Németországban élni ma olyan érzés, mint egy feltartózhatatlanul a szakadék felé száguldó vonatban ülni. Úgy tűnik, hogy legtöbben látják, vagy legalább is sejtik, hogy mi fog bekövetkezni, de tehetetlenségük tudatában csak dermedten figyelik a felgyorsuló eseményeket.
Az elmúlt héten a négy legfontosabb gazdasági kutatóintézet nyilvánosságra hozta szokásos éves jelentését az 2023-ban várható gazdasági fejlődésről. Erre az évre a gazdasági teljesítmény összesen 1,4 százalékos emelkedését várják, ami a járvány okozta hanyatlást nem egyenlíti ki. A jövő évre viszont, amennyiben a „rizikóhelyzet” nem változik, a gazdaság drámai, majdnem 8 százalékos visszaesésével számolnak. Az úgynevezett rizikóhelyzetet a tanulmányban a gáz- és energiahiány valamint egy hideg tél jellemzi, vagyis olyan tényezők, amelyek most is jelen vannak, illetve az ember által nem befolyásolhatók.
„A magas energia- és élelmiszerárak tovább fognak emelkedni”, mondta Thorsten Schmidt, az esseni RWI-kutatóintézet munkatársa a tanulmány bemutatóján, és ez „a lakosság vásárlóerejének további csökkenéséhez fog vezetni”. Összesítve a gazdaság teljesítménye 2022-ben és 2023-ban mintegy 160 milliárd euróval lesz alacsonyabb az év elején vártnál.
A gazdasági összeomlás jelei már most megmutatkoznak.
A fizetésképtelen és csődbe ment cégek száma augusztusban 26 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben, és a folyamat az energiaárak szárnyalásának következményeként egyre gyorsul.
Egyelőre főleg a kis és közepes nagyságú cégek nem képesek már az energia árát megfizetni, mint például pékségek, vendéglők, utazási irodák, építőipari vállalatok, sörfőzdék és papírgyárak, köztük van a neves higiéniai papírokat gyártó Hakle cég és a nagy cipő-kiskereskedelmi lánc Görtz. A fizetésképtelenséget bejelentő cégek számának rohamos emelkedése nyomán Robert Habeck, zöld gazdasági és klímaügyi miniszter azzal bizonyította kiváló gazdasági szakértelmét, hogy a nehézségekkel küzdő cégeknek azt javasolta: elkerülhetik a fizetésképtelenséget, ha egyszerűen abbahagyják a termelést.
Közben szárnyal az infláció. Szeptemberben az infláció olyan magas volt mint 1952 óta még soha: elérte, illetve meghaladta a tíz százalékot.
Az élelmiszerek ára augusztusban 16,6 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben, a fűtőolajé 111,5 százalékkal, a földgázé 83,8 százalékkal, az elektromos áramé pedig 16,6 százalékkal.
A tendencia itt is felfelé mutat: augusztusban a termelői árak – amelyek feltartózhatatlanul átszivárognak a felhasználói árakba – 45,8 százalékkal voltak magasabbak mint 2020-ban. 1991 óta először lett negatív a német kereskedelmi mérleg, a hivatalos magyarázat szerint az energiahordozók áremelkedése miatt.
A magas infláció nem maradt hatás nélkül a polgárok anyagi helyzetére. A szövetkezeti takarékpénztárak, tradicionálisan a kis emberek megtakarítási bankjai, már hónapok óta érzékelik, hogy a megtakarítások szintje egyre jobban süllyed. Peter Schneider, a (gazdag) Baden-Württembergi takarékpénztárak elnöke elmondta, hogy „ügyfeleink felének a teljes havi jövedelmére szüksége van havi költségeinek a fedezésére”, és „az ügyfelek 40 százaléka képtelen bármilyen megtakarításra”.
