Demkó Attila és Rácz András kollégával ellentétben én még mindig úgy gondolom, hogy Oroszország részéről a hadbalépés egy teljesen racionális döntés volt. Robert C. Castel kommentárja.
A gyengébbek kedvéért itt újra meg kell ismételnem, hogy
a racionális NEM a jó és az erkölcsös szinonimája.
Egy döntés racionalitását nem a kivitelezés slendriánsága alapján kell megítélni, hanem a geopolitikai konstelláció és az oroszok által fenyegetésként érzékelt hosszútávú folyamatok alapján. Az Al-Kaida elleni afganisztáni intervenció sem vált hirtelen irracionálissá csak azért, mert a dicstelen záróakkordjait a menekülni vágyók a repülőgépek futóműveibe kapaszkodva kísérték.
Ergo
különbséget kell tenni egy döntés racionalitása és helyessége között.
De még akkor is, ha a kimenetelen alapuló utilitarista szemszögből nézzük a háború jelenlegi mérleget, (és ebben teljesen egyetértek John Laughland-al) a következő tagadhatatlan sikereket látjuk:
- Oroszországnak sikerült 5-6 millió fővel növelni az egyébként zuhanórepülésben lévő demográfiáját.
- Annektálta Kelet-Ukrajna ipari központját.
- Elfoglalt egy tekintélyes méretű ingatlant Ukrajna híresen gazdag mezőgazdasági területeiből.
- Egy fél Egyesült Királyságnyi területtel növelte a birodalom, bocsánat a Föderáció, területét.
- Az Azov tengert egy orosz beltengerré alakította át.
- Felvehetetlenné tette Ukrajnát a NATO-ba pusztán azzal a ténnyel, hogy magas intenzitású konfliktusban áll vele.
- Hatalmas károkat okozott politikai, gazdasági, energetikai és ideológiai riválisának összeroppantva a gazdaságát, elvágva a világtengerektől és menekülté téve a lakossága jelentős hányadat.
- Sikerült a felszínre hoznia a Nyugat és a Nem-Nyugat közötti feszültségeket és meghiúsítania egy hatékony condon sanitaire létrejöttét, amilyet a Hidegháború éveiben a Szovjetunió köré emeltünk.
Egyáltalán nem egyértelmű, hogy az elérőben és a haditechnikában elszenvedett kár sokkal súlyosabb lenne az orosz, mint az ukrán oldalon. Arról nem is beszélve, hogy mindezt az agressziót elkövető szuperhatalom egy nagyságrendekkel „mélyebb zsebből” „fizeti ki”.
Ami a gazdasági szankciókat illeti, az orosz gazdaságnak okozott kár jelentős lehet, de valójában senki sem tudja, hogy milyen mértékben. Azt sem tudjuk, hogy mekkora az orosz társadalom törékenységének, illetve anti-törékenységének a mértéke. A szakértők által közölt számadatok, még ha ténybelileg pontosak is, semmit sem mondanak a kérdés egészéről és a belőlük levont következtetések vágyvezérelt non sequitur-ok. Köztudott, hogy a CIA a hidegháború alatt nagyságrendekkel becsülte túl az orosz gazdaság mutatóit. Nem valószínű, hogy napjaink halálra politizált nyugati szakszolgálatai ennél jobban teljesítenénk.
Nem tudjuk, mert talán még a Kreml sem tudja, hogy mi az orosz gazdaság valódi állapota.
Arról nem is beszélve, hogy a szankciókat egy aláírással fel lehet oldani, de a megtámadott Ukrajnának okozott károk helyrehozása sok évtized munkáját és erőforrásait fogja felemészteni.
A jelenlegi orosz elit persze elveszítheti a trónját és a fejét a háború inkompetens és habozó menedzselése miatt. Ami viszont az Orosz Birodalom hosszútávú érdekeit illeti, én nem vagyok benne biztos, hogy a sorozatos katonai kudarcok ellenére az utókor nem fog politikai sikerként tekinteni vissza Putyin elnök „furcsa háborújának” a hódításaira.
Kellemetlen gondolat? A legtöbbünk számára valószínűleg az.
Ugyanakkor fontos tisztában lenni azzal, hogy a hatalmi politika visszapillantó tükrében ezek a kézzelfogható sikerek a racionalitás egyetlen mércéje, és nem az orosz harcjárművet elvontató ukrán traktor egy 30 másodperces TikTok videón.
Robert C. Castel összes cikkét elolvashatja itt.
Az itt leírtak kicsontozott lényege: a nyers, gyilkos erőszak racionális, ha a kitűzött cél eléréséhez hozzájárul. Függetlenül attól, hogy a kitűzött cél jogtalan, embertelen, és hosszú távon ellenségeket teremt a „racionális” rezsimnek.
A kifogásom a szerző okfejtése ellen, hogy nem veszi figyelembe a „racionális” döntéseket hozó félt sújtó hátrányokat/károkat. Ezeket nem is sorolnám, aki akarja, tudhatja.
Végső soson a gondolatmenetet az alapján lehetne jóváhagyni, ha már most tudnánk, hogy a „racionális” döntések eredményei maradandók lesznel és a haszon meghaladja az elszenvedett kárt (anyagiakban, emberéletben, politikai, gazdasági és társadalmi hátrányokban, stb.). Ezt azonban most még nem tudjuk! Ezt a végső, hosszú távú kimenetel dönti el, amit a jövő homálya takar.
