Meloniék választási győzelme fordulatot hozhat az Európai Unióban?

A választási győzelemük megváltoztatja az Európai Uniót Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke szerint, aki pártja eddigi legnagyobb kampányeseményét tartotta meg a milánói Dóm téren vasárnap.

Giorgia Meloni kijelentette, tudja, hogy sokan aggódnak Európában az általa vezetett olasz jobboldal esetleges győzelme miatt a szeptember 25-i parlamenti választáson.

„Jól teszik, ha aggódnak, mivel győzelmünk véget vet az Európai Unióban eddig elterjedt gyakorlatnak és Olaszország is elkezdi majd védeni saját nemzeti érdekeit, ahogyan más országok is teszik”

– jelentette ki az Olasz Testvérek elnöke.

Meloni hangoztatta, hogy az Olasz Testvérek és a jobbközép koalíció készen áll a kormányzásra.

„Már csak az kell, hogy az olaszok két hét múlva elmenjenek szavazni”

– tette hozzá.

Úgy vélte, rendkívül erőteljes választási kampány zajlik, melyben a baloldal nem tesz mást, mint szörnyetegnek kiáltja ki a jobboldalt.

„Érthető, hiszen nincsen más választási témájuk: nehéz megmagyarázniuk, hogy miután az utóbbi tíz évben a baloldal volt kormányon, hogyan tudják talpra állítani a térdre kényszerített országot”

– mondta Giorgia Meloni.

Kifejtette, támadás célpontját képezi azért is, mivel esélyes arra, hogy Olaszország első női miniszterelnöke legyen.

Hoppá: Még Hillary Clinton is örülne Giorgia Meloni győzelmének

Nem várt helyről kapott támogatást az olasz jobboldal miniszterelnök-jelöltje.

Giorgia Meloni minden nap más város utcáin, terein vezet kampányeseményt. A milánói Dóm tér az eddigi legnagyobb helyszín volt a jobbközép koalíció közös kampányzáró eseménye előtt, melyet az Olasz Testvérek, a Liga és a Hajrá Olaszország szeptember 22-én Rómában tart.

Az FdI majdnem teljesen megtöltötte a milánói teret, ami elemzők szerint a párt erejét bizonyítja a hagyományosan jobboldali, de korábban mindig a Hajrá Olaszországra vagy a Ligára szavazó térségben.

Giorgia Meloni korábbi beszédeiben a következő kormányra váró gazdasági feladatokra is kitért, hangsúlyozva, hogy az ország nincsen jó helyzetben, és a jobboldal sem lesz képes csodákra. Megjegyezte, hogy a baloldaltól éltetett szakértői kormányok csak növelték az államadósságot. A migrációról kijelentette, hogy a jobboldal humánusabb a baloldalnál, mely az emberkereskedőkkel összejátszva illegálisan juttatja be az embereket az országba, ahol megalázó feltételekkel dolgoztatják őket.

„A szeptember 25-i választás népszavazás lesz azok között, akik szeretik a hazájukat és akik nem”

– jelentette ki Matteo Salvini szintén egy milánói kampányeseményen.

A Hajrá Olaszország alelnöke, Antonio Tajani az Oroszországgal szembeni szankciókról beszélt a közszolgálati televízióban. Kijelentette, hogy az Európai Uniónak felelősséget kell vállalnia a szankciók okozta negatív hatásokért, melyek elsősorban Németországot és Olaszországot sújtják az energiaellátásban, valamint Lengyelországot a menekültbefogadás terén.

Tényleg Giorgia Meloni Európa legveszélyesebb nője?

A nemzetközi sajtó fasizmussal vádolja Melonit, aki hamarosan Olaszország miniszterelnöke lehet, és aki így nyilatkozott: „Ha fasiszta lennék megmondanám.”