Botrány Vegasban: meggyilkolt egy oknyomozó újságírót, tovább kapja a fizetését

Egy Las Vegas-i választott tisztviselő, aki állítólag meggyilkolt egy oknyomozó riportert, hónapokig hivatalban maradhat, és még fizetést is kap, miközben a börtönben ül.

Robert Telles Clark megyei közigazgatási tisztviselőt múlt héten nem engedték szabadon még óvadék ellenében sem, miután vádat emeltek ellene Jeff German, a Las Vegas Review-Journal újságírójának megkéseléses halála miatt, aki Telles állítólagos hivatali visszaélését vizsgálta.

Amíg a rácsok mögött várakozik, egy megyei vezető szerint Telles továbbra is megkapja a fizetését.

„Egyelőre még mindig választott tisztviselő, és amíg börtönben van, fizetést kap”

– mondta Tick Segerblom Clark megyei biztos pénteken.

Segerblom elmondta, hogy a választóknak lehetőségük van visszahívni Telles-t, aki júniusban elvesztette a demokrata előválasztást. A választási kezdeményezés benyújtásához azonban 100 ezer aláírásra van szükség. Az is elképzelhető, hogy Telles lemond.

Tellesnek a hírek szerint évi 130 ezer dolláros fizetése van.

Jeff German évtizedeken át tudósított a politikai korrupcióról és kormányzati visszaélésekről. Szeptember 2-án az otthona előtt Telles halálosan leszúrta őt – állítja a Las Vegas-i rendőrség.

Holttestét egy nappal később találták meg.

Egy Las Vegas-i rendőrkapitány elmondta, hogy a demokrata politikus feldúlt volt amikor kiderült, hogy a German a gyilkosságot megelőzően a ő további állítólagos visszaélései után kutatott.

German már korábban is beszámolt egy állítólagos viszonyról Telles és az irodájában dolgozó egyik női alkalmazottja között, bár mindketten tagadták azt.

Egy republikánus zsidó győzné le demokrata ellenfelét Las Vegasban

David Brog régóta pártfogoltja Adelsonéknak, a Las Vegas-i republikánus zsidó királycsináló házaspárnak.