Az ok és okozat skáláján elhangzott racionális és nem racionális okfejtés miért is az orosz agressziót elemezve a 30 év óta tartó szélsöséges ukrán többségi nemzet nemzetállam szabadság és emberi jogainak könyörtelen megsértésével a kisebbségi nemzeti népcsoportok elleni joggyakorlatával , mint ennek az államnak törvényes állampolgárai egyforma jogaival . Nem meglepö Európa és a szabad világ reakciója mert aligha létezik nemzetállam a kontinensen amely a kisebbségi statuszban létezök emberi jogainak megsértésében nem tévedett volna ezek létezésében a fajbiológiai kisérlet ember ember elleni joggyakorlatában.
Elnézést, de így a súlyos pszichopaták mérlegelnek. Ha ez igaz, Putyinnak sikerült a pszichopátiát állami szintre emelnie.
Csak hab a tortán, hogy a támadást bejelentő beszédében kiemelten tagadta a területszerzés szándékát.
” Putyinnak sikerült a pszichopátiát állami szintre emelnie”
Nem talalta fel a spanyolviaszt. Mar az okorban is voltak nehanyan, de a kozelmult is tele volt veluk, hogy csak a legborzalmasabbakat emlitsem: Sztalin, Hitler.
A Time magazin által adományozott „Az év embere” titulus birtokosainak listáján azért ott vannak.
1938-ban Adolf Hitler
1939-ben és 1942-ben Joszif Visszarionovics Sztálin
2007-ben Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin
https://hu.wikipedia.org/wiki/Az_%C3%A9v_embereinek_list%C3%A1ja#1927%E2%80%931950
Ez azért érdekes …
Amúgy ezzel a racionális-nem racionális dumával két baj is van, nem is akármilyen!
Az egyik probléma – és ez alapvető – azzal kapcsolatos, hogy mi is a „racionális” szó jelentése. A szó maga „célszerű”-t jelent. Tehát a cél megvalósításához vezető, annak elérését szolgáló döntést, cselekvést. Ezt korábban itt magam is írtam.
Igenám, de a dolog nem merül ki ezzel! Annyiban, hogy magának a célnak a meghatározása is racionális alapokon kell történjen. Ezalatt azt kell érteni, hogy a célt a tények, a valóság alapján kell meghatározni. Ha ezzel baj van, ha hibás értesülések, vagy valós értesülések hibás értelmezése alapján határozzák meg a célt, baj van az egész döntéshozatali láncolat célszerűségével, azaz racionalitásával. Hibás alapokra emelt építmény…
Jelen esetben erről van szó! A teljes orosz paranoiára alapozott kép arról szól, hogy Oroszország ellenségekkel van körülvéve, akik az ország megtámadására, megsemmisítésére készülnek. Mindent, ami az orosz biztonságpolitikát illeti, ebből vezetnek le. Ez a szemlélet pedig hibás!!! Sem az ország szomszédai, sem a NATO nem készült Oroszország megtámadására. Megtehették volna ezt, amikor a SZU felbomlása után az ország a földön volt. Nem tették… A döntéshozatal tehát hibás elképzelésből indul ki, ezért nem racionális.
A másik probléma a racionalitásról szóló fejtegetést illetően szintén alapvető jellegű, bár más területet érint. Castel szerint ez független a jó és a rossz fogalmától.
Ismét csak a szavak/fogalmak értelmezéséhez kell visszanyúlni. Sok vita folyt arról, mi a jó és mi a rossz. Felmerült az az alapvető felfogás, hogy az a „jó” cselekvési minta, vagy az erre való törekvés, ami a törzsfejlődés/evolúció terméke és az olyan magatartást, cselekvést jelenti, ami hosszú távon a túlélést, fennmaradást szolgálja. A fajét és az egyedét.
Ezt szolgálja a támadó/területszerző háború? (Castel ezzel érvel.) Ezt szolgálja a totális rombolás? Ezt szolgálja a háborúval járó emberölés? Ezt szolgálja a háborúval együttjáró iszonyatos környezeti pusztítás és az élővilág továbbélési lehetőségeinek rombolása?
Nem, ezek, tehát a rabló háború (ismét: Castel ezzel érvel) nem ezt szolgálja, hanem az ellenkezőjét!!! Ha tehát a nagy, átfogó cél az emberiség továbbélése, fennmaradása és fejlődése, a támadó/rabló háború a cél megvalósulása ellni cselekvés, azaz nem célszerű.
PS. A háború elfogadható „jó”-nak minősülhetne, ha a kiirtás-fennmaradás elleni védekezés okán folyna. De nem ez a helyzet – és itt a kapcsolat a fenti gondolatmenetem első pontjával. Eszerint a célszerűség (racionalizmus) nem lehet független a jó/rossz fogalmától.!
Hogy érthetőbb legyen a dolog : Izrael és az iráni atomfenyegetés ?
Irán nem közvetlen szomszéd , mégsem lehet atomfegyvere , ugye ?
Mi lenne , ha például Libanon kezdene atomprogramba ? Olyan igaziba.
Nem hiszem , hogy nagy lenne az öröm a szomszéd fejlesztései miatt.
Vagy itt van Szíria. Izrael mindent , de mindent elkövet ott Irán ellen.
Egyszerűen hideglelést kapnak a tartós iráni jelenlét gondolatától is.
A szokásos kiváló elemzés , de a háborúnak még nincs vége.
Az a négy megye csak a kezdet volt.
A lenini fokozatosság jegyében … :))