Az agresszió kellemetlen racionalitása

A Neokohn főmunkatársa, Izraelben élő biztonságpolitikai szakértő.

Demkó Attila és Rácz András kollégával ellentétben én még mindig úgy gondolom, hogy Oroszország részéről a hadbalépés egy teljesen racionális döntés volt. Robert C. Castel kommentárja.

A gyengébbek kedvéért itt újra meg kell ismételnem, hogy

a racionális NEM a jó és az erkölcsös szinonimája.

Egy döntés racionalitását nem a kivitelezés slendriánsága alapján kell megítélni, hanem a geopolitikai konstelláció és az oroszok által fenyegetésként érzékelt hosszútávú folyamatok alapján. Az Al-Kaida elleni afganisztáni intervenció sem vált hirtelen irracionálissá csak azért, mert a dicstelen záróakkordjait a menekülni vágyók a repülőgépek futóműveibe kapaszkodva kísérték.

Ergo

különbséget kell tenni egy döntés racionalitása és helyessége között.

De még akkor is, ha a kimenetelen alapuló utilitarista szemszögből nézzük a háború jelenlegi mérleget, (és ebben teljesen egyetértek John Laughland-al) a következő tagadhatatlan sikereket látjuk:

  1. Oroszországnak sikerült 5-6 millió fővel növelni az egyébként zuhanórepülésben lévő demográfiáját.
  2. Annektálta Kelet-Ukrajna ipari központját.
  3. Elfoglalt egy tekintélyes méretű ingatlant Ukrajna híresen gazdag mezőgazdasági területeiből.
  4. Egy fél Egyesült Királyságnyi területtel növelte a birodalom, bocsánat a Föderáció, területét.
  5. Az Azov tengert egy orosz beltengerré alakította át.
  6. Felvehetetlenné tette Ukrajnát a NATO-ba pusztán azzal a ténnyel, hogy magas intenzitású konfliktusban áll vele.
  7. Hatalmas károkat okozott politikai, gazdasági, energetikai és ideológiai riválisának összeroppantva a gazdaságát, elvágva a világtengerektől és menekülté téve a lakossága jelentős hányadat.
  8. Sikerült a felszínre hoznia a Nyugat és a Nem-Nyugat közötti feszültségeket és meghiúsítania egy hatékony condon sanitaire létrejöttét, amilyet a Hidegháború éveiben a Szovjetunió köré emeltünk.

Egyáltalán nem egyértelmű, hogy az elérőben és a haditechnikában elszenvedett kár sokkal súlyosabb lenne az orosz, mint az ukrán oldalon. Arról nem is beszélve, hogy mindezt az agressziót elkövető szuperhatalom egy nagyságrendekkel „mélyebb zsebből” „fizeti ki”.

Ami a gazdasági szankciókat illeti, az orosz gazdaságnak okozott kár jelentős lehet, de valójában senki sem tudja, hogy milyen mértékben. Azt sem tudjuk, hogy mekkora az orosz társadalom törékenységének, illetve anti-törékenységének a mértéke. A szakértők által közölt számadatok, még ha ténybelileg pontosak is, semmit sem mondanak a kérdés egészéről és a belőlük levont következtetések vágyvezérelt non sequitur-ok. Köztudott, hogy a CIA a hidegháború alatt nagyságrendekkel becsülte túl az orosz gazdaság mutatóit. Nem valószínű, hogy napjaink halálra politizált nyugati szakszolgálatai ennél jobban teljesítenénk.

Nem tudjuk, mert talán még a Kreml sem tudja, hogy mi az orosz gazdaság valódi állapota.

Arról nem is beszélve, hogy a szankciókat egy aláírással fel lehet oldani, de a megtámadott Ukrajnának okozott károk helyrehozása sok évtized munkáját és erőforrásait fogja felemészteni.

A jelenlegi orosz elit persze elveszítheti a trónját és a fejét a háború inkompetens és habozó menedzselése miatt. Ami viszont az Orosz Birodalom hosszútávú érdekeit illeti, én nem vagyok benne biztos, hogy a sorozatos katonai kudarcok ellenére az utókor nem fog politikai sikerként tekinteni vissza Putyin elnök „furcsa háborújának” a hódításaira.

Kellemetlen gondolat? A legtöbbünk számára valószínűleg az.

Ugyanakkor fontos tisztában lenni azzal, hogy a hatalmi politika visszapillantó tükrében ezek a kézzelfogható sikerek a racionalitás egyetlen mércéje, és nem az orosz harcjárművet elvontató ukrán traktor egy 30 másodperces TikTok videón.

Az elemzés végzetes kimenetelű patológiái

Egy pearl harbori nagyságrendű stratégiai meglepetés küszöbén állunk? Robert C. Castel jegyzete.