Túlélte az Iszlám Állam brüsszeli bombatámadását, most az eutanáziát választotta

Egy fiatal nő, aki túlélte egy Iszlám Állam-merényletét, inkább az eutanáziát választotta, minthogy együtt éljen a traumával.

Shanti De Corte 17 éves diák volt, aki osztálytársaival utazott a brüsszeli repülőtérre, amikor az ISIS terroristái bombát robbantottak. A 2016. márciusi robbanás, valamint két másik, a csoport által egy brüsszeli metróállomáson felrobbantott bomba 32 ember halálát okozta, és több mint 300-an megsebesültek.

De Corte fizikailag nem sérült meg a támadásban, de utána évekig tartó pánikrohamokat és depressziót élt át.

Kétszer, 2018-ban és 2020-ban megpróbált öngyilkos lenni, és rendszeresen posztolt a közösségi médiában a küzdelmeiről.

„Az összes gyógyszerrel, amit szedek, úgy érzem magam, mint egy szellem, aki már semmit sem érez. Talán a gyógyszereken kívül más megoldások is léteznének”

– írta az egyik bejegyzésében az RTBF belga hírportál szerint.

A 23 éves De Corte az év elején az eutanáziát választotta, ami Belgiumban legális. Május 7-én halt meg, miután két pszichiáter aláírta a kérését.

Az antwerpeni ügyészek vizsgálatot indítottak De Corte ügyében, miután Paul Deltenre, a brüsszeli CHU Brugmann akadémiai klinikai kórház neurológusa panaszt tett, hogy a fiatal nő döntése, hogy véget vet életének, „idő előtt született”.

Az ügyet lezárták, miután megállapították, hogy az eutanázia folyamatában nem történt jogsértés.

Legalizálták az öngyilkos kapszulákat Svájcban

A kapszula akkora mint egy koporsó, és belülről lehet aktiválni.