Időközben a szegényeket élelmiszerekkel ellátó „Tafeln” egyesület helyi egységei saját számításaik szerint több mint kétmillió rászorulót látnak el naponta. A helyzet mindenütt rendkívül feszült, mondta a minap a Tafeln nemzeti szóvivője és azt is megemlítette, hogy ügyfeleik között egyre többen vannak azok, akiknek valamilyen állásuk van, de energiaszámláik kiegyenlítése után már nem marad pénzük élelmiszerekre. A Tafeln egyesületnek 960 helyi egysége van, azokban a nagy élelmiszer-áruházak azon termékeit osztják szét ingyen, amelyek szavatossági idejük lejárta következtében már nem forgalmazhatók.
Az elektromos hálózat várható összeomlásáról a politikus kaszt és a rendszermédia úgy beszél, mintha valamilyen természeti csapásról lenne szó, amely sorsszerűen be fog következni, és ami ellen nincs mit tenni.
Ha az okokról van szó, csakis a gonosz orosz és annak bűntettei jöhetnek számításba. Miközben a hétvégén az energiatudományok professzora Kai Hufendieck már arról értekezett, hogy az egész rendszer összeomlását megkerülendő belátható időn belül szükséges lesz egyes régiók áramellátását megelőzően „kontrollálva” beszüntetni, a zöld klímaminiszter Habeck még mindig nem tudta rászánni magát, hogy legalább a három még működő atomerőmű további üzemeltetését engedélyezze. Kit érdekel az országot fenyegető katasztrófa, amikor jövő héten választás lesz Alsó Szászországban, ahol az engedélyezés a politikus zöld pártjának választási esélyeit veszélyeztethetné.
Közben ömlik a rendszermédiából és a pártkatonák szájából a háborús propaganda és a nélkülözés dicsérete, persze csak az egyszerű nép irányában. Időközben a politikai elit és kiszolgálói úgy kezelik a polgárokat, mintha egy csupa fogyatékosból álló óvodáscsoporthoz szólnának.
Az emberek legszemélyesesebb és legintimebb tartományaiba is be akarnak nyomulni: Fürdés helyett használjunk mosdókesztyűt, mossunk ritkábban fejet, szellőztessük ki ruhadarabjainkat ahelyett, hogy kimosnánk azokat, viszont ne szellőztessük a lakást és vegyünk fel egyszerre több pulóvert, és így tovább.
Henriette Reker, Köln polgármestere, aki már eddig is cinikus tanácsairól volt hírhedt (a nők tartsanak egy karnyújtásnyi távolságot a migránsoktól és akkor nem fogják őket megerőszakolni), azt javasolja, hogy
ha a polgárok nem csökkentik engedelmesen az energiafelhasználásukat, akkor megelőzően ki kell kapcsolni a gázt és a villanyt azoknál, akik „nem képesek értelmesen alakítani az energiafelhasználásukat”.
A nemzeti hálózatügynökség zöld vezetője pedig felszólította pártbarátait, hogy emeljék még magasabbra a gáz és elektromosság amúgy is csillagászati árát és így kényszerítsék a lakosságot a takarékosságra.
Felelős politikusok nem szégyellik magukat nevetséges tanácsaikkal és leplezetlen fenyegetéseikkel elterelni a figyelmet arról, hogy a zöld energiafordulat, amelynek elindításában és felpörgetésében az AfD-n kívül az összes politikai párt tevékenyen részt vett és továbbra is részt vesz, a fő oka a mai német nyomorúságnak.
Ahelyett, hogy beismernék az energiafordulat nyilvánvaló csődjét, a lakosságot fenyegetik és nem hajlandók továbbra sem az egyetlen ésszerű megoldást választani, az atom- és szénerőművek tovább üzemeltetését, amelyek 20 millió háztartás, vagyis körülbelül a lakosság felének az áramellátását tudnák biztosítani.
