A Twitter azt állítja, hogy Elon Musk ellen szövetségi vizsgálat folyik

A Twitter azt állítja: Elon Musk ellen szövetségi vizsgálat folyik azzal kapcsolatban, hogy miként járt el a médiacég megvásárlásáról kötött megállapodása végrehajtása során. A Twitternek ez az állítása egy csütörtökön nyilvánosságra hozott perirat-kiegészítésében olvasható.

A periratban azonban nem szerepel, hogy mely szövetségi hatóság indította ezt el, és hogy a vizsgálat mire irányul.

A Twitter azt állítja, hogy amikor dokumentumokat kért Musk ügyvédjeitől, ők ezt vizsgálati mentességükre hivatkozva elutasították.

Az ügyvédek szeptember végén adtak át a médiacégnek egy olyan jegyzéket, amelyben felsorolták, hogy vizsgálati mentességük miatt milyen dokumentumokat nem hajlandók kiadni – tette hozzá a Twitter. A jegyzékben szerepelt egy olyan emailnek a tervezete, amelyet az ügyvédek május 13-án küldtek el a szövetségi tőzsdefelügyeletnek (SEC), és egy prezentáció, amelyet a kereskedelmi felügyeletnek (FTC) küldtek el.

A Twitter ezt nem fogadta el, és perirat-kiegészítésben arra kérte az illetékes delaware-i bírót, Kathaleen McCormickot, hogy kötelezze Musk ügyvédeit a dokumentumok átadására. „Legyen vége ennek a bújócskának!” – írta a Twitter a kiegészítésben, amelyet október 6-án nyújtott be, ugyanazon a napon, amelyen a bíró ideiglenesen felfüggesztette a pert, mert Musk közölte, hogy mégsem áll el a Twitter megvásárlásától. A bíró október 28-ig adott határidőt Musknak arra, hogy befejezze az adásvételt. Ha ez addig nem történne meg, akkor novemberben folytatódik a per – figyelmeztetett.

Alex Spiro, Musk egyik ügyvédje a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: a Twitter perirat-kiegészítése csak „terelési kísérlet”, és azt állította, hogy éppen a Twitter vezetői ellen folyik szövetségi vizsgálat.

A Twitter a Reuters kérdésére nem volt hajlandó nyilatkozni Spiro állításáról, de arról sem, hogy tudomása szerint milyen szövetségi vizsgálat folyik Musk ellen. Ezenkívül a SEC és az FTC sem válaszolt a hírügynökség kérdéseire.

Elon Musk idén áprilisban írt alá a szerződést arról, hogy 44 milliárd dollárért megvásárolja a San Franciscó-i székhelyű médiavállalatot. Az üzletből nem sokkal később megpróbált kihátrálni arra hivatkozva, hogy a Twitter elhallgatta előle a hamis és automata felhasználói fiókok tényleges számát.

A cég emiatt szerződésszegés címén júliusban pert indított Musk ellen, és követeli, hogy fizesse ki az eredetileg kialkudott vételárat. A milliárdos üzletember október elején közölte, hogy mégis megvásárolná a Twittert az eredeti áron, de némi időre van szüksége a vételár előteremtéséhez.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Meglepetés: Elon Musk mégis megveszi a Twittert

Állítólag hamarosan lezárná az üzletet.

Fotó: MTI/AP/Seth Wenig/MTI/AP/Susan Walsh