A krími fiaskó után kirúgták az ukrajnai háborúval megbízott orosz parancsnokot

Szergej Szurovikin tábornok (képünkön) személyében új parancsnokot nevezett ki az orosz védelmi minisztérium az ukrajnai háborúban részt vevő erők élére – közölte a tárca szombaton.

Szurovikin korábban a szíriai orosz erők vezetője és az orosz légierő parancsnoka is volt, előbbiért megkapta az Oroszország Hőse kitüntetést. Egy nyári jelentésében a minisztérium az Ukrajna déli részén harcoló erők parancsnokaként említette.

Bár hivatalosan soha nem jelentették be, az orosz média szerint az ukrajnai hadműveletet eddig Alekszandr Dvornyikov irányította, aki 2015-ben és 2016-ban Szíriában vezette az orosz csapatokat.

Az orosz nyugati katonai körzet élén múlt héten történt személycsere: Alekszandr Zsuravljov vezérezredes helyére Roman Berdnyikov vezérőrnagyot nevezték ki.

Kijev közel jár ahhoz, hogy visszavegye az ellenőrzést a Krím vízellátása felett

Igor Girkin, volt orosz szakadár parancsnok szerint az ukránok egy karnyújtásnyira vannak attól, hogy visszafoglalják Nova Kakhovkát.