azonban, hogy Ukrajnát meg lehessen védeni Oroszország változatos fenyegetéseitől, több rétegből álló légvédelem kiépítésére lesz szükség – mondta az amerikai hadsereg vezető tábornoka, Mark Milley.

„Amit valójában keresünk, az rövid hatótávolságú, alacsony magasságú rendszerek, majd közepes hatótávolságú, közepes magasságú, majd hosszú hatótávolságú és nagy magasságú rendszerek” – mondta szerdán Brüsszelben.

Ez a három szint megvédi Ukrajna nagyvárosait és kulcsfontosságú infrastruktúráját az orosz ballisztikus és cirkálórakétáktól, valamint a drónoktól.

„Ez nem ellenőrzi az Ukrajna feletti teljes légteret, de arra szolgálnak, hogy olyan kiemelt célpontokat ellenőrizzenek, amelyeket Ukrajnának meg kell védenie” – mondta Milley egy sajtótájékoztatón.

Washington ígéretet tett arra, hogy biztosítja Ukrajnának a rövid és közepes hatótávolságú, közepes magasságú NASAMS légvédelmi rendszert, az első kettő hamarosan megérkezik.

További hatot rendelt a gyártó Raytheontól, de ezek leszállítására csak két-három év múlva kerülhet sor.

Washington Izraelt is megpróbálja meggyőzni, hogy adja át Vaskupola-rendszerének részeit.

Izrael korábban visszautasította az ukrán kéréseket, hogy olyan légvédelmi rendszereket szállítson, mint a Vaskupola, amiért Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt hónapban is ostorozta a zsidó államot emiatt.

Izrael többször visszautasította Kijev kéréseit védelmi fegyverekre, különösen olyan rakétavédelmi rendszerekre, amelyekkel az orosz légicsapásokat lehetne kivédeni, annak ellenére, hogy együttérzését fejezte ki az ország nehéz helyzete iránt.

Az elutasítást úgy tekintik, mint Jeruzsálem kísérletét a Moszkvával való munkakapcsolat fenntartására, mivel Oroszország ellenőrzi a szíriai légteret, ahol az izraeli légierő több száz bevetést hajtott végre iráni fegyverszállítmányok ellen, és annak érdekében, hogy megakadályozza a Teherán által támogatott csoportok térnyerését.

„Sok országnak van Patriot. Sok ország rendelkezik más rendszerekkel” – mondta Milley Brüsszelben. „Van egy egész sor izraeli rendszer, amelyek eléggé alkalmasak.”

Mivel segíti Izrael Ukrajnát? Például fontos információval az iráni drónokról!

Egy magas rangú izraeli tisztviselő szerint egy izraeli magáncég műholdas képeket ad Ukrajnának az orosz csapatok állásáról.