Tizennégy ember ellen emeltek vádat Iránban egy atomtudós meggyilkolása miatt

Tizennégy ember ellen emelt vádat az iráni igazságügyi hatóság Mohszen Farizade neves iráni atomtudós meggyilkolása ügyében.

Farizadét, akit halála után a védelmi miniszter egyik helyetteseként kezdtek említeni, és aki az „ország atomtámadás elleni védekezésében vett részt”, 2020. november 27-én ölték meg, amikor Teherán közelében rátámadtak az őt szállító gépkocsioszlopra.

„Mohszen Farizade atomtudós meggyilkolásának ügyében tizennégy ember ellen emeltek vádat”

– jelentette be Ali Szálehi teheráni főügyész, akit a Tasnim hírügynökség idézett, de az érintettek nevét nem tették közzé.

Az iráni hatóságok Izraelt vádolják a merénylet megrendelésével, amelyet Teherán szerint egyebek mellett műholdvezérlésű géppuskával követtek el.

Izrael nem reagált a vádakra, de Benjámin Netanjahu miniszterelnök 2018-ban kijelentette, hogy Farizade titkos atomfegyverprogramot irányított, amelynek Irán mindvégig tagadta a létezését.

Szálehi „korrupcióban való bűnrészességgel”, „Izrael javára való kémkedéssel”, a „nemzetbiztonság megzavarására irányuló összeesküvéssel” és az „állambiztonság elleni tevékenységgel” vádolta meg a tizennégy embert.

Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője decemberben posztumusz magas katonai kitüntetést adományozott a meggyilkolt atomtudósnak.

Irán és Izrael „csöndes háborúja”

Irán regionális hatalomra törne, ám Izrael ezt megakadályozná. Nyílt összeütközést nem akarnak, de meddig lehet elkerülni? Hajdú Tímea írása.