A Kreml neonáci különítménye a hadifoglyok megkínzására és kivégzésére buzdít

A Wagner-csoporthoz kötödő Rusics alakulat azt tanácsolja harcosainak, hogy ne jelentsenek ukránok elfogásáról az orosz parancsnokoknak.

Egy Ukrajnában tevékenykedő neonáci, Kreml-barát alakulat az ukrán hadifoglyok elleni atrocitásokra uszít, és kifejezetten a foglyok kínzását, többek között a „testrészek eltávolítását” szorgalmazza. Az orosz neonácikból álló „Task Force Rusich” Ukrajnában harcol, és kapcsolatban áll a hírhedt Wagner-csoport zsoldosokkal.

A Rusics Telegram-csatornáján szeptember 22-én közölt üzenet a „foglyok helyben történő megsemmisítésére” buzdít.

Adam Hadley, a Tech Against Terrorism, egy londoni székhelyű, az ENSZ által támogatott szervezet ügyvezető igazgatója elmondta:

„A Rusics, egy nyíltan neonáci csoport, amely nagy valószínűséggel a Kreml megbízásából működik, háborús bűnök elkövetését szorgalmazza a konfliktusban.

„Putyin állításai ellenére a Rusics által elkövetett cselekmények a konfliktus során azt mutatják, hogy a Kreml nevében atrocitásokat elkövető neonáci csoportok aggasztóan kiemelt szerepet játszanak”.

A Szíriában és a 2014-es kelet-ukrajnai harcokban tanúsított brutalitásukról ismert Rusics harcosai az ukrajnai Donbászban, Herszonban és a harkivi régióban is felbukkantak már.

A Rusics Telegram-posztja konkrét és részletes utasításokat tartalmaz a csatorna követői számára az „ukrán hadifoglyok ártalmatlanítására” vonatkozóan.

A kulcspontjai között szerepelnek továbbá kifejezett utasítások a foglyok kihallgatás utáni kivégzésére.

Az orosz neonácik szerint az ukránok fogságba esését nem szabad jelenteni a Kreml-barát parancsnokságnak, és ha mégis jelentést kell tenni, akkor azt kell mondani, hogy a fogoly már megsebesült vagy haldoklik.

A posztot azután tették közzé, hogy Oroszország nemrég szabadon engedett ukrán hadifoglyokat, akik között öt brit is volt.

A Kreml neonáci katonáiról szóló korábbi cikkeink itt, itt és itt olvashatóak.

A Kreml a Wagner-csoport neonáci zsoldosait küldte Ukrajna „nácitlanítására”

A diverzáns akció lelepleződött, és az ukrán hatóságok 36 órás kijárási tilalmat elrendelve hajtóvadászatot indítottak a beszivárgó zsoldosok után. Hende Olivér írása.