Demkó Attila és Rácz András kollégával ellentétben én még mindig úgy gondolom, hogy Oroszország részéről a hadbalépés egy teljesen racionális döntés volt. Robert C. Castel kommentárja.
A gyengébbek kedvéért itt újra meg kell ismételnem, hogy
a racionális NEM a jó és az erkölcsös szinonimája.
Egy döntés racionalitását nem a kivitelezés slendriánsága alapján kell megítélni, hanem a geopolitikai konstelláció és az oroszok által fenyegetésként érzékelt hosszútávú folyamatok alapján. Az Al-Kaida elleni afganisztáni intervenció sem vált hirtelen irracionálissá csak azért, mert a dicstelen záróakkordjait a menekülni vágyók a repülőgépek futóműveibe kapaszkodva kísérték.
Ergo
különbséget kell tenni egy döntés racionalitása és helyessége között.
De még akkor is, ha a kimenetelen alapuló utilitarista szemszögből nézzük a háború jelenlegi mérleget, (és ebben teljesen egyetértek John Laughland-al) a következő tagadhatatlan sikereket látjuk:
- Oroszországnak sikerült 5-6 millió fővel növelni az egyébként zuhanórepülésben lévő demográfiáját.
- Annektálta Kelet-Ukrajna ipari központját.
- Elfoglalt egy tekintélyes méretű ingatlant Ukrajna híresen gazdag mezőgazdasági területeiből.
- Egy fél Egyesült Királyságnyi területtel növelte a birodalom, bocsánat a Föderáció, területét.
- Az Azov tengert egy orosz beltengerré alakította át.
- Felvehetetlenné tette Ukrajnát a NATO-ba pusztán azzal a ténnyel, hogy magas intenzitású konfliktusban áll vele.
- Hatalmas károkat okozott politikai, gazdasági, energetikai és ideológiai riválisának összeroppantva a gazdaságát, elvágva a világtengerektől és menekülté téve a lakossága jelentős hányadat.
- Sikerült a felszínre hoznia a Nyugat és a Nem-Nyugat közötti feszültségeket és meghiúsítania egy hatékony condon sanitaire létrejöttét, amilyet a Hidegháború éveiben a Szovjetunió köré emeltünk.
Egyáltalán nem egyértelmű, hogy az elérőben és a haditechnikában elszenvedett kár sokkal súlyosabb lenne az orosz, mint az ukrán oldalon. Arról nem is beszélve, hogy mindezt az agressziót elkövető szuperhatalom egy nagyságrendekkel „mélyebb zsebből” „fizeti ki”.
Ami a gazdasági szankciókat illeti, az orosz gazdaságnak okozott kár jelentős lehet, de valójában senki sem tudja, hogy milyen mértékben. Azt sem tudjuk, hogy mekkora az orosz társadalom törékenységének, illetve anti-törékenységének a mértéke. A szakértők által közölt számadatok, még ha ténybelileg pontosak is, semmit sem mondanak a kérdés egészéről és a belőlük levont következtetések vágyvezérelt non sequitur-ok. Köztudott, hogy a CIA a hidegháború alatt nagyságrendekkel becsülte túl az orosz gazdaság mutatóit. Nem valószínű, hogy napjaink halálra politizált nyugati szakszolgálatai ennél jobban teljesítenénk.
Nem tudjuk, mert talán még a Kreml sem tudja, hogy mi az orosz gazdaság valódi állapota.
Arról nem is beszélve, hogy a szankciókat egy aláírással fel lehet oldani, de a megtámadott Ukrajnának okozott károk helyrehozása sok évtized munkáját és erőforrásait fogja felemészteni.
A jelenlegi orosz elit persze elveszítheti a trónját és a fejét a háború inkompetens és habozó menedzselése miatt. Ami viszont az Orosz Birodalom hosszútávú érdekeit illeti, én nem vagyok benne biztos, hogy a sorozatos katonai kudarcok ellenére az utókor nem fog politikai sikerként tekinteni vissza Putyin elnök „furcsa háborújának” a hódításaira.
Kellemetlen gondolat? A legtöbbünk számára valószínűleg az.
Ugyanakkor fontos tisztában lenni azzal, hogy a hatalmi politika visszapillantó tükrében ezek a kézzelfogható sikerek a racionalitás egyetlen mércéje, és nem az orosz harcjárművet elvontató ukrán traktor egy 30 másodperces TikTok videón.
