Demokrata párti üdvöske szerint a progresszívek nem lehetnek Izrael-pártiak

Rashida Tlaib, palesztin származású michigani demokrata párti kongresszusi képviselő ellenzi Izrael zsidó államként való öndefinícióját, egy online fórumon pedig azt mondta, hogy a progresszív mozgalomban nincs helye az általa „apartheidnek” nevezett izraeli kormányzat támogatóinak.

„Szeretném, ha mindannyian tudnátok, hogy a progresszívek körében világossá vált, hogy nem állíthatjátok magatokról, hogy progresszív értékeket vallotok, és közben támogatjátok Izrael apartheid kormányát. Mi továbbra is visszavágunk, és nem fogadjuk el, hogy azt állítjátok, hogy progresszívek vagytok, leszámítva amikor Palesztina kérdéséről van szó”

– mondta Tlaib egy, az Amerikai muszlimok Palesztináért nevű szervezet által tartott online fórumon, a Times of Israel jelentése szerint.

A „progresszívek, kivéve Palesztinát” évek óta olyan kritika, amelyet a palesztinbarát progresszívek az Izrael-párti progresszívekkel szemben fogalmaznak meg, miközben a palesztinok támogatása és Izrael kritikája az utóbbi években megnőtt a progresszívek körében, bár a kongresszusban a képviselők jelentős része továbbra is a fősodrú Izrael-párti közösséghez igazodik.

Jonathan Greenblatt, a Rágalmazásellenes Liga vezérigazgatója közzétette a Tlaib beszédéről készült videót, és a következőket írta a Twitteren:

„Egyetlen mondatban Tlaib egyszerre mondja az amerikai zsidóknak, hogy át kell esniük egy anticionista lakmuszpapír-teszten ahhoz, hogy részt vehessenek a progresszív terekben, miközben rákontrázik antiszemitizmusára azzal, hogy Izraelt apartheidállamként rágalmazza”.

Tlaib ugyan tagja a Kongresszusi Progresszív Választmányi Gyűlésének, ám legalább két képviselőtársa azt mondta, hogy sértőnek találta a Tlaib kijelentéseit.

„Alapvetően elutasítom azt a felfogást, hogy valaki nem támogathatja Izrael zsidó és demokratikus állami létjogosultságát ha progresszívnek definiálja magát” – mondta a New York-i demokrata Jerry Nadler.

A szintén New York-i Ritchie Torres, aki nem mellesleg meleg és korábban az LMBTQ-jogok védelmét dicsőítette Izraelben, célba vette Tlaib néhány más kijelentését is:

„Semmi progresszív nincs abban, hogy Izrael mint zsidó állam megszűnését szorgalmazza”

– mondta. „Semmi progresszív nincs abban, hogy Tlaib ellenzi azokat az Ábrahám-megállapodásokat, amelyek elősegítik a békét. Semmi progresszív nincs abban, hogy ellenzi a Vaskupolát, amely megvédi a civileket a válogatás nélküli rakétatűzzel szemben”.”

Jared Moskowitz, zsidó származású demokrata politikus megfordította Tlaib szavait és kijelentette:

„Szeretném, ha mindannyian tudnátok, hogy a progresszívek körében egyre világosabb, hogy nem állíthatod magadról, hogy progresszív értékeket vallasz, ha antiszemita vagy”

– mondta.

Robert C. Castel: „DON’T, DON’T, DON’T”

A Neokohn főmunkatársa szerint az ukrán háborúnak jelenleg egyetlen fontos kérdése van.