A városi önkormányzatok ahelyett, hogy a kormányt nyomás alá helyeznék és az erőművek tovább üzemeltetését követelnék, a maguk módján készülnek a teljes áramkiesésre: „melegedősátrakat”, nyilvános ivókutakat és vécéket terveznek a téli fagyban didergő polgárok számára és dízelgenerátorokat vásárolnak, hogy áramkiesés esetén a kórházak legalább egy pár napig tovább tudjanak működni. A Die Welt című napilap példátlan cinizmussal jegyzi meg az önkormányzatok felé: „A felkészüléshez az is hozzá tartozik, hogy az embereket ráhangolják a kritikus helyzetre.”
Csak kevés, a rendszermédiának dolgozó újságíró veszi magának a bátorságot, hogy reális képet fessen a valóságról. Ezen kivételek közé tartozik Stefan Aust. Az amúgy konformista Die Welt kiadója időnként megengedi magának az őszinteséget. Október 1.-én a következőket írta:
„Komoly válságidőszakban ez a kormány nem alkalmas az ország vezetésére … a drámai energiahiány közepén ki akarják a három még működő atomerőművet kapcsolni, mert ez a zöld ideológia sarkköve. Olaf Scholz kancellárnak (SPD) pedig nincsen annyi bátorsága, hogy leszögezze, ő, mint kancellár határozza meg a politika irányvonalait, és ő ezért az atomerőművek tovább működtetését a koalíció megmaradásának feltételévé teszi. A jelenlegi politikát az ábrándozások, a valóságtagadás és a felelőtlenség jellemzi. És mindennek nem Putyin az oka.”
Nehéz dolga van annak, aki ma pontos képet akarna alkotni a német polgárok kedélyállapotáról. Ha valaki az állami vagy privát tévéből, rádióból, a nagy, úgynevezett minőségi újságokból szerzi be napi információit, akkor azt gondolhatná, a derék német polgárok a tőlük ismert fegyelemmel és immár fásultsággal viselik el a rájuk mért csapásokat. A hetenként nyilvánosságra hozott közvéleménykutatások is ezt látszanak bizonyítani. A november 9.-én megtartandó választásokon Alsó Szászországban a múlt heti felmérés szerint Scholz kancellár szociáldemokrata pártja lenne 32 százalékkal ismét legerősebb párt, a Zöldek az 2017-es 8,7 százalék helyett most 16, egyes közvéleménykutató intézetek szerint még akár 19 százalékra is számíthatnak. Ezt értse meg valaki.
De ha elhagyjuk a rendszermédia által uralt világot, és például felkeressük a „Deutschland im Widerstand” (Németország ellenállásban) elnevezésű csoport Facebook-oldalát , akkor egy másik kép bontakozik ki a mai Németországról. Az a tény, hogy a rendszerpártok által kiátkozott, állítólag „náci” AfD Kelet-Németországban immár majdnem mindenütt legerősebb vagy második legerősebb párt 25 százalék körüli támogatottsággal, már a rendszermédiába is átszivárgott. A fent említett Facebook-csoport azonban olyan eseményekről tudósít, amelyek nem jutnak el a rendszermédia mindenható birodalmába. Minden a háború, a szankciók, az energiafordulat és következményei ellen folytatott tüntetést dokumentálnak.
Ezek szerint naponta ezrek tüntetnek Kelet-Németország kis- és középvárosaiban, Drezdában, Lipcsében és Magdeburgban az előző hétvégén többezres tüntetések zajlottak – anélkül, hogy a média akár meg is említette volna. Vagy ha véletlenül mégis, akkor ott mindenki jobboldali radikális és náci volt.
Már nyugaton is történnek kisebb, nagyobb megmozdulások, de a nyomás keleten jóval nagyobb, nemcsak azért, mert a keletnémet gazdaságra az embargók sokkal erősebb kihatással vannak, hanem azért is, mert ott még jelen vannak a kommunista rendszer elleni felkelés tapasztalatai. A titkosszolgálatok és az állami erőszakszervezetek forró őszre, illetve télre készülnek. Lehet, hogy igazuk van.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.