„Minden rosszul sült el” – már moszkvai képviselők is Putyin távozását követelik

Alig egy nappal azután, hogy Putyin szülővárosában, Szentpéterváron több önkormányzati képviselő felszólította az Állami Dumát, hogy árulásért állítsák bíróság elé az orosz vezetőt, moszkvai kollégáik is csatlakoztak, és követelték, hogy mondjon le, mert szerintük Putyin nézetei „reménytelenül elavultak”.

Az orosz főváros Lomonoszovszkij kerületében élő önkormányzati képviselők Putyinnak címzett nyílt levele azzal indult, hogy dicsérték, amiért első és második elnöki ciklusában „jó reformokat” hajtott végre.

„De aztán minden rosszul sült el”

– fogalmaztak a képviselők.

„Az Ön és beosztottjai által használt retorika hosszú időn keresztül tele volt intoleranciával és agresszióval, ami végül gyakorlatilag visszavetette országunkat a hidegháború korszakába. Oroszországot ismét elkezdték félni és gyűlölni, ismét atomfegyverekkel fenyegetjük az egész világot”

– áll a levélben.

„Arra kérjük Önt, hogy mondjon le a posztjáról, mivel nézetei és kormányzási modellje reménytelenül elavult, és akadályozza Oroszország fejlődését”

– zárják levelüket a képviselők.

Szentpétervári képviselők hazaárulás vádjával állítanák bíróság elé Putyint

„Miközben az orosz elnök Ukrajna demilitarizálását hirdette meg egyik céljaként, épp az ellenkezőjének vagyunk tanúi” – mondta az egyik képviselő.