Az oroszok Finnország felé menekülnek a mozgósítás elől

Jelentősen nőtt a forgalom a finn-orosz határon az éjszaka folyamán – közölte a finn határőrség csütörtök reggel. A finn miniszterelnök napközben bejelentette, hogy korlátozni kívánják az orosz turisták és átutazók számát az országban.

„Egyértelműen növekedtek a számok”, és „határozottan nagyobb a forgalom” – hangsúlyozta a határőrség nemzetközi ügyekért felelős illetékese, Matti Pitkaniitty.

Megjegyezte: 4824 orosz állampolgár érkezett Finnországba a keleti határon szerdán, míg egy héttel korábban ugyanezen a napon 3133. Ugyanakkor szerdán kevesebben keltek át a határon, mint a hétvégén – tette hozzá.

A határőrök kilenc ellenőrzőpontnál teljesítenek szolgálatot – mondta el Pitkaniitty.

Antti Kaikkonen finn védelmi miniszter szerdán leszögezte: Finnország fokozott figyelemmel követi a helyzetet szomszédságában, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök részleges mozgósítást rendelt el.

Sanna Marin finn kormányfő csütörtökön bejelentette, hogy a kormány felmérte a Finnországon átutazó és az országba beutazó orosz állampolgárok jelentette kockázatokat, s erősen fontolja az Oroszországból beutazók számának drasztikus csökkentését.

Putyin szerdai bejelentésére utalva a kormányfő elmondta: úgy véli, „a tegnapi hírek hallatán a helyzet felülvizsgálatot kíván”.

„A kormány szándékai nagyon világosak: véget kell vetni az Oroszországból (Finnországba) érkező és átutazó idegenforgalomnak”

– szögezte le.

Putyin bejelentését követően gyorsan elkapkodták az egyirányú repülőjegyeket Oroszországban, mert sokan attól tartanak, hogy a katonakorú férfiakat nem engedik távozni az országból.

Eközben rendőrségi források szerint Norvégiában nem változott a határt átlépő orosz állampolgárok száma.

Finnország egyike azon utolsó európai államoknak, melyeken keresztül az orosz állampolgároknak még van módja elhagyni országukat: Lengyelország a három balti állammal egyetemben hétfőn életbe léptette az orosz állampolgárokkal szemben elrendelt beutazási korlátozást.

Tömegesen menekülnek a hadköteles korú férfiak Oroszországból

A Moszkvából Isztambulba, Jerevánba és Tbiliszibe tartó járatok már elérhetetlenek.